Ebben a konkrét esetben, három jobb helyre. Méghozzá a Szilfa utca 37, 7, és 34 kapujára Ankh-Morporkban.
Legalábbis, addig nem, amíg egy nap váratlanul föl nem ragadnak egy papírvágó kést és utat nem vágnak maguknak a Könyvviteli Osztályon keresztül, egyenest a törvényszéki orvostan történetébe.
A Rangidős Lovász szokatlan tisztség, ugyanúgy, mint maga az elnevezés. A tudomány egyes fellegváraiban a Rangidős Lovász a filozófusok vezére; máshol csupán olyasvalaki, aki a lovakról gondoskodik. A Rangidős Lovász a Láthatatlan Egyetemen filozófus volt, aki úgy nézett ki, mint egy ló, ily módon frappánsan foglalta egybe az összes meghatározást.
Teljes mértékben igaz, hogy az élőholtak nem tudnak átkelni folyóvizen. Azonban a természettől fogva zavaros, már a síkságok hordalékával terhelten érkező Ankh folyó, miután áthaladt a városon (lakosság 1.000.000), nem szükségszerűen sorolható be a „folyó”, vagy mi azt illeti, a „víz” kategóriákba.
Bár nem mindennapos, a Korongvilágon tényleg létezik olyasmi, hogy ellenbűncselekmény, összhangban az alapvető törvénnyel, mely szerint a multiverzumban mindennek megvan az ellentéte. Ezek azonban nyilvánvalóan ritkák. Pusztán adni valakinek valamit nem a rablás ellentéte; ahhoz, hogy ellenbüntett legyen, oly módon kell elkövetni, hogy az áldozatnak sérelmet és/vagy megaláztatást okozzon. Szóval előfordul betörés-és-tapétázás, főlajánlás-zavarba-ejtéssel (mint amilyen a legtöbb nyugalomba vonulási ajándék) és antizsarolás (például azzal fenyegetőzni, hogy fölfedik ellenségei előtt egy gengszter titkos adományait, mondjuk, egy jótékonysági intézménynek). Az ellenbüntények sosem jöttek igazán divatba.
Értsd: A Gyehennán kívül bárhol.
Például a haleső oly gyakori Fenyőkredencek kicsiny, kontinentális falvában, hogy virágzó füstölő, tartósító és füstölt-hering-filéző ipara jött létre. És Syrrit hegyvidékein számos, egész éjszakára a réten hagyott birkát másnap reggel a másik irányba fordulva találnak, bármiféle nyilvánvaló emberi közreműködés nélkül.
Olyasvalaki, aki egész biztosan megsóz és valószínűleg meg is borsoz minden ételt, amit elé tesznek, akármi legyen is, tekintet nélkül arra, hogy mennyire van már megsózva, illetve — borsozva, és függetlenül attól, hogy milyen az íze. A gyorsétkeztető üzleteknek dolgozó magatartáskutató pszichiáterek világegyetemszerte milliárdokat takarítottak meg a helyi pénznemből, bármi volt is az, azzal, hogy a kényszeres fűszerezés jelenségét észlelték és azt tanácsolták munkaadóiknak, hogy előzetesen mellőzzék az ízesítést. Ez tényleg igaz.
Rengeteg dalt írtak a nyüzsgő metropoliszról, a leghíresebb persze az „Ankh-Morpork! Ankh-Morpork! Mily jó, hogy neved Ankh-Morpork!”, de közéjük tartozik még a „Vigyél Engem El Ankh-Morporkból”, „Félek, Visszatérek Ankh-Morporkba” és a régi kedvenc „Ankh-Morporki Kórság”.
Például azt, hogy hamarosan fájdalmas bélmozgásokban lesz részed.
Mrs. Kugiof tudta, hogy egyes vallásoknak papnőik vannak. Azonban az, amit Mrs. Kugiof gondolt a nők fölszenteléséről, nem tűr nyomdafestéket. Ankh-Morporkban a papnőkkel rendelkező vallások a többi hitfelekezet civil ruhás papjainak nagy tömegére gyakoroltak vonzóerőt, azok ugyanis néhány órányi nyugalmat kerestek valahol, ahol nem futhatnak bele Mrs. Kuglofba.
Ez a dal, különféle nyelveken, közkeletű a multiverzum minden egyes ismert világán. Mindig ugyanazok éneklik, nevezetesen azok, akikből, ha felnőttek, lesznek azok, akiknek a következő nemzedék énekelni fogja a „Győzedelmeskedni Fogunk”-at.
Az egyetlen épület az egyetem területén, amely nincs még ezeréves. A rangidős varázslók sose foglalkoztak sokat azzal, amit a fiatalabb, soványabb és szemüvegesebb mágusok csináltak odabenn, úgy kezelték véget nem érő kérelmeik a varázsrészecske-gyorsítók és a sugárzásvédelem anyagi alapjainak biztosítására, ahogy az ember a több zsebpénz iránti kéréseket fogadja, és jót mulatva hallgatták az ifjak lázas beszámolóit a kutatásról magának a mágiának elemi részecskéi után. Ez egy nap jelentős hibának bizonyulhat a rangidős varázslók részéről, különösen ha tényleg megengedik az ifjabb mágusoknak, hogy megépítsék a nyavalyás izét, bármi legyen is az, amit folyvást föl akarnak építeni a fallabdapályán.
A rangidős varázslók tudják, hogy a varázslás igazi célja társadalmi piramis létrehozása, a tetején a mágusokkal, és kiadós vacsorák elköltése, de ami azt illeti, a NEM épület segített ebben a világegyetem egyik legritkább ételének, az antitésztának, előállításával. A közönséges tésztát megevése előtt néhány órával készítik el. Az antitésztát néhány órával elfogyasztása után, amikor is visszafelé kezd létezni az időben, és ha jól csinálták, pontosan ugyanabban a pillanatban kell megérkezzen az ízlelőbimbókra, eképpen igazi ízrobbanást okozva. Ötezer tallért kóstál egy villányi belőle, vagy egy kicsit többet, ha beleszámítod a paradicsomszósz utólagos lesikálását a falakról.
Az emberek évszázadokig hitték, hogy a gőték jelenléte a kútban azt jelenti, hogy a víz tiszta és iható, és egész idő alatt egyszer sem kérdezték meg maguktól, vajon a gőték kimásznak-e, ha vécére kell menniük.
A vermelin kis, fekete-fehér, a Kostető-hegységben élő rágcsáló. A lemming őse, aminek, mint ismeretes, rendes szokása, hogy leveti magát sziklákról és tavakba fullad. Valaha a vermelin is ezt tette. Azonban a lényeg az, hogy a döglött állatok nem szaporodnak, és az évezredek során, mind több és több vermelin lett leszármazottja azoknak a vermelineknek, amelyek amikor egy sziklacsúccsal kerülnek szembe, a „Nem ettem meszet!” rágcsáló nyelvi megfelelőjét cincogják és kicsiny csónakot építenek az átkeléshez a tavon. Amikor a vonulás a tengerpartra vezeti őket, elücsörögnek egy darabig, elkerülve egymás tekintetét, aztán korán elvonulnak, hogy még a csúcs előtt hazaérjenek.
A sovány, idős hölgyek teherhordóképessége rendkívüli. Tanulmányok kimutatták, hogy egy hangya képes saját súlyának százszorosát cipelni, ám az átlagos, pöttöm, nyolcvanéves, spanyol parasztnagyanyó emelőerejének nincs ismert fölső határa.
Általános szokás, hogy a drót bevásárlókocsik megpakolása során a legtörékenyebb dolgokat teszik alulra.
Általában úgy vélik azokon a világokon, ahol a bevásárlóközpont életforma magba szökött, hogy a lakosság elviszi a drótkosarakat és különös, elhagyatott helyeken hagyja őket, így hát fiatalemberek brigádjait kell alkalmazni, hogy összegyűjtsék és visszagurítsák őket. Ez pont az igazság ellenkezője. A valóságban ezek az ifjak vadászok, vidéken cserkelik be csörömpölő prédájuk, csapdába ejtik őket, megtörik bennük a harci szellemet, megszelídítik és rabszolgasorba terelik őket. Föltehetőleg.
Akik közül a leglelkesebb az apró, de kitartó és hihetetlenül sikeres Casanunda, a Törpe, kinek nevét tisztelettudóan és félelemmel vegyes bámulattal emlegetik ahol csak álló létra tulajdonosok összegyülekeznek.
„Elveszett, Ékköves Templomtető Tatarozási Alap! Már csak 6.000 arany hiányzik! Kérjük, Adakozzon Bőkezűen! Köszönjük!!!”