Tizedik fejezet

Hat nappal Putl’ko elhagyása után készleteik már csaknem teljesen kifogytak. A hegyeket füves legelők váltották fel, ahol patakok csörgedeztek, és növényevő állatok csordái legelésztek, tehát nem kellett attól tartaniuk, hogy éhen vagy szomján halnak. Inkább az üzemanyag látszott pótolhatatlannak. Délután Jason betöltötte az utolsó előtti hordóval. Alkonyatkor megálltak, mert húskészletük is elfogyott. Snarbi magához vett egy számszeríjat, és elindult, hogy lőjön valamit vacsorára. Kancsalsága ellenére ő bánt a legjobban ezzel a fajta fegyverrel. A carótól való ösztönös félelme alábbhagyott. Vállára vette a számszeríjat, és egykedvűen fütyörészve belegázolt a térdig érő fűbe. Jason rossz előérzettel nézett utána.

— Nem bízom ebben a zsoldosban — dünnyögte.

— Hozzám beszélt? — kérdezte Mikah.

— Tulajdonképpen nem, de ha már itt van, hadd kérdezzek valamit. Észrevette, hogy mennyire megváltozott a táj? Nem talált különösnek semmit az út során?

— Nem. Az egész táj olyan, mintha emberi kéz még sohasem érintette volna.

— Akkor maga vak, mert én láttam egy-két különös dolgot az utóbbi napokban. Ijale! — kiáltott a lánynak, aki egy darab krenót sütött a kazán tetején. — Hagyd a fenébe azt a vacakot, úgysem lesz jobb ízű, akármit csinálsz vele. Remélem, Snarbi szerencsével jár, és akkor sült húst vacsorázunk. Mondd csak, nem vettél észre semmi különöset az utóbbi napokban?

— Kétszer haladtunk át letiport fűsávon, ami úgy nézett ki, mint a caró nyoma. Egyszer pedig láttam egy kövekből kirakott tűzhelyet, de az nagyon régi lehetett.

— Ugye, nem volt semmi említésre méltó, Mikah? — mondta Jason összevont szemöldökkel. — Látja, a sokévi krenókeresés mennyire kifinomítja a megfigyelőképességet.

— Én nem tartozom a vadak közé. Nem várhatja el tőlem, hogy minden apróságot észrevegyek.

— Hát az biztos! Már megszoktam, hogy magától csak bajt várhatok. De most mégis a segítségére lenne szükségem. Ma lesz Snarbi utolsó szabadon töltött éjszakája, és nem akarom, hogy ő legyen őrségben. Mi ketten fogjuk váltani egymást.

Mikah meglepődött.

— Nem értem. Mit jelent az, hogy Snarbi utolsó szabadon töltött éjszakája?

— Szerintem nyilvánvaló, még az ön számára is, ha figyelembe vesszük a helyi társadalmi szokásokat. Van fogalma arról, mit csinálunk Appsalába érkezésünk után?

Engedelmesen követjük Snarbit, mint ahogy a birkák mennek a vágóhídra? Nem tudom, mit tervez Snarbi, de hogy tervez valamit, az biztos. Amikor a városról érdeklődöm, csak általános dolgokat közöl.

Természetesen mint zsoldos katona nem sokat tudhat a városról, de annál biztosan többet, mint amennyit elárul.

Az a szándékom, hogy holnap reggel megkötözöm Snarbit, keresek egy nyugodt helyet, ahol elrejthetem, azután szétnézek a városban.


— Meg akarja bilincselni ezt a szerencsétlen embert, mint egy rabszolgát, minden ok nélkül?

— Nem csinálok belőle rabszolgát, csupán megakadályozom, hogy csapdába csaljon minket. Ez a caró elég értékes ahhoz, hogy bármelyik gazdag polgár jó árat fizessen érte. Főleg ha ügyes kezű rabszolgákat is kap a járművel.

— Hallani sem akarok erről! — kiáltotta Mikah. — Maga alaptalanul megvádolta ezt az embert. Semmi bizonyítéka nincs ellene, csak a puszta gyanakvása. Minden ember ártatlan, míg bűnösségét nem bizonyították.

— Nos, ez az ember bűnös, mivel egy velejéig romlott társadalomnak a tagja. És bármikor, bárhol ennek megfelelően fog cselekedni. Maga nem tanult még eleget ideérkezésünk óta?…Ijale! — A lány éppen a krenósütéssel foglalatoskodott, és szemmel láthatóan oda sem figyelt a vitára. — Mondd el, mi a véleményed?

Hamarosan olyan helyre érkezünk, ahol Snarbinak a barátai élnek. Szerinted mit fog csinálni?

— Köszön a barátainak? Talán ad nekik krenót. — Elégedetten mosolygott bölcs válaszán.

— Nem egészen erre gondoltam — mondta türelmesen Jason. — Mi történik, ha együtt megyünk a barátaihoz, és ők meglátnak minket és a carót?

A lány riadtan ugrott talpra.

— Nem mehetünk vele! A barátai azonnal elfognak minket, majd eladnak rabszolgának, és elveszik tőlünk a carót. Meg kell ölnöd Snarbit, mielőtt a városba érünk!

— Vérszomjas boszorkány… — kezdte Mikah, de hirtelen elhallgatott, amint észrevette, hogy Jason a kalapács után nyúl.

— Nem képes felfogni? — kérdezte Jason. — Ha Snarbit megkötözöm, akkor az itteni etikának megfelelően cselekszem. Ez olyan, mint amikor valaki kézzel fogja meg a csirkehúst. Persze, kicsit lágyszívű vagyok, mert ha valóban betartanám a társadalmi szabályokat, akkor meg kellene ölnöm, mielőtt gondot okoz nekünk.

— Lehetetlen. Nem tudom elhinni. Nem ítélkezhet egy ember sorsa fölött ilyen kétes feltételezések alapján.

— Nem ítélkezem — mondta Jason növekvő türelmetlenséggel. — Csak gondoskodom arról, hogy ne keverhessen minket bajba. Nem kell segítenie, de ne próbálja keresztezni az utamat. És az éjszaka egy részében őrködnie kell. Ami pedig majd reggel történik, abba ne üsse bele az orrát. Az az én lelkiismeretemet fogja terhelni.

— Mindjárt visszaér… — suttogta Ijale. Néhány másodperc múlva Snarbi megjelent a caró közelében.

— Sikerült leterítenem egy cervót — jelentette ki büszkén, és ledobta eléjük az állatot. — Daraboljátok fel, és süssétek meg a legjobb falatokat!

Teljesen ártatlannak látszott; bűnösségéről csak sunyi pillantásai árulkodtak. Ezt a hatást viszont kancsal szeme is kelthette. Jason néhány percig azon töprengett, hátha eltúlozta kissé a fenyegető veszély nagyságát. De Snarbi nem érezhet bűntudatot, amiért megpróbálja rabszolgává tenni, vagy megölni őket. A helyében minden barbár rabszolgatartó ezt tenné. Jason átkutatta a szerszámládáját, hogy találjon valamit, amiből bilincset lehetne fabrikálni.

Az ízletes vacsora után nyugovóra tértek, és hamarosan elaludtak. Jason tele hassal alig tudott ébren maradni. Éjfél felé már képtelen volt nyitva tartani a szemét, ezért felébresztette Mikah-t.


— Maga következik. Tartsa nyitva a szemét meg a fülét, és ne felejtsen el időnként odapillantani! — intett hüvelykujjával Snarbi felé. — Azonnal keltsen fel, ha bármi gyanúsat észlel!

Jason hamar álomba merült, és csak hajnalban ébredt fel. A tájat sűrű köd borította. A közelében két, szőrmékbe burkolódzott alak feküdt. Jason döbbenten látta, hogy az egyikük Mikah.

Dühösen lerúgta magáról a szőrméket, és megragadta Mikah vállát.

— Mi a fenét csinál? Alszik? Magának kéne őrködni!

Mikah kinyitotta a szemét, és megnyugtatóan pislogott.

— Őrködtem, de hajnal felé Snarbi felébredt, és azt mondta, hogy szívesen levált. Nem tudtam visszautasítani.

Mit nem tudott csinálni?! Nem emlékszik, hogy figyelmeztettem…?

— Én nem tekintek bűnösnek egy ártatlan embert a maga túlzott gyanakvása alapján. Ezért hagytam, hogy őrködjön.

Hagyta, hogy őrködjön! — kiabálta Jason. — És hol van most? Talán őrködik valaki?

Mikah körülnézett, és látta, hogy kettőjükön kívül csak az éppen ébredező Ijale van a fedélzeten.

— Úgy tűnik, elment. Méltatlan volt a bizalmamra; legközelebb nem engedjük meg neki, hogy őrködjön.

Jason rúgásra emelte a lábát, de aztán belátta, hogy semmi értelme, és a gőzgéppel kezdett foglalkozni. Az égéstérben lángra lobbant az olaj, lassan melegedni kezdett a kazánban a víz. Ellenőrizte az üzemanyagtartályt, és szomorúan tapasztalta, hogy csaknem teljesen üres. A tartalék hordóban még lett volna annyi, hogy biztonságos távolságra juttassa őket, mielőtt Snarbi bajt hozhatna rájuk. De a hordó eltűnt Snarbival együtt, aki az utazás során megfigyelte, hogy Jason mindig újratölti a tartályokat, így rájött az üzemanyag fontosságára.

Jasont elöntötte a harag. Tudnia kellett volna, hogy nem bízhat Mikah-ban, hiszen ismerte az etikával kapcsolatos nézeteit. Szűrős szemmel nézett a sovány férfira, aki közönyösen rágcsált egy darab hideg sültet.

— Cseppet sem zavarja, hogy rabszolgává tett minket?

— Azt tettem, amit helyesnek ítéltem. Az ember morális lény. Ez különbözteti meg az állatoktól.

— De amikor olyan emberek közé kerül, akik vádállatok módjára élnek, hogyan tud életben maradni?

— Maga is ugyanúgy él, mint ők, Jason, mégsem kerülheti el a sorsát, hiába ügyeskedik folyton. Miért nem próbál maga is emberként viselkedni, tudatosan cselekedni, annak megfelelően, hogy mit tart jónak, vagy rossznak. Ha az agyát nemcsak a mindennapi gondok töltenék ki, sokkal boldogabban élhetne.

— És boldogabban halhatnék meg — mondta Jason.

Tétova mozdulatot tett a kardja felé, de azután mégsem vette fel. — Én pedig azt sajnálom, hogy megpróbáltam ráébreszteni a valóságra. Belátom, hiábavaló erőfeszítés volt. A világtól elrugaszkodott, ostoba elméletei teljesen kitöltik az agyát, így éli le az életét, és semmi sem tudja kizökkenteni ebből.

— Legalább egy dologban egyetértünk. Én éppúgy hiába próbáltam megmutatni önnek az igaz utat, az Örök Törvényt.

A kazán hőmérséklete megfelelő szintre emelkedett, de az üzemanyag mutatója a nullán állt.

— Szedj össze egy kis ennivalót reggelire, Ijale! — mondta Jason. — Az üzemanyag kifogyott; elhagyjuk a járművet.

— Összepakolok egy batyut, és gyalog szökünk tovább…

— Semmi értelme. Snarbi ismeri ezt a vidéket. Még jóval hajnal előtt elment, tehát már útban lehet visszafelé a cimboráival. Gyalog nem juthatnánk messzire, tehát jobb, ha takarékoskodunk az erőnkkel. De ezt a gőzgépet nem kaparintják meg sértetlenül — jelentette ki határozott hangon Jason. — Felhúzta a számszeríjat, és ráhelyezte a nyílvesszőt. — Menjetek távolabb, és hasaljatok a földre!

Rabszolgává fognak tenni, de szükségük lesz a szakértelmemre. Ha kell nekik a gépezet, fizessenek érte!

Jason biztonságos távolságra a carótól lehasalt a földre, és számszeríjával célba vette a kazánt. A harmadik nyílvessző belefúródott a kazán oldalába, aminek következtében hatalmas robbanás rázta meg a levegőt. Vas- és faszilánkok repültek szanaszét. Távoli kiáltásokat és kutyaugatást hallottak.

Amint Jason felállt, közeledő alakokra lett figyelmes.

Néhányuk csaholó kutyát vezetett pórázon. Bizonyára órák óta erőltetett menetben haladtak, futásuk mégis lendületesnek tűnt. Jól képzett harcosok lehettek, mindegyikük bőrvértet viselt, és számszeríjat. Félkört alkottak; kutyáikat laza pórázra engedték. Amint a caró roncsaihoz értek, megtorpantak. Snarbi két társával előreszaladt.

— Mostantól… Hertug nagyságos úr… rabszolgái…

vagytok! — lihegte Snarbi. Túlságosan kimerültnek látszott ahhoz, hogy pontosan fel tudja mérni a helyzetet.


— Mi történt a caróval? — sikoltotta, amint alaposabban szemügyre vette a füstölgő roncsot. Hamarosan felfogta, hogy a jármű megrongálódásával a rabszolgák értéke hihetetlenül megnőtt.

Snarbi átkutatta a terepet, mire nagy nehezen megtalálta Jason szerszámládáját. Társai kissé tartózkodón követték, de amikor meggyőződtek róla, hogy a varázseszközök érintésétől egyikük sem halt szörnyet, közelebb merészkedtek. A csapat vezetője jelt adott az indulásra, a katonák nehéz bilincset tettek a három rabszolgára, és közrefogták őket.

— Jól van, megyek már! — mondta Jason. — De szeretném előbb befejezni a reggelimet. Előre sejtem, hogy most hosszú ideig csak krenót fogok enni, ezért szeretnék még utoljára sült hússal jóllakni.

A katonák parancsnoka értetlenül fordult Snarbihoz.

— Ki a fene ez? Van valami akadálya annak, hogy megöljem?

— Azt nem teheted! — jelentette ki Snarbi hullafehér arccal. — Ő az egyetlen, aki meg tudja javítani ezeket az ördögi masinákat. Sőt Hertug nagyságos úr talán addig kínozza, míg újabbakat is készít.

Jason megtörölte zsíros ujjait a fűben, és felállt.

— Mehetünk, uraim! Útközben elmondhatnák nekem, hogy ki ez a Hertug nagyságos úr, és mi fog velünk történni!

— Majd én elmondom — felelte Snarbi, amikor elindultak. — Ő a perssonók főnöke. Én is a perssonók katonája voltam, amíg fogságba nem kerültem.

Személyesen ismerem Hertugot, és ő hisz nekem. A personnóknak nagy hatalma van Appsalában, és számtalan titkot ismernek. Mégsem olyan hatalmasak, mint a trozelligók, akik a caró és a jetiló titkát ismerik.

Tudom, hogy gazdag jutalomban részesülök, ha a caró titkát átadom a personnóknak. — Arcát odatolta Jasonéhez. — Elmondod nekik a titkot, különben halálra kínozlak.

Amint Snarbi lelkesen magyarázva ment mellette, Jason csizmája hegyével finoman elgáncsolta az árulót.

Snarbi akkorát esett, hogy beleremegett a föld, majd a menet átgyalogolt rajta. Káromkodva feltápászkodott, de senki sem törődött vele. Jason pedig végképp nem, hiszen anélkül is volt elég gondja.

Загрузка...