TIZENHETEDIK FEJEZET A végrehajtott terv

Baley szinte közönyös pillantást vetett az órájára: 21.45; két és negyedóra múlva éjfél. Reggel hat előtt kelt, és immár két és fél napja állandóan feszültségben él. Mintha körülötte minden a valószínűtlenség ködébe burkolózna.

Elővette pipáját meg a zacskót, amelyben dohányának féltve őrzött morzsáit tartotta.

— Mi ennek a magyarázata, Daneel? — kérdezte. Kínosan igyekezett elfojtani hangja remegését.

— Hát nem látod? Pedig magától értetődő — mondta R. Daneel.

— Nem látom. És nem is magától értetődő.

— Mi, vagyis az űrvárosiak — magyarázta a robot — azért jöttünk ide, hogy áttörjük a Földet körülvevő kérget, és népét új terjeszkedésre és kolonizációra kényszerítsük.

— Ezt tudom. Ne részletezd, kérlek.

— De muszáj, mert ez a dolog lényege. Mi nem azért kívántuk dr. Sarton gyilkosának megbüntetését, mintha azt hittük volna, hogy ezzel dr. Sartont életre kelthetjük. Hanem azért, mert ha ezt elmulasztjuk, anyabolygónkon megszilárdítanánk azoknak a politikusoknak a helyzetét, akik eleve ellenzik az Űrváros fenntartását.

— De hisz az imént azt mondtad — vágott közbe hevesen Baley —, hogy most saját elhatározásotokból haza akartok menni! Miért? Az ég szerelmére, miért? Nagyon közel vagyunk a Sarton-ügy megoldásához. Ez egészen biztos, másképp nem igyekeznének annyira, hogy kinyírjanak engem. Az az érzésem, már az összes tény együtt van a rejtély megfejtéséhez. A megoldásnak itt kell valahol lennie! — Vadul a homlokára csapott. — Egyetlen mondat kihozhatja. Egyetlen szó.

Hirtelen erőszakosan behunyta szemét, mintha az utóbbi hatvan óra áthatolhatatlan köde valóban mindjárt fölszakadna és a kép kitisztul. De a köd nem szakadt fel. Nem!

Mély lélegzetet vett. Elszégyellte magát. Micsoda mamlaszt csinál magából ez előtt a hideg, részvétlen masina előtt, amely csak szótlanul néz rá!

— No, hagyjuk ezt — mondta érdes hangon. — Miért akarnak az űrlakók odábbállni?

— A tervünket végrehajtottuk — válaszolta a robot. — Most már biztosak vagyunk benne, hogy a Föld megkezdi a kolonizációt.

— Szóval egyszerre optimisták lettetek? — A detektív a dohányfüst első, megnyugtató szippantására érezte, hogy lassanként úrrá lesz idegein.

— Igen. Mi űrvárosiak hosszú idő óta arra törekedtünk, hogy a gazdasági körülmények megváltoztatásával érjük el célunkat a Földön. Itt akartuk bevezetni a magunk C/Fe kultúráját. A ti planetáris és city-kormányzataitok együttműködtek velünk, mert célirányosnak tartották. És mégis kudarcot vallottunk. Minél inkább erőltettük a dolgot, annál erősebb lett az ellenzéki konzervatív mozgalom.

— Ezt mind tudom — jegyezte meg Baley. Hiába, gondolta, a maga módján kell elmondania a dolgot, mint egy indukciós felvevőgépnek. Gondolatban R. Daneelre ordított: Te masina!

— Elsőnek dr. Sarton vetette fel azt a gondolatot — folytatta R. Daneel —, hogy épp az ellenkező taktikához kell folyamodnunk. Először egy olyan népréteget kell találnunk a Földön, amely ugyanazt kívánja, amit mi, vagy amelyet szándékaink helyességéről meg tudunk győzni. Ha ennek a rétegnek bátorítást és segítséget nyújtunk, elérhetjük, hogy a mozgalom hazai, nem pedig idegen talajból táplálkozzék. A nehézség abban állt, hogy megtaláljuk a céljainknak legjobban megfelelő hazai elemeket. És épp rajtad, Elijah, igen érdekes kísérletet hajtottunk végre.

— Rajtam?! — kiáltotta Baley. — Hogyhogy?

— Örültünk, hogy a rendőrfőnök téged ajánlott a nyomozáshoz. A lélektani portrédból arra következtettünk, hogy igen hasznos kísérleti alany leszel. A cerebroanalízis, amelyet, mihelyt találkoztunk, végrehajtottam rajtad, igazolta feltevésünket. Te gyakorlatias ember vagy, Elijah. Te nem szövögetsz romantikus ábrándokat a Föld múltjáról, bár egészséges érdeklődést mutatsz iránta. De nem is helyesled fenntartás nélkül a jelenlegi city-kultúrát. Úgy gondoltuk, hogy a magadfajták újból elindíthajták a földlakókat a csillagok felé. Többek között ezért is óhajtott dr. Fastolfe tegnap reggel találkozni veled. Igaz — folytatta a robot —, a te praktikus beállítottságod zavarba ejtően erősnek bizonyult. Nem voltál hajlandó belátni, hogy egy eszmény fanatikus szolgálata, legyen az bármilyen téves, egészen rendkívüli tettekre sarkallhat valakit, mondjuk arra, hogy a szabad térségen éjnek idején áthaladva elpusztítsa ennek az eszménynek a feltételezett főellenségét. Épp ezért nem is voltunk túlságosan meglepve, hogy a gyilkosságot makacsul és merészen csalásnak akartad minősíteni. Bizonyos értelemben épp azt igazoltad, hogy a kísérlet végrehajtásához te vagy a mi emberünk.

— Az isten szerelmére, miféle kísérletről beszélsz? — Baley öklével az asztalra csapott.

— Meg akartunk győzni, hogy a Föld problémáit kolonizációval kell megoldani.

— Hát meggyőztetek. Ezt elismerem.

— Igen, de csak az erre a célra szolgáló kábítószer hatása alatt.

Baley fogai elengedték a pipát. Estében kapta el. Újból fölrémlett előtte az űrvárosi épületben lejátszódó jelenet. Ahogy lassanként magához tér afölötti megrázkódtatásából, hogy R. Daneel mégiscsak robot. Látta a robot sima ujjait, ahogy karján összecsípi a bőrt és bőre alatt a befecskendezett folyadék sötét csíkját, ahogy apránként eloszlik.

— Mi volt a fecskendőben? — kérdezte elfulladva.

— Semmi olyan, amitől tartanod kellene, Elijah. Csak egy enyhe kábítószer, hogy az eszméink iránt fogékonyabb legyél.

— Hogy mindent elhiggyek, bármit mondtok nekem?

— Nem egészen. Semmi olyat nem hittél volna el, ami gondolkodásod fő irányától idegen. Sőt, a kísérlet voltaképpen nem is járt sikerrel. Dr. Fastolfe azt remélte, hogy eszméink fanatikusan célratörő hívévé válsz. Ehelyett te csak eléggé tartózkodón helyesled azokat. Praktikus természeted minden erősebb nézetváltoztatásnak útját állta. Ez pedig ráébresztett bennünket, hogy végül is csak a romantikusokban reménykedhetünk, a romantikusok pedig sajnos mind vagy ténylegesen, vagy potenciálisan konzervatívok. Baleyt furcsa módon büszkeség öntötte el: örült, hogy ilyen makacsnak bizonyult, hogy csalódást okozott az űrlakóknak. Kísérletezzetek mással, gondolta.

— És így feladtátok a terveteket, és most odább-álltok? — kérdezte vigyorogva.

— Nem, korántsem így áll a dolog. Az imént azt mondtam, biztosak vagyunk benne, hogy a Föld megindítja a kolonizációt. Te voltál az, aki erről meggyőzött minket.

— Én? Mivel?

— Azzal, hogy a kolonizáció előnyeit bizonygattad Francis Clousarrnek. Feltehetőleg igen nagy hévvel beszéltél. Tehát legalább ennyi hatása volt rád a kísérletünknek. És Clousarr cerebroanalitikus tulajdonságai erre megváltoztak. Igaz, eléggé kis mértékben, de mégis.

— Azt akarod mondani, hogy én meggyőztem őt a magam igazáról? Ezt kétlem.

— Nem. Az emberek nem változtatják meg ilyen könnyen a meggyőződésüket. De a cerebroanalitikus átalakulások félreérthetetlenül igazolták, hogy a konzervatív elme igenis képes befogadni ezt a fajta meggyőződést. Én aztán tovább folytattam a kísérletezést. Clousarr cerebrális változásaiból kitaláltam, mi játszódott le kettőtök között, és ezért, amikor eljöttünk az élesztővárosból, felvetettem a kivándorlási gyakorlóiskolák gondolatát, azt mondtam, hogy ezzel biztosítani lehetne a gyermekei jövőjét. Clousarr elutasította a gondolatot, de az aurája megint megváltozott, és ebből világosan láttam, hogy a helyes úton haladunk.

R. Daneel egy kis szünetet tartott, majd így folytatta:

— A konzervativizmussal együtt jár valamiféle sóvárgás az úttörő kísérletezésre. Persze, ennek a sóvárgásnak iránya a nagy múltú, közeli Föld felé mutat. De az űrvilágok vízióját hasonló érzelmek szülik, ás ezért a romantikusok könnyen magukévá tudják tenni, mint ahogy Clousarr is a te egyetlen előadásod hatására tüstént átérezte vonzerejét. Így tehát — magyarázta a robot — mi űrvárosiak anélkül, hogy sejtettük volna, máris sikert értünk el. Kiderült, hogy valójában mi magunk képviseljük a fölbolygató erőt, nem pedig az, amit be akartunk nálatok vezetni. A földlakók romantikus hajlamait konzervativizmusba kristályosítottuk ki, és a konzervatívokat arra késztettük, hogy szervezkedjenek. Végtére is ők azok, akik át akarják törni a szokások megkérgesedett burkát, nem pedig a city-hivatalnokok, akiknek legfőbb érdeke a status quo megőrzése. Ha tehát most itt hagyjuk az Űrvárost, ha állandó jelenlétünkkel nem ingereljük tovább a konzervatívokat, hogy dühükben végleg elkötelezzék magukat a Földnek és csakis a Földnek, s ugyanakkor itt hagyunk néhány feltűnést nem keltő űrlakót vagy magamfajta robotot, akik hozzád hasonló szimpatizáns földlakókkal összefogva létrehozzák azokat az általam említett kivándorlási gyakorlóiskolákat, akkor a konzervatívok előbb-utóbb elfordulnak a Földtől. Akkor pedig szükségük lesz robotokra, amelyeket vagy tőlünk szereznek majd be, vagy maguk készítenek el. Így aztán saját jószántukból alakítják ki a C/Fe kultúrát.

R. Daneel szájából ez szokatlanul hosszú szónoklat volt. Úgy látszik, erre maga is ráeszmélt, mert rövid szünet után hozzátette:

— Mindezt csak azért mondom el neked, hogy magyarázattal szolgáljak, miért kell olyat tennünk, ami esetleg károdra van.

A robot nem okozhat kárt emberi lényben, gondolta keserűen Baley, kivéve, ha valamilyen módon be tudja bizonyítani, hogy ezzel az emberiség végső javát szolgálja.

— Várj egy pillanatra — mondta hangosan. — Hadd tegyek egy gyakorlati megjegyzést. Ti most Visszatértek a saját bolygótokra, és ott majd elmondjátok, hogy egy földlakó büntetlenül meggyilkolt valakit közületek. Az űrországok erre jóvátételt fognak követelni a Földtől. Hát én figyelmeztetlek, hogy a Föld nem lesz többé hajlandó eltűrni ilyen megaláztatást. Ebből baj lesz.

— Ilyesmire nem fog sor kerülni, Elijah. Ez biztos. Azok az elemek bolygóinkon, akik leghangosabban követelnék a jóvátételt, egyben a leginkább érdekeltek abban, hogy kikényszerítsék az Űrváros feladását. Ha tehát mi az utóbbiba belemegyünk, könnyen rávehetjük őket arra, hogy mondjanak le a jóvátételről. Nekünk mindenesetre ez lesz a taktikánk. Meglátod, békén fogják hagyni a Földet.

Baleyből hirtelen kitört a kétségbeesés.

— És velem mi lesz? — kérdezte rekedt hangon. — A Sarton-féle nyomozást a rendőrfőnök tüstént leállítja, mihelyt az Űrváros beleegyezik, de R. Sammy ügyében a vizsgálat tovább fog folyni, mert ez a rendőrségen belül történt. A rendőrfőnök azonnal a bizonyítékok egész seregét hozza fel ellenem. Holtbiztos. Ezt előre kitervelték. Le fognak fokozni, Daneel. Jessie-t pedig elítélik mint felforgatót. És Bentleyre...

— Ne gondold, Elijah — válaszolta a robot —, hogy nem látom át, milyen nehéz helyzetbe kerültél. De az emberiség javának szolgálatában a kisebb sérelmek felett szemet kell hunynunk. Dr. Sartonnak felesége volt, két gyermeke, szülei, nővére és sok-sok barátja. Mind gyászolják a halálát, és fájdalmasan fogja őket érinteni, hogy a gyilkosa büntetés nélkül ússza meg a dolgot.

— Hát akkor miért nem maradsz itt, hogy megtaláljuk?

— Mert erre már nincs szükség.

— Szóval beismered — jegyezte meg keserűen Baley —, hogy az egész nyomozás csak kifogás volt? Csak arra kellett, hogy a helyszínen tanulmányozhassatok minket. És a legkevésbé sem érdekel titeket, hogy ki ölte meg dr. Sartont.

— Szerettük volna kideríteni — mondta hűvösen R. Daneel. — De abban sohase kételkedtünk, mi a fontosabb: az egyén vagy az emberiség? A nyomozás folytatása azzal járna, hogy megbolygatnánk egy olyan helyzetet, amelyet most kedvezőnek tartunk.

— Vagyis esetleg kiderülne, a gyilkos a konzervatívok közt előkelő szerepet játszik, az űrlakók pedig pillanatnyilag nem akarnak ujjat húzni új barátaikkal.

— Én ugyan nem így fejezném ki magam, de ami a lényeget illeti, igazad van.

— És mit szól ehhez az igazságossági áramköröd, Daneel? Ez igazság?

— Az igazságnak fokozatai vannak, Elijah. Ha a kisebbet nem lehet összeegyeztetni a nagyobbal, a kisebbnek engednie kell.

Úgy rémlett, mintha Baley elméje körbecirkálná R. Daneel pozitronagyának megrendíthetetlen logikáját, hátha mégis talál rajta egy rést, egy kiskaput.

— És a kíváncsiság sem furdal, Daneel? — kérdezte Baley. — Te detektívnek mondtad magad. Tudod, mit jelent ez? Nem érted, hogy a nyomozás több, mint egyszerű hivatali munka? A nyomozás vetélkedés. A te agyad áll szemben a tettes agyával. Két értelem összecsapásáról van szó. És te feladod a harcot, tudomásul veszed, hogy vereséget szenvedtél?

— Igen, ha a nyomozás folytatása nem szolgál semmilyen érdemleges célt.

— És nem érzel veszteséget? Nem marad benned az elégedetlenség tüskéje? Ki nem elégített kíváncsiság?

Baley eleve is halvány reménye beszéd közben szinte teljesen szertefoszlott. Kétszer is használta a „kíváncsiság” szót, és ez emlékezetébe idézte a négy órával ezelőtt Francis Clousarrnek tett megjegyzését. Lám, akkor még nagyon jól tudta, milyen különbségek vannak az ember és a gép között. A kíváncsiságnak is e különbségek közé kell tartoznia. Egy hathetes cicában él a kíváncsiság, de hogy lehetne kíváncsi egy masina, ha mégoly emberszabású is?

— Mit értesz kíváncsiságon? — kérdezte R. Daneel, mintegy Baley elmélkedésének visszhangjaként.

Baley tőle telhetően jó arcot vágott a kérdéshez.

— Kíváncsiságnak azt a vágyat nevezzük, hogy gyarapítsák ismereteinket.

— Ez a vágy bennem is él, ha az ismeretek gyarapítása szükséges az elvégzendő feladat megvalósításához.

— Igen — mondta gúnyosan Baley. — Te például azért érdeklődtél Bentley kontaktüvege iránt, hogy tájékozódj a földiek különös szokásairól.

— Pontosan — válaszolta R. Daneel; a legcsekélyebb jelét se mutatta, hogy elértette volna a gúnyt. — Ámde az ismeretek céltalan gyarapítása, és szerintem a kíváncsiság fogalma valójában ezt jelenti, puszta időpocsékolás. Márpedig engem épp ennek elkerülésére szerkesztettek.

Így történt, hogy az a bizonyos „mondat”, amelyre Elijah Baley várt, egyszerre fölvillant az agyában. A köd hirtelen oszladozni kezdett, fölszakadt és a kép átlátszóan tiszta lett!

Nem egyszerre, nem készen ötlött föl az egész. Valahol a tudatalattijában már fölépítette az egész ügyet, aprólékosan, minden részletében, csak egyetlen ellentmondás elállta az útját. Ezt az ellentmondást nem tudta se átugrani, se keresztülszakítani, se megkerülni. Amíg ez az ellentmondás fennállt, a rejtély megoldása ott feküdt gondolatai mélyén, tudata hiába próbálta felszínre hozni.

De most a mondat felszínre tört, az ellentmondás szertefoszlott. Megoldotta a rejtélyt!

Elméjének ez a hirtelen villanása rendkívül serkentő hatással volt Baleyre. Legalábbis egyszerre rádöbbent, hol kell R. Daneel — és vele együtt minden gondolkodó masina — gyengéjét keresni: a gépnek mindent betű szerint kell értenie!

— Tehát az Űrváros-programot a mai nappal lezárjátok, és ezzel együtt a Sarton-féle nyomozást is, igaz?

— Igen. Így határoztak a mieink az Űrvárosban — válaszolta nyugodtan R. Daneel.

— De a mának még nincs vége. — Baley órájára pillantott; 22.30. — Még másfél óra van éjfélig.

R. Daneel nem felelt. Szemmel láthatólag elgondolkodott.

— Tehát éjfélig még a munkatársam vagy, és a nyomozás is folyik tovább — hadarta Baley. — Sietségében szinte sürgönystílusban beszélt: — Folytassuk úgy, mint eddig. Dolgozzunk tovább. Ezzel nem okozunk bajt a tieiteknek. Sőt, javukra fog szolgálni. Szavamat adom rá. Ha megítélésed szerint ártalmas dolgot művelek, állíts meg. Csak másfél órát kérek.

— Megállapításod helyes — mondta R. Daneel. — A mának még nincs vége. Ez nem jutott eszembe, Elijah kollégám.

Baley tehát újból „Elijah kolléga” lett.

— Úgy emlékszem — mondta széles mosollyal —, hogy amikor az Űrvárosban voltam, dr. Fastolfe említést tett egy filmről, melyet a gyilkosság színhelyéről készítettetek.

— Úgy van.

— Tudnál erről egy másolatot szerezni?

— Igen, Elijah kollégám.

— Úgy értem, most rögtön.

— Tíz perc alatt, ha használhatom a rendőrségi adót.

Még tíz percbe se telt, és Baley remegő kezében tartott egy kis alumíniumtömböt. A tömb belsejében az Űrvárosból idesugárzott különleges energia letörölhetetlenül kirajzolt egy meghatározott atomalakzatot.

Ebben a pillanatban Julius Enderby rendőrfőnök bukkant fel az ajtóban. Mikor meglátta Baleyt, kerek arcán az ijedtség árnyékát a készülődő dühkitörés fellege váltotta fel.

— Mondd csak, Lije, mi az ördögnek kell ennyi idő ahhoz, hogy megvacsorázz?

— Halálos fáradt voltam, főnök. Ne haragudj, hogy megvárakoztattalak.

— Szót sem érdemel, csak... De gyere be inkább a szobámba.

Baley egy gyors pillantást vetett R. Daneelre, a robot arca azonban kifejezéstelen maradt. Együtt mentek ki az étkezőből.

Julius Enderby nehéz léptekkel fel-alá járkált íróasztala előtt. Baley figyelte, de maga se volt túlságosan nyugodt. Időnként órájára pillantott.

22.45.

A rendőrfőnök homlokára tolta szemüvegét, hüvelyk- és mutatóujjával megdörgölte a szemét. Ujjai körös-körül vörös nyomokat hagytak maguk után.

Újból az orrára eresztette szemüvegét, és Baleyre pillantott.

— Lije — szólalt meg hirtelen —, mikor jártál te utoljára a williamsburgi erőműtelepen?

— Tegnap, amikor elmentem a hivatalból — válaszolta Baley. — Körülbelül tizennyolc órakor vagy valamivel később.

A rendőrfőnök megcsóválta a fejét.

— És ezt miért nem mondtad?

— Megmondtam volna. Még nem tettem hivatalos vallomást.

— De mit kerestél ott?

— Csak épp átmentem rajta útban az ideiglenes hálóhelyem felé.

A rendőrfőnök abbahagyta a járkálást, és Baley elé állt.

— Ez nem valami meggyőző, Lije. Miért vág át valaki egy erőműtelepen, ha máshová akar menni?

Baley vállat vont. Nincs értelme elmesélni, hogy üldözték őket a konzervatívok, s ők hogy rohantak előlük a szalagokon. Még nem jött el az ideje.

— Szóval arra célzól — mondta helyette —, hegy módom volt ellopni azt az alfaporlasztót, amellyel R. Sammyt lepuffantották? Emlékeztetlek, hogy együtt voltam R. Daneellel, és ő tanúsíthatja, hogy megállás nélkül mentünk át az erőműtelepen, és amikor kiértünk, nem volt nálam alfaporlasztó.

A rendőrfőnök lassan leült. Nem nézett R. Daneel irányába, és nem is kívánt szólni hozzá. Tömzsi fehér kezét maga elé rakta, és azt nézegette. Arcán kétségbeesés tükröződött.

— Nem tudom, mit mondjak és mit gondoljak, Lije. Nincs értelme, hogy a... kollégádra hivatkozz. Ő nem adhat tanúvallomást.

— Akkor is tagadom, hogy elloptam volna egy alfaporlasztót.

A rendőrfőnök összekulcsolta ujjait.

— Lije — kérdezte —, miért jött be hozzád Jessie ma délután?

— Ezt már kérdezted egyszer, főnök. Válaszom a régi. Családi ügyről van szó.

— Francis Clousarr mondott egyet s mást, Lije.

— Például mit?

— Azt állítja, hogy Jezebel Baley tagja egy konzervatív szervezetnek, amely a kormány erőszakos megdöntésére törekszik.

— Biztos vagy benne, hogy róla beszél? Baley elég gyakori név.

— De a Jezebel Baley nem olyan gyakori.

— Szóval ő ezt a nevet mondta?

— Jezebelt mondott. Saját fülemmel hallottam, Lije.

— Helyes. Jessie valóban tagja volt egy ártalmatlan, kelekótya bandának. De nem tett semmi egyebet, mint hogy részt vett a gyűléseiken, és állítólag remekül szórakozott rajtuk.

— Az ellenőrző bizottság nem így fogja megítélni a dolgot, Lije.

— Azt akarod mondani, hogy fel fognak függeszteni? Hogy azzal gyanúsítanak, hogy én lőttem le R. Sammyt, és ezzel állami vagyont rongáltam meg?

— Remélem, nem, Lije, de nagyon csúnyán néz ki a dolog. Köztudomású, hogy ki nem állhattad R. Sammyt. A feleségedet látták ma délután beszélni vele. Rettenetesen ki volt borulva, de néhány szavát azért meghallották, önmagukban ártatlan szavakat, ám a következtetés mégis nyilvánvaló, Lije. Attól féltél, ha a robot beszélni fog, ez veszélyes lehet rád nézve. És arra is volt módod, hogy fegyvert szerezz.

— De ha minden Jessie ellen szóló bizonyítékot el akartam tüntetni — vágott közbe Baley —, miért állítottam elő Francis Clousarrt? Hisz ő, úgy látszik, sokkal többet tud róla, mint amennyit R. Sammy hallhatott. És még valami. Én tizennyolc órával azelőtt mentem át az erőtelepen, hogy R. Sammy Jessie-vel beszélt. Ennyivel előre tudtam volna, hogy el kell majd őt tennem láb alól, és e látnoki képességgel fölruházva nyomban elloptam egy alfaporlasztót?

— Ezek jó érvek — mondta a rendőrfőnök. — Én mindent megteszek, ami tőlem telik. Nagyon sajnálom ezt az egész dolgot, Lije.

— Igen? És el is hiszed, hogy nem én vagyok a tettes, főnök?

— Nem tudom, mit gondoljak, Lije — mondta lassan Enderby. — Őszintén beszélek veled.

— Akkor én megmondom neked, hogy mit gondolj. Főnök, ez az egész egy igen gondosan és aprólékosan kidolgozott lebuktatási manőver.

A rendőrfőnök megmerevedett.

— Állj meg, Lije. Ne csapkodj vaktában. Ilyen védekezéssel nem tudsz szimpátiát ébreszteni magad iránt. Ezzel már túl sok csirkefogó próbálkozott.

— Nekem nincs is szükségem szimpátiára. Az igazat mondom. Azért akar valaki kivonni a forgalomból, hogy megakadályozzon a Sarton-féle gyilkosság felderítésében. De „jóakaróm” pechére, már késő.

— Hogyhogy?!

Baley az órájára pillantott: 23.00.

— Tudom, ki akar lebuktatni és azt is tudom, ki és hogy ölte meg dr. Sartont. És pontosan egy órám van, hogy ezt elmondjam neked, lefüleljem az illetőt és befejezzem a nyomozást.

Загрузка...