Acélbarlangok (Gyilkosság az Űrvárosban)

TIZENNYOLCADIK FEJEZET A nyomozás vége

Enderby rendőrfőnök összehúzott szemmel fürkészte Baleyt.

— Mire jó ez? Ilyesmivel már tegnap reggel is próbálkoztál Fastolfe-nál. Ne kövesd el újból ugyanazt a hibát, Lije.

Baley bólintott:

— Akkor tévedtem.

És másodszor is tévedtem, gondolta izgatottan. De most nem tévedek, most nem...

— Ítéld meg magad, főnök — folytatta fennhangon. — Tételezd fel, hogy az ellenem szóló bizonyítékokat úgy fabrikálták össze. Azután vizsgáld meg, hogy ebből mi következik. Kérdezd meg magadtól, ki fabrikálhatott ellenem ilyen bizonyítékokat. Nyilvánvalóan csak olyasvalaki, aki tudta, hogy tegnap este a williamsburgi erőműtelepen voltam.

— Helyes. És ki volna az?

— Az étkezőből jövet egy konzervatív csoport a nyomomba szegődött. Lehagytam őket, helyesebben: azt hittem, hogy lehagytam őket, de úgy látszik, legalább egy látta, amint bemegyek az erőműtelepre. Amit egyébként kizárólag azért tettem, hogy egészen biztosan nyomomat veszítsék.

A rendőrfőnök elgondolkozott.

— Clousarre gondolsz? Ő is köztük volt? Baley bólintott.

— Jól van — mondta Enderby —, majd kihallgatjuk. Mindent kiszedünk belőle, amit csak lehet. Mit tehetek még, Lije?

— Várj egy kicsit. Még nem végeztünk. Érted, hogy képzelem el a dolgot?

— Lássuk csak. Clousarr látta, hogy bemégy az erőműtelepre. Vagy valaki más látta a bandájából, és elmondta neki. Mire Clousarr elhatározta, hogy ezt a tényt felhasználja, bajba juttat téged, és így megakadályozza, hogy folytasd a nyomozást. Ezt akarod mondani?

— Nagyjából.

— Helyes. — A rendőrfőnök szemmel láthatólag belemelegedett. — Clousarr természetesen tudta, hogy a feleséged tagja az ő szervezetének és így azt is tudta, hogy neked kellemetlen volna, ha a magánéletedet tüzetesebb vizsgálat alá vennék. Azt remélte, hogy inkább leköszönsz, mint sem hogy megpróbáld megcáfolni a terhelő bizonyítékokat. Egyébként mondd csak, Lije, mi volna, ha tényleg leköszönnél? Mármint ha a dolgok végképp rossz fordulatot vesznek. Szép csöndben lezárnánk...

— Erről szó se lehet, főnök. Enderby vállat vont.

— Hát hol is tartottam? Ja igen. Szóval Clousarr szerzett egy alfaporlasztót, feltehetőleg az erőműtelepen dolgozó egyik bűntársának segítségével, és egy másik bűntársa útján elpusztította R. Sammyt. — A rendőrfőnök ujjai halkan doboltak az íróasztalon. — Ez nem meggyőző, Lije.

— Miért nem?

— Túl mesterkélt. Túl sok a bűntárs. Amellett Clousarrnek megcáfolhatatlan alibije van az űrvárosi gyilkosság éjjelére és reggelére. Ezt rögtön ellenőriztük, bár csak én tudtam, miért ellenőrizzük épp ezeket az időpontokat.

— Én egy szóval se mondtam, főnök, hogy Clousarre gondolok — jegyezte meg Baley. — Ezt csak te mondtad. Bárki lehetett a konzervatívok közül. Clousarr csak egyike azoknak, akiknek arcát Daneel történetesen felismerte. A magam részéről nem is hiszem, hogy különlegesen fontos szerepet játszana a szervezetben. Bár van vele valami furcsaság.

— Éspedig?

— Az, hogy tudta, hogy Jessie tagja a szervezetnek. Gondolod, hogy a szervezet valamennyi tagját ismeri?

— Nem tudom. Jessie-ről mindenesetre tudott. Talán fontosnak tartotta őt, mert rendőrfeleség. Talán ezért emlékezett rá.

— Azt akarod mondani, egyenesen előállt, és kijelentette, hogy Jezebel Baley tagja a szervezetnek? Csak így egyszerűen? Hogy Jezebel Baley?

Enderby bólintott.

— Hányszor mondjam neked, hogy saját fülemmel hallottam.

— Ez nagyon furcsa, főnök. Még Bentley meg se született, amikor Jessie abbahagyta a teljes neve használatát. A konzervatívokhoz pedig csak jóval azután csatlakozott. Honnét tudhatta hát Clousarr, hogy Jezebelnek hívják?

A rendőrfőnök elvörösödött.

— Ó — vágta rá gyorsan —, hát valószínűleg Jessie-t mondott. Én csak úgy automatikusan használtam a teljes nevét. Valójában egészen biztos vagyok benne, hogy Clousarr Jessie-t mondott.

— De eddig abban voltál egészen, biztos, hogy Jezebelt mondott. Többször is megkérdeztem. A rendőrfőnök hangja most élesebb lett.

— Csak nem akarsz hazugsággal vádolni?

— Én csupán azon tűnődöm, hátha Clousarr nem is mondott semmit. Azon tűnődöm, hogy te ezt az egészet csak kitaláltad. Te már húsz éve ismered Jessie-t, és te tudtad, hogy Jezebel a teljes neve.

— Nem vagy észnél, ember!

— Nem? Hol voltál ma ebéd után? Legalább két óra hosszat nem voltál a hivatalban.

— Te akarsz engem kikérdezni?

— Felelek is helyetted. A williamsburgi erőműtelepen voltál.

A rendőrfőnök felállt a székéből. Homloka fénylett, szája sarkában fehér hab bukkant föl.

— Mi az ördögöt beszélsz te itt?

— Hát nem ott voltál?

— Baley, azonnal felfüggesztelek. Add át az igazolványodat.

— Nem adom. Előbb hallgass végig.

— Szó sincs róla. Bűnös vagy. Bűnös, és ami igazán felháborít, az az ócska trükköd, hogy rám, énrám akarod kenni. — A méltatlankodástól hangja vinnyogásba fúlt. Csak nagy nehezen bírta kinyögni: — Letartóztatlak.

— Nem — mondta hevesen Baley —, még nem, főnök. Kezemet a robbantópisztolyomon tartom. Feléd fordítom, és fel is van húzva. Ne játssz velem, mert én mindenre el vagyok szánva, és igenis el fogom mondani, amit akarok. Aztán tehetsz kedved szerint.

Julius Enderby tágra nyílt szemmel bámult Baley robbantópisztolyának fenyegető torkolatára.

— Ezért húsz évet kapsz, Baley — hebegte —, a City legmélyebb börtönében...

R. Daneel hirtelen megmozdult és megfogta Baley csuklóját.

— Ezt nem engedhetem meg, Elijah kollégám — mondta nyugodtan. — Nem szabad kárt okoznod a rendőrfőnökben.

Mióta R. Daneel a Citybe jött, Enderby most először szólt egyenesen hozzá:

— Fogd le! Első törvény!

— Nem akarom őt bántani, Daneel — hadarta Baley —, csak akadályozd meg, hogy letartóztasson:

Megígérted, hogy segítesz nekem tisztázni az ügyet. Még negyvenöt percem van.

— Rendőrfőnök úr — mondta R. Daneel anélkül, hogy eleresztette volna Baley csuklóját —, szerintem módot kellene adni Elijahnak, hogy elmondja, amit akar. E pillanatban összeköttetésben vagyok dr. Fastolfe-fal...

— Tessék? Hogyan? — kiáltotta vadul a rendőrfőnök.

— Önálló szubéterikus készülékem van — válaszolta R. Daneel. — összeköttetésbe léptem dr. Fastolfe-fal, és igen rossz benyomást tenne, rendőrfőnök úr, ha nem hallgatná végig Elijah-t. Hátrányos következtetéseket vonnának le belőle.

A rendőrfőnök szótlanul visszahanyatlott a székébe.

— Azt mondtam — kezdte Baley —, hogy ma a williamsburgi erőműtelepen voltál, főnök, elvettél egy alfaporlasztót, és odaadtad R. Sammynek. Szándékosan választottad a williamsburgi erőműtelepet, hogy gyanúba keverj engem. Még dr. Gerrigel újramegjelenését is felhasználtad, idehívtad a rendőrségre, de szándékosan rosszul beállított vezérlőbotot adtál neki, hogy a fényképészeti raktárban kössön ki, és ott megtalálja R. Sammyt. Joggal tételezted fel, hogy ő helyes diagnózist fog adni.

Baley leeresztette robbantópisztolyát.

— Ha most le akarsz tartóztatni, hát rajta. Csakhogy az Űrváros ezt nem fogja válasznak tekinteni.

— De az indíték! — buggyant ki Enderbyból zihálva. Szemüvege bepárásodott. Levette, és most megint olyan furcsán bizonytalannak, gyámoltalannak látszott. — Miféle indítékom lehetett rá?

— Hogy gyanúba keverj. Hogy útját álld a Sarton-féle nyomozásnak. Amellett R. Sammy túl sokat tudott.

— Miről, az ég szerelmére?!

— Arról, hogyan gyilkoltak meg öt és fél nappal ezelőtt egy űrlakót. Mert te ölted meg dr. Sartont az Űrvárosban.

Enderby nem szólt, csak lázasan markolászta haját és vadul rázta a fejét.

— Elijah kollégám — mondta a robot —, attól tartok, ez a feltevésed tarthatatlan. Mint tudod, Enderby rendőrfőnök nem lehetett képes arra, hogy meggyilkolja dr. Sartont.

— Nem? Hát hallgass ide és jól figyelj. Enderby engem kért fel a vizsgálat vezetésére, nem pedig valamelyik magasabb rangú kollégámat. Erre több oka is volt. Először is, még az egyetemről jó barátok vagyunk, és azt hitte, nekem sohase fog eszembe jutni, hogy régi pajtásom és nagyrabecsült főnököm lehet a gyilkos. Közismert lojalitásomra számított, érted? Másodszor tudta, hogy Jessie egy földalatti szervezet tagja, és így azt hitte, bármikor kitessékelhet a nyomozásból, vagy zsarolással elhallgattathat, ha túl közel járnék az igazsághoz. De ettől nem is nagyon tartott. Már rögtön az elején minden tőle telhetőt elkövetett, hogy bizalmatlanná tegyen irántad, Daneel, és ezzel elérje, hogy mi ketten külön úton járjunk. Tudott az apám lefokozásáról is. Sejtette, miképp fogok reagálni. Mert hát, tudod, a gyilkos számára nagy előny, ha ő vezeti a nyomozást.

— Honnét tudtam volna Jessie-ről? — suttogta erőtlenül a rendőrfőnök. A robothoz fordult: — Te! Ha ezt az egészet közvetíted az Űrvárosba, mondd meg nekik, hogy hazugság! Szemenszedett hazugság!

Baley egy pillanatra felemelte a hangját, aztán furcsa, feszült nyugalommal megint halkabbra fogta:

— Hát persze, hogy tudtál Jessie-ről. Konzervatív vagy, és szintén tagja a szervezetnek. Bizonyíték rá a régimódi szemüveged! Az ablakaid! Világos, hogy a beállítottságod ebbe az irányba fordít. De ennél meggyőzőbb bizonyítékaim is vannak. Honnét tudta meg Jessie, hogy Daneel robot? Ezen annak idején sokat törtem a fejemet. Persze most már tudjuk, hogy a szervezetében tudta meg, de ez mindjárt egy újabb kérdést vet fel: honnét tudták ők? Te, főnök, azzal a feltevéssel intézted ezt el, hogy valaki a cipőboltban felismerte Daneel robot voltát. Ezt már akkor se igen hittem el. Én magam, amikor megláttam, embernek véltem, pedig nekem jó szemem van. Tegnap ide kérettem dr. Gerrigelt Washingtonból. Később ugyan úgy határoztam, hogy több kérdésben is igénybe veszem a segítségét, de amikor felhívtam, csak az volt a szándékom, hogy meggyőződjem, felismeri-e Daneel robot voltát, ha én nem irányítom rá a figyelmét. És nem ismerte fel! Bemutattam őt Daneelnek, kezet fogtak, hármasban elbeszélgettünk, és csak amikor az emberszabású robotokra terelődött a szó, kapott észbe. Pedig dr. Gerrigel a Föld legnevesebb robotszakértője! És te mégis azt állítod, hogy pár konzervatív bajkeverő, méghozzá egy zavaros és feszült szituációban túltesz egy tudóson, és olyan biztos a dolgában, hogy az egész szervezetet mozgósítja? Világos, hogy a konzervatívok eleve tudták, hogy Daneel robot. A cipőboltbeli incidenst előre kitervelték, hogy megmutassák Daneelnek és rajta keresztül az Űrvárosnak, milyen erős robotellenes hangulat uralkodik a Cityben. És hogy megzavarják a nyomozást, vagyis a gyanút egyes egyénekről a lakosság egészére tereljék. De ha eleve tudták az igazat Daneelről, ki mondta meg nekik? Én nem. Rajtam kívül pedig csak egyetlen földlakó tudhatta az igazat, és az te vagy.

— Talán a rendőrségen is vannak kémeik — vágott közbe meglepő energiával a rendőrfőnök. — A konzervatívok egy egész sereget beépíthettek közénk.

A feleséged is közéjük tartozott, és ha rólam is feltételezed, miért ne lehetnének még mások is itt a rendőrségen?

Baley ajka gúnyos mosolyra görbült.

— Hagyjuk ezeket a titokzatos kémeket! Előbb nézzük meg, hová jutunk a kézenfekvő feltevésekkel. Én azt mondom, te vagy a nyilvánvaló, a tényleges informátor. Most így visszapillantva érdekes végiggondolni, főnök, hogy változott a kedélyállapotod aszerint, hogy messze voltam-e a megoldástól vagy közel. Kezdetben ideges voltál. Amikor tegnap reggel el akartam menni az Űrvárosba, és nem voltam hajlandó megmondani, miért, az idegösszeomlás határán álltái. Azt hitted, hogy máris rád bizonyítottam a tettet, igaz? Hogy a látogatásom csupán csapda, és a kezükre akarlak játszani. Azt mondtad, gyűlölöd őket. Majdnem elsírtad magad. Előbb azt hittem, az Űrvárosban elszenvedett megaláztatásaid emléke miatt, hiszen először ők is téged gyanúsítottak, de Daneel elmondta, hogy vigyáztak, nehogy megbántsanak. Te nem is tudtál róla, hogy gyanúba vettek. Idegességedet nem a megalázás, hanem a félelem idézte elő. Amikor aztán egy teljesen hamis feltevéssel álltam elő, amit te trimenzionálisan végighallgattál, és így láttad, milyen végtelenül messze vagyok az igazságtól, nyomban visszanyerted önbizalmadat. Még vitatkoztál is velem, védelmedbe vetted az űrlakókat. Ezután egy ideig teljesen magabiztos voltál. Meg is lepődtem, milyen könnyedén napirendre tértél afölött, hogy hamis váddal illettem az űrlakókat, holott korábban hosszan prédikáltál nekem az érzékenységükről. Élvezted, hogy bakot lőttem. De amikor felhívtam dr. Gerrigelt, és nem voltam hajlandó megmondani neked, hogy miért, újból elfogott a rettegés, mert attól féltél...

R. Daneel hirtelen felemelte a kezét.

— Elijah kollégám!

Baley órájára pillantott: 23.42!

— Tessék? — kérdezte.

— Az elképzelhető — mondta R. Daneel —, hogy a rendőrfőnököt nyugtalanította, hogy te felfeded a konzervatívokhoz fűződő kapcsolatait, ha ezek tényleg fennállanak, arra azonban nincs semmiféle bizonyíték, hogy a gyilkosságba bele volna keverve. Ahhoz nem lehetett semmi köze.

— Nagyon tévedsz, Daneel. Bár nem sejtette, miért hívom ide dr. Gerrigelt, de kézenfekvő volt az a feltevés, hogy a robotokról akarok felvilágosítást kapni. Ettől megijedt, mert egy bizonyos robot szoros kapcsolatban állt a súlyosabbik bűnnel. Így van, főnök?

Enderby megrázta a fejét.

— Ha túl leszünk ezen...

— Hogy követték el a bűntettet? — vágott közbe Baley fokozódó dühvel. — C/Fe módra, a fene egye meg! C/Fe! Hallod, Daneel? Te nagyon el vagy telve a C/Fe kultúra áldásosságával, fel sem tételezted, hogy egy földlakó vissza is élhet vele. Hát most majd én elmondom neked, hogyan. Azt könnyen el lehet képzelni, hogy egy robot átvágjon a szabad térségen. Még éjnek idején is. Még egyedül is. A rendőrfőnök egy robbantópisztolyt nyomott R. Sammy markába, megmondta neki, mikor és hová menjen. Ő maga a mosdón keresztül ment be az Űrvárosba, és ott természetesen elvették a fegyverét. De a másikat átvette R. Sammytől, megölte vele dr. Sartont, a robbantópisztolyt visszaadta R. Sammynek, aki ugyanúgy visszament New York Citybe, ahogy jött. Ma pedig a rendőrfőnök elpusztította R. Sammyt, mert a robot túl sokat tudott. Ez mindent megmagyaráz — folytatta Baley. — A rendőrfőnök jelenlétét, a fegyver hiányát. És azt se kell feltételezni, hogy bárki New York-i egy mérföldet kóborolt volna éjszaka a szabad ég alatt.

— Sajnálom, Elijah kollégám — mondta R. Daneel, amikor, Baley a mondókája végére ért —, bár ugyanakkor a rendőrfőnök miatt örülök neki, hogy a te történeted nem magyaráz meg semmit. A rendőrfőnök cerebroanalitikus tulajdonságai, mint már említettem, kizárják, hogy szándékos gyilkosságra képes legyen. Nem tudom, hogy erre a lélektani tényre melyik szó a helyes: gyávaság, lelkiismeret vagy szánalom. A szótári értelmét valamennyinek ismerem, de hogy melyik az ideillő, azt nem tudom megítélni. Elég az hozzá, a rendőrfőnök nem követhetett el gyilkosságot.

— Köszönöm — motyogta Enderby. Aztán hangosabban és magabiztosabban hozzátette: — Nem tudom, mik az indokaid, Baley, miért akarsz ilymódon tönkretenni, de majd kiderítem...

— Várj csak — felelte Baley. — Még nem végeztem. Még ez is itt van. — Ezzel odavágta az alumíniumkockát Enderby íróasztalára. Szerette volna át is érezni azt az önbizalmat, amely — remélte — e tettéből sugárzott. Immár egy félórája igyekezett maga elől is rejtegetni egy aprócska tényt: azt, hogy nem tudja, mit mutat a felvétel. Kockázatos játékba kezdett, de mi egyebet tehetett volna?

Enderby a kis tárgy láttára visszahőkölt.

— Ez mi?

— Nem bomba — gúnyolódott Baley. — Csak egy közönséges mikrovetítő.

— És ez mit bizonyít?

— Talán nézzük meg. — Bedugta körmét az alumíniumkocka vájatába, mire a rendőrfőnök szobájának egyik sarka láthatatlanná vált, majd a helyén egy háromdimenziós kép villant fel.

A padlótól a mennyezetig terjedt, és olyan különös halvány fényben úszott, amelyhez hasonlót a City elektromos művei sosem sugároztak.

Úgy látszik, ez a hajnal, gondolta Baley. A látvány idegenkedéssel vegyes furcsa vonzódást keltett benne.

A kép dr. Sarton házának belsejét mutatta. Középütt dr. Sarton testének szörnyű, szétroncsolt maradványai.

Enderby kidülledt szemmel meredt rá.

— Tudom — mondta Baley —, hogy a rendőrfőnök nem gyilkos típus. Ezt nem is kell mondanod nekem, Daneel. Ha ezzel az egy ténnyel meg tudtam volna birkózni, már jóval előbb megoldom a rejtélyt. Így azonban csak egy órával ezelőtt jöttem rá a megoldásra, amikor azt a mellékes megjegyzést tettem, hogy te egy alkalommal kíváncsiskodtál Bentley kontaktüvege iránt. Ez adta meg a lökést, főnök. Akkor eszembe jutott, hogy a rejtély nyitját abban kell keresni, hogy te rövidlátó vagy, ezért szemüveget hordasz. Az űrországokban viszont nincsenek rövidlátók, mert különben ők is egykettőre eljutottak volna a gyilkosság valódi megoldásához. Mondd csak, főnök, mikor tört el a szemüveged?

— Miért kérdezed? — suttogta a rendőrfőnök.

— Amikor először hívattál ebben az ügyben, azt mondtad, hogy az Űrvárosban eltört a szemüveged. Feltételeztem, hogy a gyilkosság hírére izgalmadban törted el, de te magad ezt sosem mondtad. Így hát tulajdonképpen nekem se lett volna szabad feltételeznem. A valóságban te egy gyilkosságra készülődve mentél az Űrvárosba, tehát eléggé izgatott voltál ahhoz, hogy már a gyilkosság előtt leejtsd és eltörd. Így volt!

— Nem értem, mire akarsz ezzel célozni, Elijah kollégám — jegyezte meg R. Daneel.

Még tíz percig vagyok Elijah kolléga, mondta magában Baley. Gyorsan! Beszélj! Gondolkozz!

Közben Sarton házának képét igazgatta. Igyekezett kinagyítani a felvételt, de a feszültségtől ujjai bizonytalanok voltak. A holttest képe lassan, meg-megzökkenve kiterebélyesedett, megnagyobbodott, közelebb jött. Baley szinte érezte a megpörkölt hús bűzét. Dr. Sarton feje, válla és egyik karja furcsán csüngött lefelé, csípőjével meg lábával csupán a gerinc megfeketedett maradványai kötötték össze, ahonnét bordák elszenesedett csonkjai meredeztek elő.

Baley egy oldalpillantást vetett a rendőrfőnökre. Enderby behunyta szemét, látszott rajta, hogy rosszul van. Baleyt is rosszullét környékezte, de ő nem fordíthatta el tekintetét a képről. Lassan forgatta a készülék szabályozóját, körbejáratta a trizmenzionális felvételt, a hulla előtti terület szeleteit sorra az előtérbe hozta. De körme közben megcsúszott, a padló képe hirtelen felbillent, kiszélesedett, mígnem a padló és a hulla egyaránt homályos folttá torzult. Baley kisebbre fogta a távolságot, hagyta, hogy a hulla eltűnjön a képről.

Közben egyre szónokolt. Nem tehetett mást. Nem hagyhatta abba, amíg csak meg nem találja, amit keres. Mert ellenkező esetben az egész mondókája haszontalanná válik. Vagy még rosszabbá. A szíve zakatolt, a feje szintén.

— A rendőrfőnök képtelen szándékos gyilkosságra — mondta. — Ez igaz! De véletlenségből bárki gyilkolhat. A rendőrfőnök nem azzal a szándékkal ment az Űrvárosba, hogy dr. Sartont ölje meg. Hanem hogy téged, Daneel! Lehet a cerebroanalíziséből valami olyanra következtetni, hogy egy gépet se volna képes tönkretenni? Az nem gyilkosság, csak szabotázs. A rendőrfőnök konzervatív, méghozzá meggyőződéses. Együtt dolgozott dr. Sartonnal. Így tudta, milyen célra készített téged, Daneel. Attól félt, hogy az űrlakók elérik ezt a célt, és előbb-utóbb elszakítják a földlakókat a Földtől. Ezért elhatározta, hogy elpusztít téged. A típusodból te vagy az egyetlen példány, és a rendőrfőnöknek jó oka volt feltételezni, hogy a Földön uralkodó konzervativizmus erejének és eltökéltségének demonstrálásával el tudja téríteni szándékuktól az űrlakókat. Azt is tudta, az űrországokban a közvélemény ugyancsak határozottan követeli az Űrváros-program végleges feladását. Dr. Sarton ezt bizonyára megvitatta vele. És a rendőrfőnök azt képzelte, hogy a tette megadja az utolsó lökést. De valószínűnek tartom — folytatta Baley —, hogy még a te megölésed, Daneel, se volt számára éppenséggel kellemes gondolat. Szívesebben végeztette volna el R. Sammyvel, csakhogy te annyira hasonlítasz az emberhez, hogy egy olyan primitív robot, mint Sammy, nem is ismerheti fel a különbséget. Az első törvény megállította volna. De az is lehet, hogy a rendőrfőnök más emberi lénnyel végeztette volna el a merényletet, ha nem ő az egyetlen, akinek bármikor szabad bejárása van az Űrvárosba. Elismerem, hogy ez is csak feltevés, de azt hiszem, közel járok az igazsághoz. Megállapodott egy találkában dr. Sartonnal, de szándékosan korán érkezett, vagyis hajnalban. Amikor, gondolom, dr. Sarton még aludni szokott, de te, Daneel, fönt vagy. Mellesleg, feltételezem, hogy dr. Sartonnal laktál, Daneel.

A robot bólintott: — Úgy van, Elijah kollégám.

— Hadd folytassam. A rendőrfőnök tehát feltételezte, hogy te fogsz ajtót nyitni neki, mire a robbantópisztolyából a melledbe vagy a fejedbe ereszt egyet, és kész. Utána gyorsan távozik a néptelen hajnali utcákon, visszatér oda, ahol R. Sammy vár rá.

Átadja neki a robbantópisztolyt, aztán lassan visszasétál dr. Sarton házához. Ha épp úgy adódik, ő maga „fedezi fel” a holttestet, bár persze jobb volna, ha más fedezné fel. És ha megkérdeznék, miért jött ilyen korán, azt válaszolná, hogy sürgősen meg akarta beszélni dr. Sartonnal azokat a híreket, melyek szerint a konzervatívok támadásra készülődnek az Űrváros ellen. A halott robot még csak aláhúzta volna érvelése helyességét. Ha pedig azt kérdezték volna tőled, főnök — folytatta Baley —, hogy miért telt el olyan hosszú idő az Űrvárosba való belépésed és a dr. Sartonhoz való megérkezésed között, azt felelted volna... mit is? ...hát mondjuk azt, hogy egy gyanús alakot láttál, aki a szabad térség felé lopakodott, és egy ideig azt követted. Ez az űrlakókat megint csak hamis nyomra terelte volna. Ami pedig R. Sammyt illeti, őt senki se vette volna észre. Egyike a Cityn kívüli konyhakertészetekben dolgozó robotoknak, és kész. Mennyire járok közel az igazsághoz, főnök?

— Én nem...

— Nem — vágott közbe Baley —, persze, hogy nem ölted meg Daneelt! Hiszen itt van, de mióta csak a Cityben tartózkodik, egyszer se mertél a szemébe nézni, nem merted a nevén szólítani. Legalább most nézz rá, főnök!

De Enderby nem bírt a robotra nézni. Arcát reszkető kezébe temette.

Az adókészülék kis híja, hogy ki nem csúszott Baley remegő ujjai közül. Megtalálta, amit keresett!

A kép most dr. Sarton házának főbejáratát mutatta. Az ajtó nyitva volt, fénylő sínein becsúsztatták a falban levő foglalatba. És ott lent, a sínek között! Ott! Ott!

Valami csillog. Semmi kétség.

— Megmondom, mi történt — folytatta furcsa nyugalommal. — A házhoz érve leejtetted a szemüvegedet. Úgy látszik, ideges voltál, és én már nemegyszer láttalak idegesnek. Ilyenkor lekapod a szemüvegedet, és megtörölgeted. Akkor is ezt tetted. De a kezed reszketett, és leejtetted a szemüvegedet, sőt lehet, hogy rá is léptél. Elég az hozzá, hogy eltörött, és épp ebben a pillanatban nyílt ki az ajtó, és egy Daneelhez hasonló alak állt szemben veled. Azonnal rálőttél, felkaptad a szemüveged összetört darabjait, és elmenekültél. Ők találták meg a holttestet, nem te, és amikor kerestek, ráeszméltél, hogy nem Daneelt, hanem a koránkelő dr. Sartont ölted meg. Dr. Sarton a maga képmására teremtette Daneelt, és ez lett a veszte, mert te izgalmadban és szemüveg nélkül nem tudtad megkülönböztetni őket egymástól. És ha kézzelfogható bizonyítékot akarsz, az is van! — Baley óvatosan az íróasztalra tette a parányi készüléket, és szorosan átfogta ujjaival.

Enderby arca eltorzult a rémülettől, Baleyé pedig az izgalomtól. Csak R. Daneel állt továbbra is szenvtelenül.

Baley ujjával a képre mutatott.

— Nézd ott azt a csillogó valamit az ajtó sínein, Mit találtatok ott, Daneel?

— Két kis üvegszilánkot — mondta kimérten a robot. — Nem tulajdonítottunk nekik fontosságot.

— De most majd fogtok. Egy homorú lencse szilánkjai. Mérjétek meg az optikai sajátságait, és hasonlítsátok össze Enderby mostani szemüvegével. Ne törd össze, főnök! — A rendőrfőnökhöz ugrott, és kikapta kezéből a szemüveget. Lihegve nyújtotta oda R. Daneelnek. — Ez, azt hiszem, teljes értékű bizonyíték arra, hogy már előbb ott járt a háznál, mint ahogy gondoltátok.

— Meggyőztél — mondta R. Daneel. — Belátom, hogy a rendőrfőnök cerebroanalízise teljesen hamis nyomra vezetett. Gratulálok, Elijah kollégám. Baley órája éjfélt mutatott. Új nap virradt fel.

A rendőrfőnök feje lassan karjára hanyatlott. Szavai el-elcsukló siránkozásba fulladtak:

— Tévedés volt... Tévedés... Nem akartam megölni... — Váratlanul lecsúszott a székről a padlóra.

R. Daneel odaugrott hozzá!

— Mit tettél, Elijah? Kárt okoztál egy emberben.

— De nem halt meg, ugye?

— Nem. Elvesztette az eszméletét.

— Majd magához tér. Úgy látszik, sok volt neki. De muszáj volt megtennem, Daneel. Nem voltak bizonyítékaim, csak következtetéseim. Püfölnöm kellett őt, egyre püfölnöm, apránként kirukkolnom a tényekkel abban a reményben, hogy előbb-utóbb összeomlik. És összeomlott, Daneel. Hallottad, hogy bevallotta, ugye?

— Igen.

— Megígértem neked, hogy ez az Űrváros-program javát fogja szolgálni, hát... Várj, magához tér.

A rendőrfőnök felnyögött. Szeme megrebbent, majd felnyílt. Szótlanul bámult rájuk.

— Hallasz engem, főnök? — kérdezte Baley. A rendőrfőnök fásultan bólintott.

— Akkor ide figyelj. Az űrlakóknak most más jár a fejükben, mint az, hogy vádat emeljenek ellened. Ha hajlandó vagy együttműködni velük...

— Mit mondasz? — A rendőrfőnök szemében halvány reménysugár villant.

— Te bizonyára fontos személyiség vagy a New York-i konzervatívok közt, vagy tán az egész planetáris mozgalomban. Orientáld őket az űrkolonizáció irányába. Térjünk vissza a természethez, helyes, csak épp más bolygókon.

— Nem értem — motyogta a rendőrfőnök.

— Az űrlakók ezt akarják elérni. És isten engem úgy segéljen, én is ezt akarom, az óta a beszélgetés óta, amit dr. Fastolfe-fal folytattam. Ez a legfőbb céljuk. Emiatt jöttek ide és maradtak itt a Földön, még a veszedelmekkel se törődve. Ha most a történtek következményeként hajlandó vagy rávenni a konzervatívokat a galaktikai kolonizáció újbóli beindítására, az űrlakók valószínűleg úgy fogják érezni, hogy dr. Sarton nem hiába áldozta fel az életét. Érted most már?

— Elijah-nak teljesen igaza van — szólt közbe R. Daneel. — Segítsen nekünk, rendőrfőnök úr, és akkor fátylat borítunk az ügyre. Persze ha most beleegyezik, hogy segít nekünk, de később kiderül, hogy becsap bennünket, még mindig felhasználhatjuk ön ellen. Remélem, ezzel is tisztában van. Sajnálom, hogy ilyesmit kell mondanom.

— De most nem emelnek vádat ellenem? — kérdezte a rendőrfőnök.

— Ha segítségünkre lesz, akkor nem.

A rendőrfőnök szemét elöntötték a könnyek. — Segítek — suttogta. — Véletlen baleset volt. Magyarázza meg nekik. Véletlen baleset... Azt hittem, helyesen teszem...

— Ha segítesz nekünk — szólt Baley —, akkor helyesen is teszel. Nincs más lehetőség a Föld megmentésére, csak az űrkolonizáció. Magad is rájössz, ha előítéletek nélkül elgondolkozol rajta. Ha pedig mégse, menj el és beszéld meg dr. Fastolfe-fal. Most pedig kezdd el a segítséget azzal, hegy rendbe teszed ezt az R. Sammy ügyet. Mondd, hogy ez is véletlen baleset volt. Zárd le. — Felállt. — De azt se felejtsd el, főnök, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki tudja az igazat. Az egész Űrváros tudja, mi történt. Remélem, ezzel is tisztában vagy?

— Felesleges erről beszélni, Elijah. A rendőrfőnök őszintén gondolja, amit mond, és segíteni fog nekünk. Világosan látható a cerebroanalíziséből.

— Jól van. Akkor én most hazamegyek. Szeretném viszontlátni Jessie-t meg Bentleyt, és újból normális életet akarok élni. És aludni szeretnék. Daneel, te az űrlakók távozása után is itt maradsz a Földön?

— Még nem kaptam rá utasítást. Miért kérded?

Baley az ajkába harapott.

— Nem hittem volna — kezdte vontatottan —, hogy valaha is ilyet mondok egy hozzád hasonló valakinek, Daneel. Mégis meg kell mondanom, hogy bízom benned, sőt... csodállak. Én már öreg vagyok ahhoz, hogy elhagyjam a Földet, de ha majd meglesznek azok a kivándorlási gyakorlóiskolák, itt van Bentley. És lehet, hogy egy szép napon Bentley és te együtt...

— Lehet — válaszolta R. Daneel kifejezéstelen arccal. Majd Enderbyhoz fordult, aki szótlanul hallgatta őket, petyhüdt arcába csak most kezdett visszatérni az élet. — Már egy idő óta igyekszem, Julius barátom, megérteni Elijah egyik korábbi kijelentését. Talán most már meg fogom érteni, mert hirtelen úgy tűnik nekem, hogy a megsemmisítése annak, aminek nem szabadna lennie, vagyis annak, amit ti rossznak neveztek, kevésbé igazságos és kívánatos, mint az átformálása azzá, amit ti jónak hívtok. — Egy pillanatig habozott, s aztán mintha őt magát is meglepték volna a szavai: — Eredj és ne vétkezz többé!

Baley hirtelen elmosolyodott, megfogta R. Daneel könyökét, és karonfogva kisétáltak az ajtón.