Halálvilág 3

21

Négy katona bevonszolta Jasont a szobába, azután lelökték a földre. Miközben megpróbált felállni, Temuchin kizavarta a katonákat. Jason megdörzsölte az arcán keletkezett zúzódást.

— Gondolom, komoly oka lehet ennek a bánásmódnak — jegyezte meg.

Temuchin nem szólt semmit, csak fel-alá járkált. A szoba távoli sarkában megállt egy pillanatra, és kinézett az ablakon. Azután dühödten le akarta tépni a falról a drapériát, de az erős vaskeret nem engedte, hanem azzal együtt leszakadt. Temuchin az egészet kihajította a csukott ablakon, hatalmas csörömpölést keltve.

— Vesztettem! — kiáltotta.

— Nem, te győztél — mondta a csendesen Jason.

— Ne tettesd magad bolondnak! Már előre tudtad, hogy mi fog történni.

— Tudtam, hogy győzni fogsz, és így is történt. A hadseregüket szétverted, a katonáid elözönlötték az egész mélyföldet, és a tisztjeid uralkodnak valamennyi városban. Miközben te itt vagy Eolasairban, és uralkodsz az egész világ felett.

— Ne próbálj tréfát űzni velem, démon! Magam is tudtam, hogy ez így lesz. Csak azt nem sejtettem, hogy ennyire gyorsan diadalmaskodom. Több időt kellett volna adnod!

— Miért? — kérdezte Jason, miközben felállt a földről.

— Amikor alkut kötöttem veled, még nem sejtettem, hogy nem csupán az én életem a tét, hanem az embereimé és az egész nomád életformáé. Már valamennyien házakban, városokban élnek. Add nekik vissza a szabad életet! Vigyél magaddal a pokolba, de őket hagyd visszatérni a pusztai élethez.

— Nem tehetem!

— Nem?! — kiáltotta Temuchin, és rávetette magát Jasonre. — Azt parancsolom, hogy csináld vissza az egészet! — ordította, Jason nyakát szorongatva.

— Nem tudom, de még ha módomban állna, sem tenném. Akkor vesztettél el mindent, amikor megnyerted ezt a háborút. És én pontosan ezt akartam. A nomád életformának vége.

— Kezdettől fogva erre törekedtél… De miért?

— Ennek számtalan oka van.

— Legalább egyet mondj!

— Véget kellett vetni az örökös háborúskodásnak és gyilkolásnak. Éld le az életed, Temuchin, és halj meg békességben! Te vagy fajtád utolsó hírnöke, és halálod után ezen a bolygón új élet kezdődik.

— Ennyi az egész?

— Nem, voltak más szempontok is. Azt akartam, hogy a külhoniak bányatelepeket létesíthessenek a pusztaságban. Most már megtehetik.

— Igazad volt, a győzelmemmel mindent elveszítettem.

— Mint embert és hadvezért csodállak az erődért és a bátorságodért. Olyan vagy, mint egy tigris, a dzsungel királya. De most csapdába kerültél.

Jason az ajtó felé indult.

— Nincs menekvés, démon! — mondta Temuchin.

— Miért? Nem akarlak megölni.

— Én sem akarlak megölni. Egy démont nem is lehet.

De a testedet, amibe bújtál, keserves kínoknak vethetjük alá. És ezt fogjuk tenni. A kínjaid addig fognak tartani, amíg én élek! Mindez semmi ahhoz képest, amit elvesztettem, de legalább valamennyi kárpótlást nyújt majd nekem…

Jason az ajtó felé iramodott. A folyosó bejáratánál álló őrök hallották a lábdobogását, és amint közelebb ért, nekiszegezték lándzsájukat. Jason egyre gyorsabban szaladt feléjük, és az utolsó pillanatban hanyatt vetette magát. A lendülettől tovább csúszott a sima kövezeten, és kirúgta mindkét katona lábát. Azután felpattant, és kiszaladt az udvarra.

— Kapjátok el! — kiabálta Temuchin.

Jason megdermedt, amint észrevette, hogy minden kijáratnál fegyveres őrök állnak. Már a háta mögül is hallotta a lábdobogást. Egyetlen lehetősége maradt: ha sikerül átmásznia a magas kőkerítést. Nekifutásból felszaladt a feléig, és elkapta a tetejét. De amint fel akarta húzni magát, valaki elkapta a bokáját. A másik lábával hátrarúgott, és a reccsenésből arra következtetett, hogy eltalálta az illető arcát. De mégsem sikerült kiszabadulnia, mert addigra már többen húzták visszafelé.

— Hozzátok ide! — szólt rájuk Temuchin. — Ő az enyém.