Acélbarlangok (Gyilkosság az Űrvárosban)

TIZENHATODIK FEJEZET A lehetséges indítékok

Baley visszadugta robbantópisztolyát, de kezét feltűnés nélkül az agyán tartotta.

— Előre, Clousarr! — mondta. — Indítás a Tizenhetedik utca B kijáratához.

— Még nem ettem — jegyezte meg Clousarr.

— Az a maga baja — szólt türelmetlenül Baley. — Ott a vacsorája a földön, ahová kiborította. — Jogom van enni.

— Majd a fogdában eszik vagy ez egyszer nem eszik. Ettől még nem hal éhen. Indulás!

Egyetlen szó nélkül kanyarogtak végig az üzemóriás labirintusán. Clousarr merev testtartással ment elől, közvetlen mögötte Baley, a sort pedig R. Daneel zárta be.

Csak miután Baley és R. Daneel ki jelentkezett a titkárnő íróasztalánál, Clousarr pedig szabadságot vett ki és kérte, küldjenek valakit, hogy kitakarítsa a mázsálót, majd kiértek a szabadba, épp a riadóautó mellett, szólalt meg Clousarr:

— Egy pillanatra.

Megállt, R. Daneel felé fordult, és mielőtt Baley megakadályozhatta volna, egyet lépett előre, és nyitott tenyérrel képen törölte a robotot.

— Mi az ördög?! — kiáltotta Baley, és nagyot rántott Clousarren. Az ellenkezés nélkül tűrte, hogy megmarkolják.

— Jól van, na — vigyorgott. — Megyek magamtól is. Csak saját szememmel akartam meggyőződni róla.

R. Daneel, aki megpróbált félrehajolni, de mégse tudta teljesen kikerülni a csapást, nyugodt pillantást vetett Clousarre. Arca nem borult pírba, az ütés legcsekélyebb nyoma se látszott rajta.

— Ez veszélyes dolog volt, Francis — mondta. — Ha nem lépek hátra, könnyen megsérthette volna a kezét. Sajnálom, hogy még így is bizonyára fájdalmat okoztam magának.

De Clousarr erre is csak nevetett.

— Szálljon be, Clousarr — mondta Baley. — Te is, Daneel. A hátsó ülésre vele. És ügyelj rá, hogy meg ne moccanjon. Még ha közben el is töröd a karját. Ezt vedd parancsnak.

— És az első törvény az kutya? — gúnyolódott Clousarr.

— Daneel, azt hiszem, elég erős és elég gyors ahhoz, hogy minden baj nélkül féken tartsa magát. De csak jót tenne magának, ha akár mindkét karját eltörné.

Baley a kormánykerék mögé ült, és a riadóautó nekilendült. A könnyű szél felborzolta a detektív és Clousarr haját, R. Daneelé azonban változatlanul sima maradt.

— Az állását félti a robotoktól, Mr. Clousarr? — kérdezte nyugodt hangon R. Daneel.

Baley nem fordulhatott meg, hogy lássa, milyen arcot vág erre Clousarr, de biztos volt benne, hogy kemény, fagyos megvetés tükröződik rajta. És azt is sejtette, hogy olyan messzire húzódik R. Daneeltől, amennyire csak tud.

— Meg a gyerekeim állását — válaszolta Clousarr. — Meg valamennyi gyerekét.

— Ezen bizonyára lehetne segíteni — jegyezte meg a robot. — Ha például a gyerekei hajlandók volnának gyakorlóiskolába járni a kivándorlás...

— Te is fiam, Brutus? — vágott közbe Clousarr. — A zsaru is ezt a nótát fújta. Úgy látszik, jó robotiskolája volt. Vagy talán ő is robot.

— Elég volt ebből, hallja! — dörrent rá Baley.

— A kivándorlási gyakorlóiskola — mondta higgadtan R. Daneel — biztonságot, jó besorolást, biztos karriert garantálna. Ha valóban szívén viseli a gyermekei sorsát, ezt feltétlen figyelembe kellene vennie.

— Nekem nem kell semmi se a robotoktól, se az űrlakóktól, se pedig a maguk kormányának idomított vérebeitől.

Ennyiben maradtak. Az autóúton csönd borult rájuk, csak a riadóautó motorjának halk surrogása meg az úttesten futó kerekek sziszegése hallatszott.

A rendőrségre visszatérve, Baley aláírta Clousarr letartóztatási parancsát, és a férfit megfelelő kezekre bízta. Aztán ő meg R. Daneel motospirállal fölvitette magát a főkapitányság szintjére.

R. Daneel nem mutatott semmi meglepetést, amiért nem liften mennek föl, és Baley nem is várta, hogy meglepődjék. Lassan kezdte megszokni a robot képességeinek és engedelmességének furcsa vegyülékét, és már-már teljesen kihagyta őt számításaiból. A lift lett volna a logikus eszköz a fogda és a főkapitányság közötti függőleges távolság áthidalására. A motospirálnak nevezett hosszú mozgólépcsőt ugyanis általában csak rövidebb távú föl- vagy leutazásra, legfeljebb két-három emeletnyi szintváltoztatásra használták. Minden rendű és rangú és beosztású emberek léptek föl rá és hagyták el egy percen belül. Csak Baley meg R. Daneel maradtak. Egyhangú, lassú ütemben haladtak vele felfelé.

Baley úgy érezte, időre van szüksége. Legjobb esetben is csak percekről volt szó, de fent a főkapitányságon tüstént fejest kell ugrania a probléma újabb szakaszába, és előbb egy kicsit pihenni akart. Gondolkodni, tájékozódni. És bár a motospirál nagyon lassan haladt, Baley még ezt is túlságosan gyorsnak találta.

— Úgy látszik, egyelőre nem fogjuk kihallgatni Clousarrt — mondta R. Daneel.

— Ami késik, nem múlik — válaszolta ingerülten Baley. — Előbb lássuk, mi a csuda történt R. Sammy-vel. — Aztán motyogva hozzátette, inkább magához, mint R. Daneelhez intézve szavait: — Ez a két eset nem lehet független egymástól. Valami kapcsolatnak kell lenni közöttük.

— Kár — jegyezte meg R. Daneel. — Clousarr ce rebrális sajátságai...

— Mi van velük?

— Igen érdekes változáson mentek át. Mi történt kettőtök között a mázsálóban, amíg én távol voltam?

— Csak egy kis prédikációt tartottam neki — válaszolta szórakozottan Baley. — Tovább adtam Szent Fastolfe evangéliumát.

— Ezt nem értem, Elijah.

Baley felsóhajtott.

— Megpróbáltam elmagyarázni neki, hogy a Föld okosabban tenné, ha hasznosítaná a robotokat és a fölös népességét más bolygókra küldené át. Megpróbáltam a konzervatív szólamok egy részét kiverni a fejéből. Tudj' isten, miért. Sose gondoltam volna, hogy egy misszionárius veszett el bennem. Elég az hozzá, csak ez történt.

— Aha. Ez egy s mást megmagyaráz. Be is illik talán az összképbe. És mondd csak, Elijah, mit beszéltél neki a robotokról?

— Igazán tudni akarod? Azt mondtam, hogy a robotok nem egyebek, mint gépek. Ezt meg Szent Gerrigel evangéliuma alapján hirdettem. Úgy látszik, számtalan evangélium létezik.

— És véletlenül nem tettél olyan megjegyzést, hogy ha valaki megüt egy robotot, éppoly kevéssé kell félnie attól, hogy az visszaüti, mintha bármilyen más mechanikus tárgyat ütne meg?

— Kivéve persze a boxolók pofozó labdáját. Valóban ezt mondtam. Honnét jöttél rá? — nézett Baley kíváncsian a robotra.

— Mert ez felel meg a cerebrális változásoknak — válaszolta R. Daneel. — És magyarázatul szolgál arra is, miért ütött arcon, mihelyt elhagytuk a gyárat. Úgy látszik, gondolkozott azon, amit mondtál neki, és egyidejűleg ellenőrizte állításod helyességét; kiélte agresszív érzéseit, és ráadásul abban a kielégülésben is részesült, hogy engem olyan helyzetbe hozott, ami az ő szemében kisebbrendűségemet bizonyítja. Ahhoz, hogy ilyen indítékai legyenek, és figyelembe véve a deltavariációkat a kvintális... — Hosszú szünetet tartott, majd hozzátette: — Igen, ez nagyon érdekes, és azt hiszem, most már az adataim alapján összefüggő képet alkothatok.

Közeledtek a főkapitányság szintjéhez.

— Hány óra van? — kérdezte Baley.

Ostobaság, gondolta bosszúsan, megnézhetném magam is az órámat.

De tudta, miért a robotot kérdezi. Az indok nem sokban különbözött Clousarrétől, amikor megütötte R. Daneelt. A robotnak adott csip-csup parancs, amelyet az kénytelen teljesíteni, hangsúlyozza, hogy R. Daneel robot, Baley pedig ember. Mindannyian egyívásúak vagyunk, morfondírozott Baley. Testben-lélekben. Az áldóját!

— Húsz-tíz — válaszolta R. Daneel. Leléptek a motospirálról, és Baleyt néhány másodpercre az a megszokott furcsa érzés fogta el, amely akkor támad az emberben, ha hosszan tartó állandó mozgás után újból alkalmazkodnia kell a mozdulatlansághoz.

— És még csak nem is ettem! — fortyant fel. — A fene egye meg ezt az egész ügyet.

Szobájának nyitott ajtaján át Baley látta és hallotta Enderby rendőrfőnököt. A közös terem üres volt, mintha tisztára seperték volna, és Enderby hangja szokatlanul tompán áradt rajta végig. A rendőrfőnök kezében tartotta szemüvegét. Így kerek arca csupasznak, ernyedtnek látszott. Beszéd közben egy vékony papírszalvétával sima homlokát törölgette.

Mihelyt Baley az ajtóhoz ért, a rendőrfőnök észrevette, és hangja ingerültté vált:

— Úristen, Baley, hol az ördögben voltál? Baley csak vállat vont.

— Mi van itt? — kérdezte. — Hol az éjszakai műszak? — De ekkor meglátta, hogy még valaki van a rendőrfőnök szobájában. — Dr. Gerrigel! — tört ki belőle a meglepetés.

Az őszhajú robotikus ezt az akaratlan üdvözlést kurta biccentéssel viszonozta.

— Örülök, hogy újból láthatom, Mr. Baley. A rendőrfőnök orrára illesztette szemüvegét, és most már azon keresztül bámult Baleyre.

— Az egész osztály odalent van kihallgatáson. Már majd megőrültem, hogy sehol se talállak. Furcsa látszata volt, hogy nem vagy itt.

— Hogy én nem vagyok itt?! — kiáltotta hevesen Baley.

— Vagy hogy bárki más. A tettes a hivatalunkból való, és ezért pokoli árat kell fizetnünk. Micsoda szörnyű ügy! Micsoda nyavalyás egy ügy!

Fölemelte kezét, mintha az égnek panaszkodnék, és közben pillantása R. Daneelre esett.

Most első ízben néz Daneel szeme közé, gondolta gúnyosan Baley. Jól nézd meg magadnak, Julius!

— Neki is vallomást kell tennie — mondta a rendőrfőnök tompa hangon. — Még én se kerülhettem el. Még én se!

— Ide figyelj, főnök, miért vagy olyan biztos benne, hogy R. Sammy nem magától égett ki? — kérdezte Baley. — Miért kellett ennek szándékos rongálásnak lennie?

A rendőrfőnök lehuppant a székébe.

— Kérdezd meg őt — mondta, és dr. Gerrigelre mutatott.

Dr. Gerrigel megköszörülte a torkát.

— Nem is tudom, hol kezdjem, Mr. Baley. Az arckifejezéséből arra következtetek, meg van lepve, hogy itt lát.

— Kissé — ismerte be Baley.

— Nem volt különösebben sürgős számomra, hogy visszatérjek Washingtonba. Elég ritkán kerülök el New Yorkba, ezért azt gondoltam, egy kicsit itt maradok. De ennél lényegesebb, hogy mindinkább arra a meggyőződésre jutottam, egyenesen bűnös dolog volna, ha anélkül távoznék, hogy legalább még egyszer meg ne kíséreljem engedélyt kérni, hogy megvizsgálhassam az ön csodás robotját, aki mellesleg, mint látom — és dr. Gerrigel sóvárgó arcot vágott —. itt van önnel.

Baley idegesen fészkelődött.

— Ez teljesen ki van zárva.

A robotikus igen csalódottnak látszott.

— Ha most nem is, de talán egy más alkalommal?

Baley hosszú arcáról nem lehetett leolvasni semmi választ.

— Felhívtam önt — folytatta dr. Gerrigel —, de nem volt bent, és senki se tudta, hol lehet megtalálni. Ekkor a rendőrfőnök urat kértem, és ő azt mondta, jöjjek be a főkapitányságra, és itt várjam meg önt.

— Azt hittem, valami fontos dologról van szó — vágott közbe gyorsan a rendőrfőnök. — Tudtam, hogy beszélni akarsz ezzel az úrral.

Baley bólintott.

— Köszönöm.

— Sajnos — folytatta dr. Gerrigel —, a vezérlőbotom rosszul volt beállítva, vagy esetleg túlzott igyekezetemben nem jól ítéltem meg a hőmérsékletét. Elég az hozzá, rossz irányba fordultam, és egy kis szobában találtam magamat.

A rendőrfőnök újból közbeszólt:

— Az egyik fényképészeti alkatrészraktárban, Lije.

— Igen — mondta dr. Gerrigel. — És ott a földön feküdt valami, nyilvánvalóan egy robot. Rövid vizsgálat után láttam, hogy helyrehozhatatlanul deaktivált állapotban van. Mondhatnám, halott. És a deaktiválás okát sem volt különösebben nehéz megállapítanom.

— Éspedig?

— A robot csaknem teljesen összeszorított jobb öklében — válaszolta dr. Gerrigel — egy körülbelül két hüvelyk hosszú, fél hüvelyk széles, tojásdad alakú, fényes tárgy volt, egyik végén csillámablakkal. A robot ökle a koponyáját érintette, mintha utolsó tette az lett volna, hogy a fejéhez kapjon. A kezében levő tárgy egy alfaporlasztó volt. Gondolom, tudja, hogy mi az?

Baley bólintott. Nem volt szüksége se lexikonra, se kézikönyvre, hogy kisüsse, mi az alfaporlasztó. Fizikaórákon a laboratóriumban nemegyszer használta ezt az ötvözött ólom burkolatú műszert, amelyen hosszirányban egy keskeny furat volt, alján kevéske plutóniumsóval. A furatot egy kis, alfarészecskéket áteresztő csillámlap borította. Itt szórta ki a kemény sugarakat.

Az alfaporlasztót sokféle célra használták, de a robotok elpusztítása nem tartozik ezek közé, legalábbis nem a törvényes célok közé.

— Föltételezem, hogy a csillámos végével fordította a feje felé — mondta Baley.

— Igen — felelte dr. Gerrigel —, és a sugarak tüstént szétroncsolták a pozitronagy-pályáit. A halál, mondhatni, azonnal bekövetkezett.

Baley a sápadt rendőrfőnök felé fordult.

— Nem tévedtek? Biztos, hogy alfaporlasztóról van szó?

A rendőrfőnök bólintott, vastag ajkát összecsücsörítette.

— Semmi kétség. A számlálók tíz láb távolságból felfedezték. A raktárban levő filmeket szürke fátyol borította. Halálbiztos. — Pár pillanatig töprengett, aztán hirtelen így szólt: — Dr. Gerrigel, sajnos, egy-két napig a Cityben kell maradnia, amíg a tanúvallomását magnóra vesszük. Majd átkísértetem önt egy szobába. Remélem, nincs kifogása ellene, hogy védőőrizet alá helyezzük?

— Gondolja, hogy erre szükség van? — kérdezte idegesen a robotikus.

— Biztonságosabb.

Dr. Gerrigel szórakozottan mindenkivel sorra kezet fogott, még R. Daneellel is, és távozott. A rendőrfőnök nagyot sóhajtott.

— A tettes közülünk került ki, Lije. Ez az, ami nyugtalanít. Kívülálló nem jönne be a rendőrségre, csak hogy egy robotot lepuffantson. Talál eleget odakint, ahol jóval kevesebb kockázattal is megteheti. És olyasvalakinek kellett lennie, aki hozzájuthatott egy alfaporlasztóhoz. Nem könnyű szerezni.

Most R. Daneel szólalt meg, hűvös, nyugodt hangja furcsa ellentétben állt a rendőrfőnök izgatottságával.

— De mi ennek a gyilkosságnak az indítéka? — kérdezte.

A rendőrfőnök szemmel látható undorral pillantott R. Daneelre, majd elfordította róla a szemét.

— Mi is emberek vagyunk. Gondolom, a rendőrök éppoly kevéssé rajonganak a robotokért, mint bárki más. Ez a robot most kikészült, ami valakinek jól jön. Te is folyton bosszankodtál miatta, emlékszel, Lije?

— De ez aligha lehet indok a gyilkosságra — jegyezte meg R. Daneel.

— Nem bizony — helyeselt határozott hangon Baley.

— Ez nem gyilkosság — vetette közbe a rendőrfőnök —, hanem állami vagyon rongálása. Tartsuk magunkat a jogi fogalmakhoz. Csak az a baj, hogy itt a rendőrségen történt. Ha bárhol másutt történik, semmi az egész. Semmi. Így azonban botrány lehet belőle. Lije!

— Tessék?

— Te mikor láttad utoljára R. Sammyt?

— R. Daneel ebéd után beszélt vele — válaszolta Baley. — Gondolom, ez körülbelül 13.30-kor lehetett. Megállapodott vele, hogy igénybe vesszük a szobádat.

— Az én szobámat? Miért?

— Szerettem volna, amennyire lehet, zavartalanul megbeszélni az egész ügyet R. Daneellel. Te nem voltál benn, és így a te szobád volt a legalkalmasabb hely.

— Értem. — A rendőrfőnök kétkedő pillantást vetett Baleyre, de nem firtatta tovább a dolgot. — És te magad is láttad őt?

— Nem, de vagy egy órával később hallottam a hangját.

— Biztos vagy benne, hogy ő volt?

— Egész biztos.

— Ez tehát körülbelül 14.30-kor történt?

— Vagy talán egy kicsit korábban. A rendőrfőnök elgondolkozva harapott vastag alsó ajkába.

— Ez egy dolgot legalább tisztáz.

— Éspedig?

— Ma bent volt itt az a fiú. Vincent Barrett. Ezt tudod?

— Igen. De ő nem volna képes ilyesmire, főnök. A rendőrfőnök Baleyre függesztette a szemét.

— Miért ne? R. Sammy miatt vesztette el az állását. El tudom képzelni, mit érez. Bizonyára rettenetes igazságtalanságnak tartja, és valahogy bosszút szeretne állni. Te nem így volnál vele? De tény, hogy 14 órakor elhagyta az épületet, te pedig 14.30-kor hallottad R. Sammy hangját. Persze, mielőtt elment, odaadhatta R. Sammynek az alfaporlasztót azzal az utasítással, hogy egy óráig ne használja, de hol szerezhetett ő egy alfaporlasztót? Nincs értelme ezen törni a fejünket. Térjünk vissza R. Sammyhez. Amikor 14.30-kor beszéltél vele, mit mondott? Baley egy kurta pillanatig habozott.

— Nem emlékszem — válaszolta óvatosan. — Nem sokkal később elmentünk.

— Hová mentetek?

— Az élesztővárosba. Mellesleg, szeretnék érről majd beszélni veled.

— Később, később. — A rendőrfőnök az állat dörzsölgette. — Jessie szintén itt volt ma, igaz? Ellenőriztük az összes mai látogatókat, és véletlenül észrevettem a nevét.

— Igen, itt volt — felelte hűvösen Baley.

— Miért?

— Családi ügyben.

— Majd őt is ki kell hallgatnunk. Persze csak puszta formaságról van szó.

— Tisztában vagyok a rendőrségi gyakorlattal, főnök. Mellesleg, hogy áll a dolog magával az alfaporlasztóval? Megállapították, honnét való?

— Ó, igen. Az egyik erőműtelepről.

— És mit mondanak, hogyan kerülhetett ki onnét?

— Nem tudják. Fogalmuk sincs róla. De ide figyelj, Lije, eltekintve a rutinvallomástól, te ezzel a dologgal ne foglalkozz. Folytasd csak a magad ügyét. Pusztán arról van szó... Igen, folytasd csak az űrvárosi nyomozást.

— Nem lehetne, hogy csak később tegyek vallomást, főnök? — kérdezte Baley. — Őszintén szólva, még nem ettem.

Enderby rendőrfőnök Baley felé villantotta a szemüvegét.

— Hát persze, egyél csak előbb. De maradj a kapitányságon, jó? Egyébként a kollégádnak igaza van, Lije — úgy látszik, el akarta kerülni, hogy Daneel-hez szóljon, vagy hogy a nevét használja —, az indítékot kell megtalálnunk. Az indítékot.

Baley hirtelen úgy érezte, megfagy ereiben a vér.

Valami rajta kívül álló, valami tőle teljesen idegen erő felmarkolta a mának, a tegnapnak és a tegnapelőttnek az eseménymozaikjait, és összerázta őket. És a kövek megint szépen összeilleszkedtek és egységes mintázattá alakultak.

— Melyik erőműtelepről lopták el az alfaporlasztót, főnök?

— A williamsburgiból. Miért?

— Semmi. Semmi.

Amikor Baley és közvetlenül a nyomában R. Daneel elhagyta a szobát, a detektív még hallotta, ahogy a rendőrfőnök maga elé motyogja: — Az indítékot, az indítékot...

Baley a rendőrség kicsi és ritkán látogatott büféjében ette meg szerény ebédjét. Csak befalta a töltött paradicsomot meg a salátát anélkül, hogy valójában tudta volna, mit eszik, és amikor lenyelte az utolsó falatot is, villája egy-két másodpercig még céltalanul csúszkált tányérja sima felületén, olyasmit keresve, ami már nem volt ott.

Végre ráeszmélt, hogy mit művel és letette a villát.

— Az áldóját! — dünnyögte maga elé. — Daneel!

R. Daneel egy másik asztalnál ült, mintha nem akarta volna háborgatni a szemmel láthatóan gondolataiba merülő Baleyt, vagy mintha ő is szeretett volna kicsit magára maradni. Most fölállt, átjött Baley asztalához, és ott megint leült.

— Tessék, Elijah kollégám? Baley nem nézett rá.

— Daneel, a segítségedre van szükségem.

— Miben?

— Ki fognak hallgatni minket, Jessie-et és engem. Ez biztos. Hagyd, hogy a magam módján válaszoljak a kérdésekre. Érted?

— Értem persze, amit mondasz. De ha nekem tesznek fel kérdéseket, miképpen tehetném, hogy mást mondjak, mint az igazat?

— Ha kérdeznek, az más. Én csak arra kérlek, hogy magadtól ne mondj semmit. Ezt megteheted, ugye?

— Azt hiszem, igen, Elijah, feltéve, hogy a hallgatásommal nem okozok kárt emberi lénynek.

— Ha az ellenkezőjét teszed, nekem okozol kárt — jegyezte meg komoran Baley. — Erről biztosíthatlak.

— Nem. egészen értem az álláspontodat, Elijah kollégám. Hisz ez az R. Sammy-ügy téged nem érinthet.

— Nem? Minden az indíték körül forog, ugye? Te is az indíték után érdeklődtél. A rendőrfőnök is. Miért akarhatta valaki megölni R. Sammy t? Gondold meg, itt nem arról van szó, hogy általában ki pusztítana el egy robotot. Ezt gyakorlatilag minden földlakó megtenné. Az a kérdés, ki akarhatta éppen R. Sammyt megölni? Vincent Barrettről el lehetne képzelni, de a rendőrfőnök azt mondta, hogy nem juthatott alfaporlasztóhoz, és ebben igaza van. Máshol kell a tettest keresnünk, és történetesen egyvalakinek minden oka megvolt rá, hogy elpusztítsa R. Sammyt. Ez a napnál is világosabb. Szinte ordít. Egyenesen bűzlik.

— De kinek, Elijah?

— Nekem, Daneel — válaszolta halkan Baley.

R. Daneel arca erre a meglepő kijelentésre is változatlanul kifejezéstelen maradt. Csak a fejét rázta meg.

— Látom, nem értesz egyet velem — mondta Baley. — Hát ide figyelj. A feleségem ma bejött a hivatalba. Ezt már tudják. Sőt, a rendőrfőnök nagyon kíváncsi, hogy miért jött be. Ha nem volnék a barátja, nem is hagyta volna olyan hamar abba a kérdezősködést. De majd ki fogja deríteni. Holtbiztos. Jessie részt vett egy összeesküvésben, igaz, hogy ostoba, ártalmatlan dolog, de mégis összeesküvés. És egy rendőr nem engedheti meg magának, hogy a felesége ilyesmibe keveredjék. Tehát nekem elsőrendű érdekem, hogy az ügyet eltussolják. És ki tudott róla? Te, én meg Jessie és R. Sammy. Látta, hogy Jessie-t milyen páni félelem fogta el. Amikor megmondta neki, hogy mi olyan utasítást adtunk, hogy senki se háborgasson minket, Jessie bizonyára elvesztette a fejét. Láttad, milyen állapotban jött be a szobába.

— Nem valószínű, hogy bármiféle, önmagára terhelő kijelentést tett volna előtte.

— Lehet. Én azonban úgy rekonstruálom az ügyet, ahogy ők fogják. Ők pedig azt fogják állítani, hogy igenis tett valami efféle kijelentést. És itt az indíték. Azért öltem meg R. Sammyt, hogy elhallgattassam.

— Nem fogják ezt gondolni.

— De igen. A gyilkosságot szándékosan úgy rendezték el, hogy a gyanú rám essen. Mit gondolsz, miért használtak alfaporlasztót, holott ez meglehetősen kockázatos? Nehéz hozzájutni, de könnyű megállapítani, honnét való. Szerintem pontosan ezek miatt az okok miatt használták. A gyilkos még azt is megparancsolta Sammynek, hogy a fényképészeti alkatrészraktárba menjen, és ott ölje meg magát. Kézenfekvőnek tartom, hogy azért tette, hogy a gyilkosság módja félreérthetetlen legyen. Még ha valaki olyan tudatlan volna is, hogy nem ismerné fel azonnal az alfaporlasztót, akkor is egykettőre felfedeznék, hogy a filmeket szürke fátyol borítja.

— És ez mennyiben terhelő rád nézve, Elijah? Baley idegesen elmosolyodott, de hosszú arcán nyoma se volt a jókedvnek.

— Ügyesen kieszelték. Az alfaporlasztó a williams-burgi erőműtelepről származik. Te és én átmentünk ezen az erőműtelepen. Láttak bennünket. Így ez nem maradt titokban. Megvan tehát, hogy miképpen jutottam a fegyverhez, és megvan, hogy miért követtem el a bűntettet. És még az is kiderülhet, hogy utoljára mi láttuk és hallottuk R. Sammyt, kivéve persze az igazi gyilkost.

— De én ott voltam veled az erőműtelepen, és tanúsíthatom, hogy neked nem volt módod ellopni egy alfaporlasztót.

— Köszönöm — mondta szomorkásan Baley. — Csakhogy te robot vagy. Így a vallomásod nem jogérvényes.

— A rendőrfőnök a barátod. Ő majd a pártodra áll.

— A rendőrfőnök meg akarja tartani az állását, és már most is kényelmetlenül érzi magát miattam. Csak egy mód van rá, hogy kikerüljek ebből a csávából.

— Éspedig?

— Azt kérdem magamtól: miért akarják rám kenni a dolgot? Nyilvánvalóan azért, hogy megszabaduljanak tőlem. De miért akarnak megszabadulni tőlem? Újból csak nyilvánvaló, hogy azért, mert valakire nézve veszélyes vagyok. Minden tőlem telhetőt elkövetek, hogy veszélyes legyek arra, aki az Űrváros-ban megölte dr. Sartont. Persze lehet, hogy a konzervatívokról van szó, vagy legalábbis a szervezetük belső magjáról. Ez a csoport tudomást szerzett arról, hogy átmentem az erőműtelepen. Úgy látszik, legalább egy közülük egészen odáig követett minket a szalagokon, bár te azt mondtad, hogy mind lemaradt. Tehát megvan az esély arra, hogy ha megtalálom dr. Sarton gyilkosát, megtalálom azt az embert vagy embereket is, akik engem félre akarnak állítani az útból. Ha megoldom a rejtélyt, de csakis ha megoldom a rejtélyt, akkor leszek biztonságban. És Jessie ugyanígy. Nem bírnám ki, ha vele... De nincs sok időm. — Görcsösen összeszorította és kinyitotta az öklét. — Nincs sok időm.

Hirtelen fellobbanó reménykedéssel nézett R. Daneel szépen metszett arcába. Akármiféle teremtmény is, erős, hűséges, önzetlen. Mi többet kívánhat valaki egy baráttól? Baleynek barátra volt szüksége, és jelenlegi hangulatában korántsem akadt fenn azon, hogy ennek a barátnak vérerek helyett huzalok vannak a testében.

R. Daneel azonban megcsóválta a fejét.

— Sajnálom, Elijah — mondta, de arcán, persze, nyoma se volt a sajnálkozásnak —, hogy mindezt nem láttam előre. Lehet, hogy a cselekedetemmel kárt okoztam neked. Sajnálom, de a közérdek mégis ezt kívánta.

— Miféle cselekedeteddel? — hebegte Baley.

— Összeköttetésbe léptem dr. Fastolfe-fal.

— Úristen! Mikor?

— Mialatt ettél.

Baley összeszorította ajkát.

— És... — nyögte ki végül — és mi történt?

— Valamilyen más módon kell magadat tisztáznod R. Sammy meggyilkolásának gyanúja alól. Nem dr. Sarton gyilkosának kinyomozásával. A mieink ott az Űrvárosban a jelentésem alapján arra az elhatározásra jutottak, hogy a mai nappal lezárják a nyomozást, és felkészülnek az Űrváros, illetve a Föld elhagyására.