Halálvilág 1

9. fejezet

Bármilyen valószerűek voltak is, az edzőtermek nem készítették fel Jasont a Pyrrus felszínére. Természetesen akadt némi alapvető hasonlóság: érezte a mérgező füvet a talpa alatt, s látta egy fullánkszárnyú madár szabálytalan röptét, mielőtt Grif lelőtte volna.

Ám mindezt alig észlelte az elemek tombolásában.

Sűrű eső zuhogott, inkább vízfüggönynek tűnt, mint különálló cseppeknek. Ezt a vízfüggönyt széllökések tépdesték, nekicsapva a vízáradatot az arcának. Jason megtörölte szemét, de így is alig tudta kivenni a két vulkán kúpját a láthatáron, melyek füstfelhőket és lángot okádtak. E pokol tükörképe volt a komor vörös szín a felhőkön, mely versenyre kelt az alant húzódó tájjal.

Hirtelen koppanást hallott kemény sisakján, és valami lepattant róla a földre. Jason lehajolt, s egy hüvelyknyi jégdarabot vett fel a földről.

Egy váratlan széllökés fájdalmasan csapódott hátának és nyakának; sietve fölegyenesedett.

A vihar, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is vonult.

Felragyogott a nap, megolvasztotta a jégdarabokat, és párafoszlányokat varázsolt a nedves utca fölé. Jason verejtékezett páncélruhájában. De még mielőtt megfőtt volna, újra megeredt az eső, és most a hideg rázta.

Grif szilárdan lépkedett, ügyet sem vetve sem az időjárásra, sem a vulkánokra, melyek a láthatáron morajlottak, és meg-megrázták a talajt a lábuk alatt. Jason megpróbálta figyelmen kívül hagyni a kellemetlenségeket, és alkalmazkodni a fiú iramához.

A séta lehangoló volt. A masszív, zömök épületek szürkén derengtek át az esőfüggönyön, több mint felük összeomolni látszott. Ők ketten az utca közepén, a gyalogjárón közlekedtek. Néha páncélozott teherautók haladtak el mellettük mindkét oldalon. Jason furcsának találta ezt az utca közepére tett járdát — egészen addig, amíg Grif le nem lőtt valamit, ami egy romos épületből kirontva támadt nekik.

Az, hogy a járdát középre helyezték, esélyt ad arra, hogy észrevegyék, ha valami jön. Jason hirtelen nagyon kimerültnek érezte magát.

— Feltételezem, nincs ezen a bolygón semmi olyasmi, hogy taxi — jegyezte meg.

Grif csak bámult, és a homlokát ráncolta. Láthatóan sohasem hallotta még ezt a szót. így hát tovább vonszolták magukat, s a fiú visszafogta magát, hogy alkalmazkodjon Jason lassúbb tempójához. Fél óra múlva már mindent láttak, amire a férfi kíváncsi volt.

— Kissé lerongyolódott a városotok, Grif. Remélem, a többi jobb állapotnak örvend.

— Nem tudom, mit értesz a rongyok alatt, de nincs több városunk.

Csak néhány bányásztábor van, amelyeket nem lehet a védőfalon belül elhelyezni. De város nincs több.

Ez meglepte Jasont. Ő mindig úgy képzelte, hogy a bolygón több város is létezik. Rengeteg dolog akad még, amit nem tud a Pyrrusról ébredt rá hirtelen. A leszállás óta minden erejét felemésztették a túlélési gyakorlatok. Számos kérdés volt, melyet fel akart tenni valakinek — de természetesen nem mogorva nyolcéves testőrének.

Egyetlen ember van, aki hajlandó lesz megmondani, amit tudni akar.

— Ismered Kerket? — kérdezte a fiút. — Ha jól tudom, ő a nagykövetetek rengeteg helyen, de a vezetéknevét…

— Persze, őt mindenki ismeri. De most elfoglalt, nem mehetsz hozzá.

Jason nekiszegezte a mutatóujját.

— Hát ide figyelj! A testi épségemet rád bízták ugyan, de az agyamat nem. Te mit szólnál, ha én akarnám megmondani neked, mikor és melyik szörnyre lőj? Oké?

Menedéket kellett keresniük egy hirtelen vihar elől, melynek során öklömnyi jégdarabok záporoztak az égből. Aztán Grif kelletlenül az egyik nagy központi épülethez vezette Jasont. Több ember álldogált itt, és néhányuk egy pillanatra megbámulta a külhonit, mielőtt folytatta volna a dolgát. Jason felvonszolta magát a két lépcsősoron, mielőtt elérte volna az ajtót, melyen ez állt: SZERVEZÉS ÉS BESZERZÉS.

— Itt van Kerk? — kérdezte.

— Persze — felelte a fiú. — Szolgálatban van.

— Remek. Most igyál valamit, vagy ebédelj meg, vagy tégy, amit akarsz, és gyere vissza értem néhány óra múlva. Szerintem Kerk tud olyan jól vigyázni rám, mint te.

A fiú néhány másodpercig határozatlanul állt, majd megfordult és távozott. Jason letörölte a verejtéket homlokáról, és belökte az ajtót.

Az irodában sok ember tartózkodott. Egyikük sem nézett Jasonra, s nem kérdezték, mi dolga itt. A Pyrruson mindennek célja van. Ha idejött, bizonyára jó oka volt rá. Senkinek eszébe sem jutott volna megkérdezni, mit akar. Jason, aki ezernyi világ kicsinyes hivatalnoki gárdáját megismerte már, várt néhány pillanatig, mire megértette.

Egyetlen ajtó volt még a szobában a bejárattal szemközt.

Odacsoszogott, és benyitott.

Kerk felnézett az íróasztaláról, melyen óriási papírhalmok és jegyzékek hevertek.

— Kíváncsi voltam, mikor tűnsz fel — jegyezte meg.

— Sokkal korábban, ha nem gátoltad volna meg — felelte Jason, s fáradtan egy székbe vetette magát. — Egy idő után derengeni kezdett nekem, hogy akár az egész hátralevő életemet is a ti vérszomjas napközitekben tölthetném, ha nem teszek ellene valamit. Hát itt vagyok.

— Kész vagy visszatérni a “civilizált” világokba most, hogy eleget láttál a Pyrrusból?

— Nem — felelte Jason. — Lassan az agyamra megy, hogy mindenki távozásra akar késztetni. Kezdem azt hinni, hogy te meg a többi pyrrusi titkolni próbáltok valamit.

Kerk elmosolyodott a gondolatra.

— Mi titkolnivalónk lenne? Kétlem, hogy akadna még egy bolygó, mely olyan egyszerű és egyértelmű, mint a mienk.

— Ha így van, akkor bizonyára nembánod, ha felteszek néhány egyenes kérdést a Pyrrusról, vagy igen?

Kerk tiltakozni próbált, aztán elnevette magát.

— Ezt jól csináltad. Mostanra már lehetne annyi eszem, hogy ne vitatkozzam veled. Mire vagy kíváncsi?

Jason megpróbált kényelmes testhelyzetet találni a kemény széken, aztán feladta.

— Mennyi a bolygó lakossága? — kérdezte. Kerk egy másodpercig habozott, majd válaszolt.

— Körülbelül harmincezer. Ez nem túl sok egy olyan bolygón, amelyen már ilyen régóta laknak telepesek, de az ok nyilvánvaló.

— Értem, harmincezres lakosság — bólintott Jason. — No és mi a helyzet a bolygó felszínének átalakításával? Engem nagyon meglepett, hogy ez a város a maga védőfalával körülvéve az egyetlen a bolygón. Ne számítsuk ide a bányásztelepeket, mivel azok nyilvánvalóan csak a város kiterjesztései. Mit a véleményed: az emberek nagyobb vagy kisebb részét birtokolják ma a bolygó felszínének, mint a múltban?

Kerk fölvett az asztalról egy hosszabb acélcsövet, melyet papírnehezéknek használt, és azzal játszadozott, mialatt gondolkodott. A vastag acél gumiként hajlott a kezében, ahogy a válaszra koncentrált.

— Ezt nehéz hirtelenjében megmondani. Kell hogy legyenek feljegyzések erről is, de nem tudom, hol találhatók. Ez annyi tényezőtől függ…

— Jó, akkor felejtsük most el — váltott témát Jason. — Van egy másik kérdésem, ami sokkal lényegesebb. Nem gondolod, hogy a Pyrrus lakossága évről évre folyamatosan csökken?

Éles csattanás hallatszott, ahogy a cső a falnak vágódott. Aztán Kerk máris ott állt Jason előtt, fenyegetően, kezét a kisebb férfi nyaka felé nyújtva. Arca dühtől vöröslött.

— Soha ne mondd ezt! — ordította. — Ne merd még egyszer mondani!

Jason olyan csendesen ült, ahogy csak tudott, lassan beszélt, és gondosan megválogatta minden szavát. Az élete függött ettől.

— Ne gurulj be, Kerk. Nem akartam semmi rosszat. Hiszen a ti oldalatokon állok, nem tudod? Veled beszélhetek, mert te sokkal többet láttál már a világegyetemből, mint azok a pyrrusiak, akik sohasem hagyták el a bolygót. Te megszoktad, hogy megvitasd a dolgokat. Tudod, hogy a szavak csupán szimbólumok. Beszéljünk anélkül, hogy elveszítsd az önuralmadat puszta szavak miatt…

Kerk lassan leengedte karjait, és arrébb lépett. Aztán elfordult, és töltött magának egy pohár vizet az asztalon álló üvegből. Miközben ivott, még mindig háttal állt Jasonnak. A verejtéktől, melyet Jason letörölt izzadt arcáról, nagyon keveset okozott a szobában uralkodó hőség.

— Sajnálom… hogy kijöttem a sodromból — restelkedett Kerk a székébe roskadva. — Ritkán történik meg velem. Mostanában keményen dolgoztam, biztosan túlfeszítettem az idegeimet. — Arról nem tett említést, amit Jason mondott előzőleg.

— Mindnyájunkkal megesik — bólogatott Jason. — Inkább nem kezdem el ecsetelgetni, hogy milyen állapotban voltak az én idegeim, amikor erre a bolygóra érkeztem. A végén el kellett ismernem, hogy minden, amit mondtál, igaz. Valóban a legveszedelmesebb hely a világon. És valóban csak annak van esélye a túlélésre, aki itt született. Elügyetlenkedhetem itt még egy darabig, hála a kiképzésnek, de tudom, hogy egyedül semmi esélyem sem lenne. Biztosan tudod, hogy egy nyolcéves fiú a testőröm. Ez jól szemlélteti az itteni helyzetemet.

Kerk már elfojtotta dühét, és visszanyerte önuralmát. Szemét összevonta egy eszébe villanó gondolatra.

— Meglep, hogy ezt mondod. Sohasem gondoltam volna, hogy valaha is hallom, amint beismered, hogy valaki jobb lehet nálad valamiben. Hiszen épp ezért jöttél ide, nem? Hogy bebizonyítsd, vagy olyan jó, mint bármelyik pyrrusi.

— Egy pont oda — ismerte el Jason. — Nem gondoltam, hogy ennyire látszik rajtam. De örülök, hogy nem vagy olyan izomagyú, mint amilyennek kinézel. Igen, bevallom, valószínűleg ez volt a fő oka annak, hogy idejöttem, ez és a kíváncsiság.

Közben Kerk a saját gondolatmenetét követte, és valami szöget ütött a fejében.

— Azért jöttél ide, hogy bebizonyítsd, vagy olyan jó, mint bármelyik pyrrusi. Most mégis beismered, hogy egy nyolcéves simán leköröz. Ez valahogyan nem passzol ahhoz, amit rólad tudok. Ha az egyik kezeddel adsz, a másikkal el kell hogy vegyél valamit. Nos, áruld el, miben érzed még mindig saját felsőbbrendűségedet? — Kerk könnyedén tette fel a kérdést, de szavai mögött feszültség bujkált. Jason sokáig gondolkodott, mielőtt válaszolt.

— Megmondom — szólt végül. — De ne harapd le érte a fejemet.

Arra építek, hogy a te civilizált agyad képes megfékezni a reflexeidet. Olyan dolgokról kell ugyanis beszélnem, amik Pyrusson szigorúan tabuk. Az embereid szemében én egy nyápic vagyok, mivel a külvilágból jöttem. Vegyétek azonban észre, hogy ez egyben az erősségem is. Meglátok olyan dolgokat, amik előttetek rejtve maradnak, mivel régóta együtt éltek vele. Ismered a régi mondást: nem látni az erdőt a fától.

Kerk egyetértőén bólintott, és Jason folytatta.

— Hogy továbbvigyem ezt a hasonlatot, amint kiszálltam az űrhajóból, az első, amit képes voltam látni, az erdő volt. Bizonyos tények nyilvánvalóak számomra. Szerintem ti is tudjátok ezeket, csak gondosan elfojtjátok az ilyen gondolataitokat. Rejtett gondolatok ezek, melyek teljes mértékben tabunak számítanak. Most elmondom neked a legfontosabb ilyen titkos gondolatot, és remélem, tudod magad annyira fékezni, hogy ne ölj meg.

Kerk óriási kezei a szék karfáját szorították, egyedüli jeleként annak, amit hallott. Jason halkan beszélt, de szavai olyan simán hatoltak az agyba, akár egy szike.

— Szerintem az emberi lények lassan elveszítik a háborút a Pyrruson. A bolygó több száz éves birtoklása után is ez az egyetlen város létezik… ez is félig romokban. Mintha valaha nagyobb lett volna a lakossága… Az a mutatvány, amit véghezvittünk, hogy megszerezzük azt a hajórakomány fegyvert és hadianyagot, valóban szép teljesítmény volt. Pedig kudarcot is vallhattunk volna… és akkor mi történt volna a várossal? Te és a néped egy vulkán omladozó peremén sétáltok, és nem vagytok hajlandóak beismerni.

Kerk minden izma megfeszült, ahogy mozdulatlanul ült székében, arcát apró izzadságcseppek borították.

A legapróbb hiba is robbanáshoz vezetett volna. Jason kereste a módot, hogyan enyhíthetné legalább részben a feszültséget.

— Én sem élvezem, hogy erről kell beszélnem. Azért teszem, mert biztos vagyok benne, hogy mindezt te is tudod már… csak azért nem nézel szembe a tényekkel, mert akkor azt is be kellene ismerned, hogy mindez a harc és öldöklés teljesen céltalan. Ha a lakosság állandóan csökken, akkor a ti harcotok nem más, mint a faji öngyilkosság egy különösen véres formája. El is hagyhatnátok a bolygót, de ez a vereség elismerése lenne. Biztos vagyok benne, hogy a pyrrusiak a halált is jobban szeretik a vereségnél.

Amikor Kerk félig felemelkedett székéből, Jason is felállt, átkiáltva szavait a másik férfi dühének ködén.

— Segíteni próbálok nektek, hát nem érted? Töröljétek ki a képmutatást az agyatokból, mert elpusztít titeket. Egy vesztett csatában harcoltok még mindig. Nem igazi háború ez, csupán szerencsétlen tüneti kezelés. Mintha egyenként vágnánk le a fekélyes ujjakat. Ennek csak végső pusztulás lehet az eredménye… és ti nem engeditek meg magatoknak, hogy ezt fölfogjátok. Ezért van az, hogy inkább megölnél, mint hogy hallanod kelljen, amint kimondom a kimondhatatlant.

Kerk már nem a székén ült, Jason fölé magasodott, akár egy haláltorony, ami bármikor ledőlhet. Csupán Jason szavainak ereje tartotta még fönn.

— Szembe kell néznetek a valósággal… mindenütt csupán ez az örökké tartó háború. Rá kellene jönnötök végre, hogy a háború okait kellene kezelni, és megszüntetni azt örökre.

A szavak értelme átjárta Kerk elméjét, a megrázkódtatás elmosta dühét. Visszahanyatlott székébe, arcán csaknem groteszk kifejezéssel.

— Mi az ördögről beszélsz? Úgy hangzik, mintha egy hitvány grubber lennél.

Jason nem kérdezte, mi az a grubber, de megjegyezte a nevet.

— Képtelenséget beszélsz — mondta Kerk. — Ez csupán egy idegen világ, amit le kell győzni. Az okok a létezés magától értetődő tényei.

— Nem, nem azok — ragaszkodott Jason a véleményéhez. — Gondold csak végig. Ma elhagyod a bolygót valamennyi időre, át kell esned egy rekondicionálő tanfolyamon, hogy lásd, hogyan romlottak tovább a dolgok, amíg távol voltál. Nos, ez egy egyenes vonalú folyamat. Ha a dolgok romlanak, amikor a jövő felé haladunk, akkor a múltban jobbnak kellett lenniük. S akkor az az elmélet is helyes lehet… bár nem tudom, a tények engem igazolnak-e majd… hogy ha elég messzire tekintünk vissza a múltba, találhatunk olyan időt, amikor az emberiség és a Pyrrus nem álltak harcban egymással.

Kerk nem tudott megszólalni, csak ült és hallgatott, míg Jason megtámadhatatlan logikája teljesen letaglózta.

— Van is bizonyíték, hogy igazoljuk ezt az elméletet. Még neked is el kell ismerned, hogy bár nem versenyezhetek a pyrrusiakkal, egészen jól megismertem már az itteni életet. És az egész pyrrusi növény — és állatvilágban egyetlen közös dolgot találtam: nem funkcionálisak. Rengeteg fegyverük közül egyiket sem használják egymás ellen. Mérgük mintha hatástalan lenne más pyrrusi életformákkal szemben… csupán arra jó, hogy a homo sapiens számára osszon halált. Márpedig ez teljes fizikai képtelenség. Azalatt a háromszáz év alatt, amit az ember ezen a bolygón töltött, nem alakulhattak át az életformák ilyen módon.

— De hiszen megtették — kiáltotta Kerk.

— Milyen igazad van — felelte Jason higgadtan. — Ha pedig megtették, akkor itt valamilyen erők kell hogy működjenek.

Fogalmam sincs, hogyan csinálják, de valami arra késztette a pyrrusi életet, hogy hadat üzenjen az embernek, és én meg akarom tudni, mi ez a valami. Mi volt az uralkodó életforma, amikor az őseitek ideérkeztek?

— Nem tudom — mondta Kerk. — Ugye, nem azt akarod ezzel mondani, hogy a Pyrruson más értelmes lények is vannak az emberek leszármazottain kívül? Olyan lények, akik csatába vezetik a bolygót ellenünk.

— Nem én sugalltam ezt, hanem te. Ez azt jelenti, hogy kezded elfogadni a gondolatot. Fogalmam sincs, hogy mi okozta a változást, de nagyon szeretném megtudni. Aztán pedig megnézni, visszafordítható-e a folyamat. Persze semmit sem ígérhetek. De talán egyetértesz velem abban, hogy érdemes kutatni.

Öklével tenyerébe csapkodva Kerk nagy léptekkel rótta a szobát, súlyos lépteitől szinte rázkódott az épület. Küzdött magával. Új gondolatok támadták meg régi hitét. Olyan hirtelen jött — de olyan nehéz volt nem elhinni.

Anélkül, hogy engedély kért volna, Jason töltött magának az üvegben levő hűvös vízből, majd kimerülten visszaült székébe..

Valami zúgva berepült a nyitott ablakon, lyukat szakítva a védőhálón. Kerk lelőtte, anélkül hogy léptein változtatott volna, vagy akár tudta volna, hogy mit tesz, A döntés nem tartott sokáig. Mivel élete a gyors cselekvésen múlott, a hatalmas termetű pyrrusi elképzelhetetlennek tartotta, hogy ne gyorsan határozzon. Megállt, és hosszan Jasonra nézett.

— Nem mondom, hogy meggyőztél, de képtelen vagyok kész választ találni az érveidre. így amíg meg nem tudom cáfolni, addig úgy cselekszünk, mintha igazak lennének. És most mi a terved, mit tudsz tenni?

Jason ujjain számolta a tennivalókat.

— Először is szükségem van egy jól védett helyre. ahol élhetek és dolgozhatom. így ahelyett, hogy az energiámat az életben maradásra fordítanám, némi figyelmet szentelhetek a kutatásnak is. Másodszor, szeretném, ha valaki segítene nekem… és egyben testőröm is lenne.

Olyan valaki, ha kérhetem, aki valamivel több érdeklődést mutat, mint jelenlegi házőrzőm. Métát javasolnám, erre a munkára ő felel meg leginkább.

— Méta? — Kerk őszintén meglepődött. — ő űrpilóta és védőernyőoperátor, mi hasznosat tehetne egy ilyen kutatási programban?

— A lehető legtöbbet. Vannak tapasztalatai más világokról, így képes megváltoztatni a véleményét… legalább egy kicsit. S legalább annyit tud a bolygóról, mint bármely más képzett felnőtt, és képes válaszolni a kérdésekre, amiket felteszek. — Jason elmosolyodott. — Mindamellett nagyon csinos lány, akinek élvezem a társaságát.

— Kíváncsi voltam, sort kerítesz-e erre az utolsó érvre — morogta Kerk. — Mindazonáltal a többinek van értelme, ezért nem ellenzem.

Majd kiküldők helyette valakit, és idehívatom. Sok lezárt épület van, amit használhatsz.

Miután beszélt az egyik asszisztenssel a külső irodából, elintézett néhány hívást a képernyőn. Gyorsan kiadta a megfelelő utasításokat.

Jason érdeklődéssel figyelte ezt az egészet.

— Bocsáss meg, hogy megkérdezem — szólalt meg végül —, de csak nem te vagy a bolygó kormányzója. Csettintesz az ujjaddal, és mindnyájan ugranak.

— Igen, gondolom, így látszik — ismerte el Kerk. — De ez csupán látszat. Senkinek nincs a Pyrruson teljes hatásköre, de semmi nem emlékeztet a demokratikus rendszerekre. Végül is olyan a lakosság beosztása, mint egy hadseregé. Mindenki azt a munkát végzi, amihez a legmegfelelőbbek a képességei. A különböző munkakörök osztályokba szerveződnek, melyeket a legjobb képességű személy vezet. Én a szervezési és ellátási osztály élén állok, ami körülbelül a leglazább kategória. Mi töltjük ki a különböző osztályok közötti réseket, valamint intézzük a bolygón kívüli beszerzéseket.

Méta lépett be, és Kerkhez fordult, teljesen figyelmen kívül hagyta Jason jelenlétét.

— Felváltottak és ideküldtek — mondta. — Mi történt? Változás van a repülési menetrendben?

— Felfoghatod így is — felelte Kerk. — Mostantól kezdve ugyanis fel vagy mentve régi beosztásod alól, és egy új osztályra, a kutatási és vizsgálati osztályra lettél beosztva. Ez a kimerültnek látszó fickó itt az osztályvezetőd.

— Nahát, ez egyfajta humorérzék — jegyezte meg Jason. — Az egyetlen, amivel a bolygón eddig találkoztam. Gratulálok, van még remény a bolygó számára.

Méta egyik férfiról a másikra pillantott.

— Nem értem. Nem tudom elhinni. Új osztály? Miért? — A lány ideges volt és zavart.

— Sajnálom — mondta Kerk. — Nem akartam ilyen durva lenni. Azt hittem, nyugodtabbnak érzed magad, ha rögtön a lényegre térek.

Igaz, amit mondtam. Jasonnak módjában áll… illetve talán módjában áll… hogy óriási hasznára legyen a Pyrrusnak. Segítenél neki?

Méta visszanyerte lélekjelenlétét, és egy kicsit dühös lett.

— Köteles vagyok? Ez parancs? Tudod, hogy megvan a saját munkám. Biztos vagy benne, hogy te is fontosabbnak tartod, mint bármit, amit egy külvilági el tud képzelni. Ő nem igazán érti…

— Igen, ez parancs.

Az erély visszatért Kerk hangjába. Méta elvörösödött ettől a hangnemtől.

— Én talán elmagyarázhatnám — vágott közbe Jason. — Végül is az egész az én ötletem volt. De először szeretném, ha megtennél valamit. Légy szíves, vedd ki a töltényt a fegyveredből, és add oda Kerknek.

Méta rémültnek tűnt, de Kerk komolyan bólintott egyetértése jeléül.

— Csak néhány percre, Méta. Az én fegyverem itt van, igy biztonságban leszel. Azt hiszem, tudom, mire gondol Jason, és személyes tapasztalataim révén tudom, hogy sajnos valószínűleg igaza van.

Méta vonakodva átadta a tárat, és kivette a töltényeket a töltényövből is. Jason csak ezután kezdett magyarázni.

— Van egy elméletem a pyrrusi életről, és attól tartok, össze kell zúznom néhány illúziódat, amikor elmagyarázom. Azzal kezdeném, hogy van egy tény, amit be kell ismernünk: a néped elveszíti itt a háborút, és végül elpusztul…

Még a felét sem mondta végig a mondatnak, Méta fegyvere már a szemére célzott, s a lány vadul rángatta a ravaszt. Arckifejezése ellenkezést és gyűlöletet sugárzott. A világ legszörnyűbb gondolata volt számára, hogy ez a háború, amelyre mindnyájan feltették az életüket, elveszett.

Kerk megfogta a lány vállát, és leültette őt a székébe, mielőtt bármi rosszabb történt volna. Eltartott egy ideig, amíg lehiggadt annyira, hogy odafigyeljen Jason szavaira. Nem könnyű megemészteni, ha valakinek lerombolják az egész élete során gondosan felépített világképét. Csupán az a tény tette képessé arra, hogy egyáltalán odafigyeljen, hogy látott már valamennyit más világokból is.

Amikor Jason befejezte, elmondva mindazt, amit előzőleg Kerkkel megvitattak, a lány szemében még mindig a hitetlenség fénye csillogott. Mereven ült, nekifeszülve Kerk karjának, mintha egyedül az tartaná vissza attól, hogy Jasonra vesse magát.

— Lehet, hogy túl nehéz ezt egyszerre megemészteni — mondta Jason.

— Fogalmazzunk egyszerűbben. Én hiszem, hogy megtalálhatjuk az emberek iránti engesztelhetetlen gyűlölet okát. Talán nem tetszik a szagunk. Lehet, hogy találunk egy összemorzsolt pyrrusi bogarakból nyert kivonatot, ami immúnissá tesz minket, védelmet nyújt, ha bedörzsöljük vele magunkat… még nem tudom. De bármi lesz is az eredmény, meg kell próbálnunk tenni valamit. Kerk egyetért velem ebben.

Méta Kerkre pillantott, aki egyetértőén bólintott. A lány lehorgasztotta fejét a hirtelen vereség miatt. Suttogva mondta ki a szavakat:

— Nem mondhatom, hogy egyetértek, vagy akár csak értem is mindazt, amit mondtál, de segítek neked. Ha Kerk úgy gondolja, hogy így helyes.

— Úgy gondolom — mondta a férfi. — Most már visszaadhatom a tölténytárat, nem akarod lelőni Jasont?

— Butaság volt tőlem — felelte a lány hűvösen, miközben megtöltötte a pisztolyát. — Nincs szükségem fegyverre. Ha meg kell őt ölnöm, puszta kézzel is meg tudom tenni.

— Milyen kedves! — mosolygott rá Jason. — Nos, készen vagy?

Mehetünk?

— Persze. — A lány, miközben ezt mondta, a helyére tett egy rakoncátlan hajfürtöt. — Először keressünk egy helyet, ahol elhelyezünk téged. Ez az én dolgom. Utána az új osztály munkája csak tőled függ.