Halálvilág 3

3

Az űrállomás flexibilis folyosója sziszegő hanggal kapcsolódott az űrhajó légzsilipjéhez.

— A 70 Ophiuchi Űrállomás hívja a Harcias t. Az összekapcsolást végrehajtottuk; kinyithatják a légzsilipet.

— Készüljetek fel, kinyitom az ajtót! — figyelmeztette Jason a többieket, majd elfordította a kapcsolót.

— De jó megint szárazföldön lenni — jegyezte meg az egyik űrhajós, társai pedig felszabadultan nevettek, mintha valami jó viccet hallottak volna. Csak a pilóta nem nevetett velük, akinek törött karja pokoli fájdalmat okozott. A sérült végtagot szinte szándékosan kerülték pillantásukkal, a pilóta mégis úgy érezte, hogy rajta nevetnek.

Jason nem sajnálta a fiatalember. Méta mindig tartózkodóan viselkedett a körülötte sündörgő férfiakkal szemben, és alkalomadtán figyelmeztette őket a beláthatatlan következményekre, ha mégis túl messzire merészkedtek. De a fiatalembert bizonyára hatalmába kerítette a parancsnoki híd romantikus félhomálya, ezért kissé elragadtatta magát. Méta pedig eltörte a karját.

Szomorú eset. Jason fenyegető pillantást vetett rá, amint a kijárat felé menet a fiatalember elhaladt mellette. A fogadóállomás flexibilis folyosója erős, átlátszó műanyagból készült. Távolabb látni lehetett még két ilyen folyosót, amelyek szintén a hajókat kapcsoltak az űrállomáshoz. Az állomást a kettős naprendszer két napja között helyezték el, ahol a gravitációs terek kiegyenlítették egymást. A kisebbik égitest, a 70 Ophiuchi B éppen akkor jelent meg az űrállomás fölött.

Apró, távoli korongnak látszott mindössze.

— Egy csomagunk van a Harcias számára — közölte velük egy hivatalnok, amint a folyosó végéhez értek. — Küldemény várja önöket. — Odatartotta eléjük az átvételi elismervényt. — Ki fogja aláírni?

Jason szignálta, majd odébb húzódott, hogy utat engedjen a hatalmas ládát egyensúlyozó két szállítómunkásnak. Egy feszítővas segítségével megpróbálta eltávolítani a ládáról az acélpántokat, amikor Méta odalépett hozzá.

— Mi ez? — kérdezte a lány. Könnyed mozdulattal kivette a férfi kezéből a feszítővasat, bedugta mélyen az acél pánt alá, majd lenyomta. A pánt hangos csattanással kettészakadt.

— Fogadjunk, hogy a másik kettővel nem bánsz el ilyen könnyen — mondta kötekedő hangon Jason, miközben a koszt törölgette a kezéről. Méta nekigyürkőzött a feladatnak, Jason pedig felelt a lány kérdésére. — Ez egy olyan eszköz, ami hasznunkra lehet, ha honfoglaló útra indulunk. Bárcsak nálam lett volna, amikor a Pyrruszra érkeztem. Sok embert megmenthettünk volna vele.

Méta levette a láda fedelét, és a tojás alakú tárgyra pillantott.

— Mi ez, bomba?

— Annál sokkal hasznosabb — felelte Jason.

Lefeszítette a láda oldalát, és a tojás alakú tárgy előgurult.

Sima felületű, fényes fémtojásnak látszott. Körülbelül egy méter hosszú lehetett, és hat pár kis gumikeréken gördült. A tetejéből pedig átlátszó félgömb dudorodott ki.

Jason felemelte a műszerfal átlátszó félgömbjét, majd lenyomta az indítógombot.

— Mi vagy? — kérdezte.

— Könyvtár — felelte a fémes hang.

— Mit érünk ezzel? — csattant fel Méta.

— Rögtön elmondom. — Kissé félrehúzódott, nehogy a lány valami kartörő gyakorlattal próbálkozzon. — Ez a készülék hihetetlen mennyiségű információt tartalmaz a felfedezett naprendszerekről, a bolygók történelméről, élővilágáról, lakóiról. Mennyire hasznos lett volna, ha annak idején többet tudunk a Pyrrusz történelméről…

— Ugyan, honnan tudhatná ez a kis játékszer, hogy miben segíthet nekünk?

— Ez a kis játékszer kilencszáznyolcvankétezer kreditbe került, plusz a szállítási költség.

Méta döbbenten nézett a férfira.

— Micsoda? Ezért egy egész hadsereget felszerelhettél volna. Fegyverek, lőszer…

— Biztos voltam benne, hogy nagy hatással lesz rád.

De beláthatnád végre, hogy egy hadsereg nem oldja meg a problémánkat. Hamarosan elmegyünk egy bolygóra, ahol új életformákkal fogunk találkozni, merőben idegen civilizációval, ahol bányákat akarunk nyitni a legmegfelelőbb helyen. A hadsereged nem tud semmit mondani nekünk a geológiáról, az antropológiáról, az ekológiáról, sem az exobiológiáról.

— Csak dobálódzol a szavakkal.

— Nehogy azt hidd! Csupán arra akarok rámutatni, milyen hasznos információkat rejt ez az acéltojás. — Könyvtár! — szólította meg drámai hangon a kis robotot.

— Beszélj nekünk magadról!

— Mark IX, 4271587 típusú modell vagyok,

fotódigitális, lézerbázisú memóriával ellátva…

— Elég! — szólt rá Jason. — Nem tudnád magad kicsit közérthetőbben kifejezni?

— Dehogynem. Hello, fiúk! Fogadni mernék, hogy még sohasem láttatok Mark IX típusú adatbankot, amely minden igényt kielégít…

— Azt hiszem, ez valami reklámszöveg lehet, de legalább érthető — jegyezte meg Jason.

— …azok a krapekok, akik ezt a modellt tervezték, marhára értenek a mikroelektronikához. Nos, fiúk, nem kell nagydoktori címmel rendelkeznetek, hogy belássátok: a Mark IX új korszakot nyit a galaxisban. A kis buta fejetekben nem tudtok elraktározni minden információt. De nem is kell! Mert itt van hű társatok, a Mark IX, akinek memóriája rendelkezik a Haribay Egyetem teljes könyvtárának és adatbázisának teljes információjával. Annyi könyvet még életetekben nem láttatok, amelynek anyaga a birtokomban van. Mindez akkora helyre lett besűrítve, mint egy kisgyermek ökle.

Mert több mint 545 millió bit információt helyeztek el minden négyzetmilliméteren. De nektek még azt sem kell tudnotok, mi az, hogy bit. A lényeg, hogy az egész történelem, csillagászat, földrajz s a többi s a többi itt van az agyamban. És persze a nyelvészet! Ha például tudni szeretnétek, hogy például a sajtot hogyan nevezik a galaxis különféle nyelvein, akkor ebben is a segítségetekre lehetek…

A lehengerlő szöveg közben Jason Méta felé fordult, de a lány időközben elment.

— A sajt tolmácsolásán kívül még egyéb feladataid is lesznek. De addig maradj csendben! — sóhajtott Jason, és kikapcsolta a robotot.

A pyrrusziak jókedvűek és felszabadultak voltak a Boldogság felé vezető úton. Az űrhajóban semmiféle veszély nem fenyegette őket, dolguk elég kevés akadt, ezért leginkább tele hassal pihentek, mint a jóllakott tigrisek. Csak Jason erőlködött néha, hogy megpróbálja betartatni velük a napirendet. De ő is legtöbb idejét a bolygóra vonatkozó információk tanulmányozásával töltötte. Méta néha elég érthetően értésére adta, hogy a meddő órákat sokkal kellemesebben is el lehet tölteni, és Jason gyakran egyetértett vele.

Egy nappal a leszállás előtt Jason mindenkit összehívott az ebédlőben.

— Ez a bolygó az úti célunk — mutatott a holografikus képre. Valamennyien csendesen figyeltek, két falat és korty között, amit a katonás pyrruszi neveléstől várni lehetett.

— A bolygó neve „Boldogság”; egy névtelen F1 típusú nap ötödik bolygója. A nap fehér törpe, ezért sokkal több ultraibolya sugarat bocsát ki, mint a Pyrrusz napja. A bolygó felszínének kilenctizedét víz borítja, amelyből számtalan vulkanikus sziget emelkedik ki. Csupán egyetlen összefüggő szárazföld éri el azt a méretet, hogy kontinensnek lehessen nevezni. A nagyjából sík felszínt kiszáradt folyómedrek szabdalják. Egy tíz kilométer magas, meredek falú hegyvonulat két részre osztja a kontinenst. Ez a hatalmas felszíni képződmény erősen befolyásolja a szárazföld időjárását is. A bolygó sokkal melegebb, mint általában a lakható világok; az egyenlítői hőmérséklet csaknem eléri a víz forráspontját, és csupán az északi sark közelében húzódó kontinens klímája elviselhető. A magas páratartalmú meleg levegő észak felé áramlik, és ott a hegyvonulatnak ütközve magasabb, hidegebb légrétegekbe kerül, ahol a pára kicsapódik, így a hegyvonulat falait szinte állandóan eső áztatja. A lezúduló víz hatalmas folyókat alkot, amelyek dél felé kanyarogva rendkívül kedvező helyet teremtenek a mezőgazdaság számára. De ez nem érdekelte a John Társaságot. Sajnos, az érclelőhelyek nem ott helyezkednek el, hanem a hegység északi oldalánál, ahol szinte sohasem esik az eső, és a felszín sivataggá alakult.

A Boldogság tengely körüli forgása szinte merőleges az ekliptikára, így évszakok nem váltják egymást. Az időjárás az év minden szakában azonos. Végül említést kell tennem a bolygó lakóiról, akik a galaxis legkegyetlenebb és legveszedelmesebb teremtményei. A feladatunk az lesz, hogy a birodalmuk közepén letelepedjünk, és bányát nyissunk. Van valakinek elképzelése arról, hogyan tudjuk ezt megoldani?

— Én tudom — állt fel lassan egy Clon nevű tagbaszakadt fickó. Csontozata olyan erősnek látszott, hogy vastag koponyájában nem sok hely maradhatott az agy számára. Reflexei bámulatosak voltak, reakciói mégis inkább egy dinoszauruszéra hasonlítottak, mivel a cselekedeteit az ösztön irányította, nem pedig a tudatosság. Ő volt az utolsó, akinek a véleményét Jason hallani akarta.

— Én tudom — ismételte meg Clon. — Megöljük mindet, azután már nem zavarnak minket.

— Köszönöm a javaslatod — felelte csendesen Jason. — Tipikus pyrruszi állásfoglalás. Ennek eredményeként ugyanúgy elveszítjük majd a második bolygót is, mint a Pyrruszt. Ezt a problémát ésszel kell megoldani, nem pedig erőszakkal. Le szeretnénk telepedni ezen a bolygón, és nem akarjuk, hogy kezdettől fogva az ellenségünk legyen minden élőlény. Azt javaslom, nyílt tábort létesítsünk, ne erődítményt, mint a John Társaság emberei. Ha figyelemmel tartjuk a tábor környékét, nem érhet minket meglepetés. Az a tervem, hogy megpróbálunk kapcsolatot teremteni az őslakókkal, és kipuhatoljuk, miért viselkednek olyan ellenségesen minden külhonival szemben. Azután hátha sikerül jobb belátásra bírni őket. Ha valakinek akad más javaslata, szívesen meghallgatjuk. A korábbi bázishoz közel fogunk leszállni, és várjuk majd, hogy az őslakók kapcsolatot teremtsenek velünk. Rendkívül óvatosnak kell lennünk, nehogy úgy járjunk, mint az első expedíció tagjai.

A régi bányatelepet könnyen megtalálták. A sivatagos, sztyeppes vidéken a növényzet egy év alatt nem tudta eltakarni a tábor maradványait. Az űrhajó a közelben ereszkedett le. A magasból a hullámzó sztyeppe teljesen lakatlannak látszott, és ez a hatás még fokozódott, amikor a földet érés után vették szemügyre a környezetet, Jason megborzongott, amint a zsilipkamra ajtaja kinyílt, és arcát megérintette a száraz, hűvös levegő. A szél azonnal finom homokot hordott az űrhajó belsejébe. Jason szeretett volna elsőként a bolygóra lépni, de Rhes félrehúzta az ajtóból, amint Kerk, az őszes hajú pyrruszi vezér megjelent.

— Kis gravitációjú bolygó — jegyezte meg Kerk, amint belegázolt a magas fűbe. — Nem lehet több 1 G-nél. A Pyrrusz után olyan, mintha lebegne az ember.

— 1,5 G — felelte Jason, követve a parancsnokot. — De még mindig jobb, mint a Pyrrusz kétszeres gravitációja.

A tízfős felderítőcsapat azonnal kiszállt az űrhajóból, és megkezdte a terep átvizsgálását. Egymáshoz közel maradva, lassan haladtak előre. Fegyvereiket készenlétben tartotta az oldalukhoz rögzítő mágneses erőtér. Ügyet sem vetettek a csípős szélre, ami Jason bőrét azonnal kipirosította, és könnyet csalt a szemébe.

Örültek, hogy végre nekik való feladat kínálkozott, az űrutazás hosszú tunyasága után.

— Valami mozgást észleltem kétszáz méterre délkeletre — hallatszott Méta hangja a fülhallgatókban. A lány az űrhajó pilótafülkéjében tartózkodott, és a monitorokon át a magasból vizsgálta a terepet.

Mindannyian a megadott irányba fordultak, felkészülve bármire, de a síkság továbbra is teljesen kihaltnak látszott. A következő pillanatban egy nyílvessző hasította át sziszegve a levegőt, és Kerk mellkasa felé ívelt. A pisztolyt tartó erőtér villámgyorsan a férfi kezébe lökte a fegyvert, és a sugárnyaláb még a levegőben megsemmisítette a nyílvesszőt. A következő nyíl Rhest vette célba, aki ügyesen kitért előle.

Mindannyian fegyelmezetten várták a további fejleményeket.

— Vajon ez támadás vagy csak tapogatózás? — tűnődött Jason. — Nehéz elhinni, hogy ilyen kevéssel az érkezésünk után koncentrált támadást tudjanak szervezni.

Bár, ki tudja?

Fegyverét kézben tartva tovább indult, de hirtelen éles fájdalom hasított a koponyájába, és elsötétült előtte a világ.