3. fejezet

Az épület, mely előtt leparkoltak, Cassylia egyik legszebb kastélya volt. Menet közben Jason megszámolta a pénzt, és különrakta a részét. Majdnem tizenhatmillió dollár. Még mindig hihetetlennek tűnt. Amikor kiszálltak az épület bejárata előtt, odaadta Kerknek a többit.

— Itt a hárommilliárdja. Ne higgye, hogy túl könnyen ment.

— Lehetett volna rosszabb is — jött a válasz.


Az ajtó fölötti hangszóróból recsegő hang hallatszott.

— Sire Ellus visszavonult éjszakára, legyen szíves visszajönni reggel. Előtte kérem bejelentkezni a titkárságon…

A hang megszakadt, ahogy Kerk betaszította az ajtót. A legcsekélyebb erőkifejtés nélkül tette, egy laza mozdulattal.

Miközben beléptek, Jason az ajtó fa — és fémmaradványaira pillantott, s csodálóan mérte végig társát.

Erő — de nemcsak egyszerű fizikai erő —, igazi, elementális erő. Az az érzésem, nem sok minden képes megállítani.

Ez feldühítette, s ugyanakkor csodálatra késztette. Addig nem fog lelépni, míg többet meg nem tud Kerkről meg a bolygójáról. És azokról, akik életüket áldozták azért a pénzért, amivel játszott.

Sire Ellus idős, kopasz és igen dühös volt, mivel nem szokott hozzá, hogy nyugalmát ilyen drasztikusan félbeszakítják. Ám a testőrei mégis megtorpantak, amikor Kerk lerakta a pénzt az asztalra.

— Berakodtak már a hajóba, Ellus? Itt az ellenérték. —

Ellus tapogatta egy ideig a bankjegyeket, mielőtt válaszolt.

— Mármint a hajó… ja igen, hát persze. Amint a váltót aláírta, azonnal rakodni kezdtünk. Elnézését kérem a zavaromért, ez a helyzet kissé szokatlan. Mi sosem bonyolítjuk az üzleteinket ilyen roppant mennyiségű készpénzzel.

— Én már csak így szeretek üzletet kötni — felelte Kerk. — Itt a váltó ellenértéke, a teljes összeg. Na, hol az elismervény?

Ellus előadta az elismervényt, de még mindig nem tért magához a meghökkenésből. A kezében szorongatta, miközben kényelmetlenül nézegette az asztalon heverő hárommilliárdot.

— Várjon csak… most nem tudom elfogadni, jöjjön vissza reggel, és majd a bankban lebonyolítjuk. Normális üzleti módon — tette hozzá Ellus valamivel határozottabban.

Kerk odanyúlt, és gyengéden kihúzta az elismervényt Ellus kezéből.

— Köszönöm — bólintott. — Én reggel már nem leszek itt, így be kell érnie ezzel. És ha a pénz miatt aggódik, javaslom, lépjen érintkezésbe az üzemi őreivel meg a magánrendőrségével. Valamivel biztonságosabban fogja érezni magát.

Amikor az ajtó roncsain keresztül távoztak, Ellus eszelősen számokat kezdett tárcsázni a videofonján. Kerk választ adott Jason következő kérdésére, mielőtt az feltehette volna.

— Úgy gondoltam, szeretne életben maradni, és elkölteni a nyereményét, így hát jegyet váltottam mindkettőnknek egy bolygóközi hajóra. — Kocsija órájára pillantott. — Körülbelül két óra múlva indul, így még bőséges időnk maradt. Éhes vagyok, keressünk egy éttermet! Remélem, semmi olyasmit nem hagyott a szállodájában, amiért vissza kellene mennie. Tartok tőle, egy kissé nehézkes lenne.

— Semmi olyasmi, amiért kinyíratnám magam — felelte Jason. — Na, hova menjünk enni? Van néhány kérdés. amit szeretnék feltenni magának.

Óvatos köröket téve haladtak egyre lejjebb az alsó szintre, és megbizonyosodtak arról, hogy senki nem követi őket. Kerk befarolt a kocsival egy sötétebb rakodódokkba, és kiszálltak.

— Bármikor szerezhetünk másik járgányt — jegyezte meg Kerk —, és szükség is lesz rá, hisz ezt már biztos ismerik. Sétáljunk vissza az ipari út mentén, láttam a környéken egy éttermet.

Hatalmas kamionok és más teherszállítók foglalták el a parkoló java részét. Kerk és Jason megindultak az embernyi magas kerekek mentén visszafelé, és hamarosan ráakadtak egy nyüzsgő és lármás étkezdére. A sofőrök és a kora reggel munkába indulók ügyet sem vetettek rájuk, s ők kerestek egy üres bokszot, és ételt tárcsáztak.

Nem sokkal később Kerk felszúrt a villájára egy hatalmas sültet, és derűsen tömködte a szájába.

— Na, halljuk a kérdéseit… most már valamivel kellemesebben érzem magam.

— Mi van abban a hajóban, ami reggel fog indulni? Miféle rakományért vittem vásárra a bőröm?

— Szóval nem a pénzért vitte vásárra a bőrét? — jegyezte meg Kerk tréfásan. — Megnyugtathatom, jó ügy érdekében tette. Az a rakomány egy világ túlélését jelentheti. Fegyverek, muníció, aknák, gránátok meg hasonlók.

Jason majdnem megfulladt egy falattól.

— Fegyverszállítás? Hát mit művelnek maguk? Magánháborúkat finanszíroznak? És hogy beszélhet túlélésről egy ilyen pusztító rakomány esetében? Ne is próbálja beadni, hogy békés célra fogják felhasználni. Kit akarnak elintézni?

A hatalmas termetű férfi derűje elenyészett; ugyanazt a komor tekintetet öltötte fel, amit Jason jól ismert már.

— Igen, a békés cél a megfelelő kifejezés. Mivel alapvetően arra törekszünk. Békében élni. És nem valakit, hanem… valamit akarunk elpusztítani.


Jason haragosan tolta el a tányérját.

— Rébuszokban beszél. Semmi értelme annak, amit mondott.

— Igen komoly értelme van — felelte Kerk. — De csak egyetlen bolygón az egész világegyetemben. Mennyit tud a Pyrrusról?

— Abszolút semmit.

Kerk egy pillanatig emlékeibe burkolózva üldögélt, s a szemöldökét ráncolta. Aztán felnézett.

— A Pyrrust nem az ember számára teremtették… mégis már háromszáz éve próbálja birtokába venni. Az én népem átlagéletkora tizenhat év. Persze, a legtöbb felnőtt ennél sokkal tovább él, de olyan óriási a gyermekhalandóság, hogy ez erősen csökkenti az átlagot.

Ezen a bolygón minden megvan, ami egy emberlakta világhoz nem kellene. A gravitáció a normális kétszerese. A hőmérséklet naponta változik sarkköriről tropikusra. Az időjárás… nos, ezt tapasztalnia kellene, hogy elhiggye. Sehol máshol nem láthat ilyet az egész galaxisban.

— Kezdek megijedni — morogta Jason. — Miféle a légkör? Metán vagy klór? Jártam én már olyan bolygón, ami…

Kerk keményen az asztalra csapott az öklével. Az edények ugráltak, az asztallábak recsegtek.

— Laboratóriumi körülmények! — mordult fel. — Az ágyon heverészve remeknek tűnik… de amint az ember kilép a szabadba….

Egy szemvillanásnyi idő alatt minden ellene támad. Az atmoszféra azonnal mérgezővé válik az oxigénlélegzőnek, de ez a legkevesebb…

— De ez csak az egyik állapot, hogy az atmoszféra teljesen mérgezőnek tűnik. Van ott bőséges H O, a legelterjedtebb vegyület, 2

plusz szabad oxigén, ami reakcióba léphet…

— Víz és oxigén! — vágott közbe Jason. — Úgy érti, hogy egy olyan bolygó, mint a Föld… vagy mint Cassylia? Ez abszúrd!

— Egyáltalán nem az. Mivel maga ilyen körülmények között született, elfogadja azt jónak és természetesnek. Készpénznek veszi, hogy a vas rozsdásodik, a partvonalak változnak, és a viharok zavarják a kommunikációt. Ezek a normális körülmények egy oxigénes, vizes világon. A Pyrruson azonban ezek a körülmények szinte megháborodtak… A bolygó tengelye 45 fokos, így évszakonként óriási a hőmérsékletingadozás. Ez az egyik fő oka az állandóan vándorló jégsapkáknak. S ennek köszönhetően az időjárásban bekövetkező változások mondhatni végletesen látványosak.


— Ha csak erről van szó — mondta Jason —, nem értem, miért…

— De nem csak erről van szó… ez csupán a kezdet. Az óceánok igen pusztító módon segítik a víz körforgását, s ezzel kissé megbolondítják az időjárást, s hatalmas árhullámok képződnek. A Pyrrus két holdja, a Samas és a Bessos bizonyos együttállásokkor akár harminc méter magas árhullámokat is okoznak. És amíg nem látja, mi történik, amikor egy ilyen árhullám becsap egy működő vulkánba, addig fogalma sincs az egész jelenségről. A nehézfémek miatt telepedtünk a Pyrrusra, és épp e nehézfémek tartják a bolygót folyamatos vulkáni fortyogásban. Legalább tizenhárom szupernóva jött létre a közvetlen csillagközi szomszédságunkban. Nehézfémeket persze sok más bolygón is lehet találni… főképp a belélegezhetetlen atmoszférájú világokon. Azonban egy hosszú távú bányászatot és kiaknázást nem végezhet semmi más, csak egy önfenntartó kolónia.

Ezért telepedtünk a Pyrrusra, ahol a radioaktív elemek a bolygó magjában találhatók, s könnyebb fémkéreg veszi körül. Míg ez létrehozta az embernek szükséges atmoszférát, ugyanakkor szüntelen vulkanikus tevékenységet is gerjeszt, ahogy az olvadt plazma próbál a felszínre jutni.

Jason most először nem vágott közbe. Próbálta elképzelni, milyen lehet az a bolygó, mely folyamatos küzdelmet vív önmagával.

— A végére tartogattam a legjavát — folytatta Kerk zord humorral.

Most, hogy már tudja, milyen körül-


menyek uralkodnak a Pyrruson, próbálja elképzelni, miféle létformák lakhatják. Kétlem, hogy létezik olyan kűlvilági lény, mely akár csak egyetlen percig is képes lenne életben maradni a Pyrruson.

A pyrrusi állatok és növények meglehetősen szívósak. Küzdenek a világgal, és harcolnak egymás ellen. Több százezer éves folyamatos küzdelem alakította olyanná őket, mint amilyenek. Még egy elektronikus agyat is lidércnyomás gyötörne tőlük. Páncélosak, tüskések, mérgezőek, karmosak, agyarasak. Ez jellemző mindenre, ami jár, ugrál, kúszik vagy csak egy helyben nő. Látott már agyaras növényt… ami harap? Nem hiszem, hogy szívesen szemügyre venné.

Ahhoz a Pyrrusra kellene jönnie, és gyanítom, másodperceken belül meghalna, amint kilépne a hajóból. Még én is alávetem magam egy felfrissítő edzésnek, mielőtt kiszállok a hajóból landolás után. A végeérhetetlen küzdelem során a létformák folyamatosan fejlődnek és változnak. A halál maga egyszerű, de hogy hányféle módon érheti utol az embert, azt még felsorolni is sok lenne.

A boldogtalanság ránehezedett Kerk széles vállára. Hosszú pillanatokig tartó merengés után, megrázkódott, nyilván lerázta magáról a keserűséget. Figyelme visszatért a reggelijéhez, és az utolsó falatig eltakarította a köretet a tányérjáról, majd szavakba öntötte érzéseit.

— Gondolom, nincs rá logikus magyarázat, miért maradtunk ott, és mentünk bele ebbe a soha véget nem érő küzdelembe. Legfeljebb az, hogy a Pyrrus az otthonunk. — Az utolsó szaftba mártott kenyérfalatot is begyömöszölte a szájába, s az üres villával Jason felé bökött. — Örülj, hogy külhoni vagy, és sosem kell saját szemeddel látnod.

— Ebben bizony téved — felelte Jason olyan nyugodtan, ahogy csak tudta. — Az az érzésem, ellátogatok oda.

Загрузка...