Halálvilág 1

12. fejezet

A napló továbbolvasása nem szolgált újabb bizonyítékokkal. Számos információ akadt benne a honi állatfajokról és növényekről, s arról, mennyire voltak halálosak, valamint az első védekezési módszerekről. Mindez történelmileg érdekes, de a veszély elhárításában nem sok segítséget nyújt. A kapitány láthatóan soha nem gondolt arra, hogy az életformák változnak a Pyrruson, ehelyett azt hitte, hogy újabb és újabb veszélyes állatokat fedeznek fel. Nem élte meg, hogy megváltoztathassa véleményét. Az utolsó bekezdés a naplóban — nem egészen két hónappal az első támadás után — nagyon rövid volt, és különböző kézírással íródott.

…Kurkowslá kapitány ma halt meg egy rovarcsípés miatti mérgezés következtében. Halálát őszintén fájlaljuk…

A bolygó hirtelen változásának miértje még válaszra vár.

— Kerknek látnia kell ezt a könyvet — mondta Jason. —

Bizonyára van valami elképzelése a végbemenő változásokról. Van itt valami közlekedési eszköz, vagy gyalog megyünk a városházáig?

— Természetesen gyalog megyünk — felelte Méta.

— Akkor te hozod a könyvet. Kétszeres gravitációnál kissé nehezemre esik, hogy lovagias legyek, és én cipeljem a csomagokat.

Éppen csak beléptek Kerk külső irodájába, amikor éles sziréna hangzott föl az egyik telefonkészülékből. Jason csak egy idő múlva jött rá, hogy gépi jel volt, és nem emberi hang.

— Mi ez? — kérdezte.

Kerk robbant ki irodája ajtaján, és a kijárat felé igyekezett. A többiek az irodában ugyanezt tették. Méta zavartnak tűnt, az ajtó felé indult, majd visszanézett Jasonra.

— Mit jelent ez? Nem mondanád meg? — rázta meg a férfi a lány karját.

— Szektorriadó. Valamilyen, fajta áttörés a védőfalon. Ilyenkor a fal többi őrén kívül mindenkinek segítenie kell.

— Akkor menj — mondta Jason. — Miattam ne aggódj, itt jó helyen leszek.

Szavai tűzparancsként hatottak. Méta fegyvere máris a kezébjen termett, és a lány eltűnt, még mielőtt Jason befejezte volna a mondatot. Jason fáradtan ült le a kihalt irodában.

Az épület természetellenes csendje kezdett az idegeire menni.

Odahúzta székét a videofon képernyőjéhez, és vételre kapcsolt. A képernyőre színek és hangok robbantak be. Jason először semmit sem értett az egészből. Az egész csupán arcok és hangok zagyvaléka volt. A katonai használatra tervezett, többcsatornás készülék képernyőjén több kép jelent meg egyszerre. Jason egy sor kis képet látott, fejeket, vagy ha a beszélő elhagyta a látómezőt, akkor homályos háttereket. Sok fej egyszerre beszélt, és hangjuk elveszett a bábeli zűrzavarban.

A kapcsolók tanulmányozása és néhány kísérlet után Jason kezdte megérteni a készülék működését. Bár a képernyőn mindegyik állomás jelen volt egyszerre, a hangcsatornák szabályozhatóaknak bizonyultak. Ily módon kettő, három vagy több állomást össze lehetett kötni, így ők egymással közvetlen kapcsolatba kerültek, bár a többivel való összeköttetésük sem szakadt meg. A hang és a kép azonosítása automatikus volt. Amikor az egyik állomás beszélt, a megfelelő kép vörösen világított. Néhány próbálkozás és hiba után Jason be tudta hozni azoknak az állomásoknak a hangját, amelyekét akarta, és megpróbálta követni az eseményeket.

Nagyon gyorsan rájött, hogy valami szokatlan történt. Valamilyen módon — ezt senki sem tisztázta — a védőfal egy darabja áttört, és vészerősítést kellett bevetni, hogy elzárják a rést. Kerk tűnt a parancsnoknak, legalábbis egyedül neki volt hatálytalanító adóvevője. Általános parancsok kiadására használta. Ilyenkor a sok kis kép elhalványult, és az ő arca jelent meg, betöltve az egész képernyőt.

— Minden védelmi állomás küldje a létszám huszonöt százalékát a 12-es körzetbe.

A kis képek újra feltűntek, és megnőtt a zűrzavar. A vörös fény egyik arcról a másikra ugrott.

— …Feladni az első szintet, a savbombák nem képesek elérni.

— Ha tovább tartjuk, el leszünk vágva, de a nyugati szárny felől párkány van mellettünk. Erősítést kérünk.

— NE, MERVV… NINCS ÉRTELME!

— …és a napalmtartályok csaknem mind elvesztek. Mi a parancs?

— A teherautó még ott van, vigyétek el az utánpótlásraktárba, ott találtok még napalmot.

A hangok zűrzavarából csupán az utolsó két töredéknek volt valami értelme. Jason megfigyelte az alsó szintek feliratát, amikor bejött. Az épület alsó két szintje tömve volt hadifelszereléssel. Eljött a lehetőség, hogy bekapcsolódjon az eseményekbe. Szörnyű volt csak ülni és nézni, hogy mi történik. Különösen amikor a veszély kétségbeejtően nagy volt. Jason nem értékelte túl saját érdemeit, de biztos volt benne, hogy van még hely egy újabb fegyver számára.

Mire levonszolta magát az utca szintjére, egy turbóteherautó csikorogva fékezett a rakodóemelvény mellett. Két pyrrusi napalmtartályokat gurított ki vakmerően, semmibe véve saját biztonságukat. Jason nem mert beállni a gördülő fémtartályok forgatagába. Úgy gondolta, akkor segít a legtöbbet, ha a helyükre húzza a nehéz tartályokat a teherautón, mialatt a többiek felgurítják az újakat. Köszönet nélkül elfogadták a segítségét.

Izzasztó, kimerítő munka volt az erős gravitácóban húzgálni az erős tartályokat. Egy perc után Jason szeme elé vörös köd ereszkedett, s csak a vér dobolását hallotta fülében, miközben dolgozott. Csak akkor vette észre, hogy készen vannak, amikor a teherautó hirtelen megugrott, és ő a padlóra esett. Ott feküdt, és mellkasa sajgott. Ha a nehéz jármű kanyarodott, Jason tehetetlenül gurult ide-oda. Már elég jól látott, de még mindig levegőért kapkodott, amikor fékeztek a tűzvonalban.

Jason számára ez egy hihetetlen zűrzavar színtere volt. Tüzelő fegyverek, lángok, rohanó férfiak és nők körös-körül. A napalmtartályokat az ő segítsége nélkül rakodták le, és a teherautó eltűnt, hogy újakat hozzon. Jason egy félig lerombolt épület falának támaszkodott, és megpróbált tájékozódni. Lehetetlen volt. Úgy tűnt, nagyon sok kis állat van ott, kettőt lelőtt, mert megtámadták őt. De egyébként képtelen volt meghatározni a csata természetét.

Egy pyrrusi bukkant fel, cserzett arca sápadt volt a fájdalomtól és a megerőltetéstől. Jobb karja, melyen egy nyílt sebből még csöpögött a vér, erőtlenül lógott. Frissen, ügyetlenül fölvitt sebészeti hab borította a karját. A férfi bal kezében tartotta fegyverét, melyből kilógott az irányítókábel csonkja. Jason úgy gondolta, a férfi elsősegély helyet keres. Nagyobbat nem is tévedhetett volna.

A fegyvert foga közé szorítva a pyrrusi megragadott egy hordó napalmot ép kezével, és oldalára borította. Aztán újra kezébe véve fegyverét, lábával gurítani kezdte a tartályt a földön. Lassú, fáradtságos munka volt, de legalább még mindig küzdött.

Jason átfurakodott a rohanó tömegen, és lehajolt a tartályhoz.

— Hadd csináljam én! — ajánlkozott. — Te közben fedezhetsz mindkettőnknek a pisztolyoddal.

A férfi keze fejével kitörölte az izzadságot szeméből, és hunyorogva nézett Jasonre. Úgy tűnt, felismerte. Mosolya inkább fájdalmas grimasz volt.

— Csináld. Lőni még tudok. Két félember… együtt talán kiteszünk egy egészet.

Jason túl keményen dolgozott ahhoz, hogy tudomást vegyen a sértésről.

Egy robbanás mély gödröt vájt az utcába előttük. Két ember volt az alján, és lapátokkal még mélyebbre ásták. Az egész dolog értelmetlennek tűnt. Amint Jason és a sebesült odagurították a tartályt, a két ember kiugrott, és lőni kezdett a mélybe. Egyikük egy fiatal lány volt, csupán tizenéves.

— Hál istennek — lihegte. — Megtalálták a napalmot. Az egyik új szörny a 13-as körzet felé tör át, épp most találtuk meg.

A lány, miközben beszélt, elfordította a tartályt, kirúgta belőle a dugót, és elkezdte lezúdítani zselészerű tartalmát a gödörbe. Amikor fele már lebugyogott, a lány lerúgta magát a tartályt is. A társa előhúzott övéből egy jelzőrakétát, meggyújtotta és a hordó után dobta.

— Gyorsan vissza! Nem szeretik a meleget — mondta. Nos, ez enyhe kifejezés volt arra, ami ezután történt.

A napalm hatni kezdett, lángnyelvek és gomolygó, nehéz füst kúsztak az ég felé. Jason lába alatt megmozdult a föld. Valami hosszú, fekete mozdult meg a lángok között, aztán fejük felé tornyosult. A perzselő hőség közepén még mindig mozgott, idegenszerű, szaggatott mozgással. Óriási volt, legalább két méter vastag, és hosszát még sejteni sem lehetett. A lángok nem állították meg, csupán zavarták.

Jasonnak volt némi elképzelése a lény hosszúságáról, mivel az utca a gödörtől mindkét irányban még ötven méterre is recsegett, ropogott és hullámzott. A lény testének nagy hurokszerű részei bukkantak fel a földből. Jason is lövöldözött rájuk, akár a többiek. Nem mintha lett volna bármi hatása. Egyre több ember tűnt fel, különböző fegyverekkel felszerelkezve. Úgy tűnt, a sugárvetők és a kézigránátok a leghatásosabbak.

MEGTISZTÍTANI A KÖRZETET, ÁTITATJUK!

VISSZAVONULNI!

A felszólítás olyan hangos volt, hogy sértette Jason fülét. Megfordult és felismerte Kerket, aki egy kocsirakomány felszereléssel érkezett.

Hátán hangosbeszélő volt, melynek mikrofonja a szája előtt lógott.

Felerősített hangja azonnali reakciót váltott ki a tömegből. Mozogni kezdtek az emberek.

Jason számára nem volt világos, mit kell tenni. Megtisztítani a körzetet? De milyen körzetet? Kerk felé indult, aztán észrevette, hogy a többi pyrrusi éppen az ellenkező irányba halad. Még a kétszeres gravitáció alatt is nagyon gyorsan mozogtak.

Jasonnak kényelmetlen érzése támadt, egyedül maradt a színen. Az utca közepén állt, és a többiek eltűntek. Senki sem maradt, kivéve a sebesült férfit, akinek Jason segített, ó Jason felé botladozott, ép karjával integetve. Jason nem értette, mit mond. Kerk újabb parancsokat kiáltott az egyik teherautóról. A teherautók is mozogni kezdtek. Ez a sietség feltűnő volt, és Jason is futni kezdett.

Már késő volt. A föld körös-körül repedezett és hullámzott, ahogy a föld alatti dolognak egyre több része tört utat a fényre. Jasont nem messze várta a biztonság — csak éppen boltívként magasodott előtte a lény egyik piszkosszürke része.

Vannak olyan másodpercek, amelyek végtelennek tűnnek. A szubjektív idő pillanatai, melyeket megragadunk és végtelen hosszúra nyújtunk. Ez egy ilyen pillanat volt. Jason dermedten állt.

Még a füst is mozdulatlanul függött az égen. Az idegen lény felmagasodó burka éppen előtte volt, minden részlete jól látszott.

Embermagasságú volt, szürke és bordázott, akár egy régi fakéreg.

Minden részéből indák nyúltak ki, sápadtak és kígyóként tekeregtek és vonaglottak. Alakjuk egy növényre hasonlított, mégis állatként mozogtak. S közben egyre hasadoztak. Ez volt a legszörnyűbb.

Repedések és nyílások tűntek föl. Felhasadó, tátott szájak, melyek fakó színű állatok hordáját ontották magukból. Jason hallotta rikoltásukat, de úgy, mintha távolról jönne, látta a tűszerű fogakat, melyek állkapcsokban sorakoztak. Az ismeretlen borzalom miatti bénultság odaszegezte, ahol állt. Meg kellett volna halnia. Kerk ordított neki a hangosbeszélőn keresztül, mások lelőtték a nekitámadó kis lényeket, de Jason semmiről sem tudott.

Aztán egy sziklakemény váll taszította arrébb. A sebesült férfi volt, megpróbálta kimenekíteni Jasont. A fegyvert a foga közé szorította, és ép karjával vonszolta Jasont — a szörny felé. A többiek felhagytak a lövöldözéssel. Rájöttek, mi a terve, és jónak találták. A lény egyik hurokja az ég felé nyúlt, nyílást hagyva teste és a föld között. A sebesült pyrrusi megvetette a lábát, és megfeszítette izmait. Fél kézzel, egyetlen lökéssel lerántotta Jasont a földre, és átgurította az élő boltív alatt. A tekergő indák érintése perzselte Jason arcát, aztán túljutott, tovább gurulva a földön. A sebesült férfi utánaindult, de már késő volt.

Egy ember számára volt esély a menekülésre. A pyrrusi könnyedén kijuthatott volna, ehelyett ő Jasont küldte át először. A lény észlelte a mozgást, amikor Jason súrolta az indáit. Lezuhant, és maga alá temette a sebesült férfit. Az eltűnt szem elől, ahogy az indák beburkolták, és a kis állatok odarajzottak. A ravasz valószínűleg átállítódott automatikus tüzelésre, mivel a fegyver még jóval azután is folyamatosan lőtt, hogy a férfi alázuhant.

Jason arrébb kúszott. Egy-két agyaras állat feléje rontott, de lelőtték.

Ő minderről semmit sem tudott. Aztán durva kezek rántották fel a földről, és előretaszították. Egy teherautó oldalának csapódott, aztán Kerk dühtől vöröslő arcát látta maga előtt. Egy óriási ököl ragadta meg elöl a ruháját, és felemelte a földről. Úgy rázta, mint egy tehetetlen rongybabát. Ő nem védekezett, akkor sem tudott volna védekezni, ha Kerk megöli.

Amikor visszalökték a földre, valaki fölszedte és a teherautó hátuljába tuszkolta. Nem veszítette el az öntudatát, de képtelen volt mozogni.

Egyszer majd elmúlik a fáradtság, és akkor majd felül. Hiszen csupán erről van szó: kimerült egy kicsit. Amint ezt végiggondolta, elájult.