Halálvilág 2

Tizenötödik fejezet

— Megfizetnek ezért! Mind megfizetnek ezért! — morogta Hertug a fogai közt. Majd meghúzta Jason kis üstijét, amitől az orra a szokottnál is jobban kivörösödött.

— Örömmel hallom — mondta Jason, és közelebb jött, újabb kancsó pálinkával egyensúlyozva. — Kezdődjék a háború!

— Nem korai? — pislogott Hertug. — Gondolod, hogy eléggé felkészültünk rá?

— Betörtek a kastélyodba, megölték a katonáidat, elsüllyesztették a…

— Halál a trozelligókra! — kiáltotta Hertug, és korsóját a falhoz csapta.

— Ez az, sőt! Ne felejtsd el, hogy ezek a sunyi orgyilkosok a hatalmadra törnek. Nem hagyhatod ennyiben! Ha most nem indítunk ellenük háborút, később már nem lesz rá lehetőségünk! Ha a trozelligók idemerészkedtek, hogy elraboljanak engem, akkor valószínűleg nagyon aggódnak. Mivel ez a támadásuk kudarcot vallott, később visszajönnek, de akkor már sokkal nagyobb erőkkel. Talán szövetségre lépnek a többi klánnal. Már mindannyian félnek tőled, Hertug.

Nekünk kell először támadnunk, mielőtt szövetségre lépnek, és eltörölnek minket a föld színéről. Addig kell sorjában levernünk őket, és biztos lesz a győzelmünk.

— Mégis várnunk kéne…, sokkal több emberre van szükségünk…

— Két napunk maradt mindenre. Azalatt összeállítom az inváziós flotta felszerelését. Te pedig összeszedsz minden használható embert. Legelőször a trozelligó erőd ellen vonulunk, és az új gőzkatapulttal porig romboljuk a falakat.

— Kipróbáltad már?

— Még néhány apróság hiányzik, de két nap múlva működni fog, majd meglátod. Hajnalban munkához látok, te pedig küldj hírnököket mindenfelé, és gyújtsd az embereket! Halál a trozelligókra!

— Halál rájuk! — ismételte Hertug, és gonosz vigyorral csengetett a szolgáknak.

Még nagyon sok tennivaló akadt, ezért Jason le sem feküdt aludni. Amikor elálmosodott, eszébe jutott Mikah árulása. Azt is szerette volna tudni, hogy mi történt Ijalével; dühödten folytatta tovább a munkáját. Még abban sem lehetett biztos, hogy a lányt életben hagyták-e.

Mindenesetre magukkal vitték. Mikah minden bizonnyal tudja ezekre a kérdésekre a választ.

Az egyik hajót gőzmotorral és hajócsavarral látták el, valamint oldalát és fedélzetét erős vaslemezekkel burkolták. A hajó orrlemezeit készítették a legvastagabb anyagból. Jason először úgy tervezte, hogy a gőzkatapultot a hadihajóra szerelteti, de óriási túlsúlyt jelentett volna, ezért végül egy lapos fenekű uszályon helyezték el, a hozzá tartozó kazánnal, üzemanyagtartállyal és a gondosan tervezett lövedékekkel együtt.

A bosszúvágytól fűtött perssonó sereg hajóra szállt.

Felbőszült kiáltozásuk ellenére Jasonnek mégis sikerült néhány órát aludni. A második nap hajnalán a flotta elindult.

Elöl haladt a páncélozott csatahajó, fedélzetén Jasonnel és Hertuggal, és ez vontatta az uszályt is.

Mögöttük különböző méretű bárkák sokasága haladt, amelyek a katonákat szállították. Az egész város tudott az eseményekről, ezért aki tehette, elmenekült a közelből, míg a megerősített trozelligó erődben talpig felfegyverzett katonák fegyelmezetten várták a támadást.

Jason gőzgépe éles füttyjelet hallatott, és a flotta megállt.

— Miért nem támadunk? — kérdezte Hertug.

— Mert a gőzkatapult hatótávolsága elér odáig, ők viszont ilyen messziről nem tehetnek kárt bennünk. Nézd csak! — Hatalmas, acélhegyű nyílvesszők csapódtak a vízbe, harmincméternyire a hajó orrától.

— Jetiló nyilak — borzongott meg Hertug. — Egy alkalommal láttam, amint hét emberen ment keresztül egy ilyen nyíl, és nem veszített a sebességéből.

— Most bemutatom neked, milyen a tudományos hadviselés.

A falakon álló katonák harsány ordítása és fegyvereik fenyegető csörgetése nem tette hatékonyabbá a jetiló lövedékeket. Ezért hamarosan elcsendesedtek. Jason átszállt az uszályra, és elégedetten tapasztalta, hogy segédei már gondosan lehorgonyozták. Amíg a kazánban felhevült a gőz, gondosan beállította az irányzékot.

Elég egyszerű, de hatásos szerkezet volt, és Jason sokat várt tőle. Lényegében a régi kőhajító gépek elvén működött, de itt a kanálszerű rudat gőzerővel hajtott dugattyú lendítette a magasba. Azután a felcsapódó rúd nekiütközött egy keresztfának, és megállt, a kanálszerű mélyedésben elhelyezett tárgy pedig a tehetetlenség törvényének megfelelően tovább repült. Előzőleg kipróbálták a szerkezetet, és az tökéletesen működött.

— Teljes gőznyomást! — adta ki Jason a parancsot. — Tegyetek követ a kanálba! — Többféle bombát készített, de arra különös gondot fordított, hogy a súlya mindegyiknek megegyezzen. Ezalatt még egyszer ellenőrizte a dugattyúkat és a hengereket.

— Rajta! — kiáltotta, és beeresztette a nagynyomású gőzt a hengerbe. A tolórúd hihetetlen sebességgel lendítette magasba az óriási kanalat. A kanál nyele nekicsapódott a keresztfának, és a golyó süvítve száguldott az erődítmény felé. A perssonók feszülten figyelték a golyó útját, és kissé elkedvetlenedtek, amikor az átrepült a vár fölött, és a túloldalon a csatornában landolt. A trozelligók vidám rikoltozása hallatszott.

— Ez csak próbalövés volt, hogy beállíthassuk a hatótávolságot. A következő már a várudvarra fog érkezni.

Előkészítették a kőhajítót az újabb lövésre. Jason beindította a szerkezetet. Ezúttal is csak a trozelligók nevettek, mert a golyó a támadók egyik bárkáját találta el, és süllyesztette víz alá.

— Nem ér semmit ez az istenverte masina — mondta ingerülten Hertug.

— A kőhajító gépeknél mindig adódtak távolságbeli problémák, míg a hatósugarat pontosan be nem mérték.

Figyeld csak meg a következő lövést. — A szerkezet sokkal nagyobb erővel tudta elhajítani a köveket, mint azt Jason előre sejtette, ezért a keresztfát előbbre állíttatta, hogy a lövedék szinte a vízfelszínnel párhuzamosan repüljön.

— Ez a lövés lesz az igazi — jelentette ki magabiztosan, és útjára bocsátotta kőgolyót. A lövedék a várfal tetejét találta el, hatalmas rombolást okozva. A trozelligók korábbi gúnyos nevetését döbbent csend váltotta fel.

— Reszketnek a félelemtől — örvendezett Hertug. — Támadás!

— Várjunk még vele — magyarázta Jason türelmesen. — Az ostromgépek legnagyobb előnye abban rejlik, hogy lerombolják a várfalakat a támadás megindítása előtt, így az ostrom sokkal kisebb emberáldozattal jár.

A következő lövedékek az első közelében csapódtak be, hatalmas lyukakat ütve a várfalon.

— Tegyetek fel egy speciális lövedéket! — adta ki Jason a parancsot. Ez egy olajjal átitatott rongyokból készült golyó volt, belsejében kőnehezékeket helyeztek el, és az egészet kötelekkel tekerték körbe.

Amikor a rongylabdát a kanál mélyedésébe helyezték, Jason meggyújtotta, és csak akkor lövette ki, amikor már lángolt az egész. A becsapódás erejétől szinte szétrobbant, és az olajjal átitatott rongyok nagy kiterjedésű tüzet okoztak.

— Még küldünk nekik néhányat ebből a fajtából — mondta Jason elégedetten dörzsölve tenyerét.

Amikor a külső várfal romokban hevert, a tornyok leomlottak, a háztetők lángban álltak, az elkeseredett trozelligók ellentámadással próbálkoztak. Jason számított erre, ezért mindvégig szemmel tartotta az erődítmény kapuját, amely most lassan kinyílt.

— Tüzet szüntess! — adta ki a parancsot, és aggodalmas pillantást vetett a nyomásmérőre. — Hagyjátok, hadd hűljön le egy kicsit. Agyonütlek benneteket, ha felrobbantjátok ezt a kazánt! — mondta a fiatal segédeknek. Átugrott az egyik bárkára, és utasította a legénységet, hogy vigyék a csatahajóhoz. Hertug nagy csörtetéssel követte.

— Mindig Hertug vezeti a támadást! — kiáltotta, és kihúzta kardját a hüvelyéből; a széles mozdulattal csaknem a vízbe lökte egyik emberét.

— Felőlem vezetheted — mondta Jason —, csak ne hadonássz azzal a karddal, mert még leütsz valakit. És húzd le a fejed, ha közelebb érünk az ellenséghez!

Amint Jason felkapaszkodott a csatahajó fedélzetére, észrevette, hogy a trozelligók nehézkes, oldallapátos hajója kifutott a vár kapuján, és egyenesen feléjük tart.

Jason vérfagyasztó történeteket hallott erről a hajóról, és örömmel látta, hogy a szóbeszéd ellenére csak egy rozoga, páncélozatlan bárka.

— Teljes sebességgel előre! — kiáltott bele a szócsőbe.

Átvette a hajó kormányzását.

A két hajó gyorsan közeledett egymáshoz. A jetiló nyílvesszők tömkelege csapódott a páncélzatnak, majd a vízbe hullottak. Nem tudtak kárt tenni az erős vaslemezekben. Az ütközés már elkerülhetetlennek látszott. Az ellenséges hajó kapitánya bizonyára megijedt az alacsony építésű, páncélozott hajótól, amely darázsként száguldott feléjük, és az utolsó pillanatban rájött, hogy a frontális ütközés inkább az ő hajójukban tenne nagyobb kárt. Ezért villámgyorsan félretekerte a kormányt, és megpróbált kitérni az ütközés elől. De Jason nem hagyta elszökni őket. Elfordította a kormányt, hogy az orrpáncél a másik hajó oldalának ütközzön.

— Kapaszkodjatok! Mindjárt összeütközünk! — kiáltotta, és egy pillanattal később a csatahajó páncélozott orra belefúródott az ellenséges hajó oldalába, szétroncsolva a hajtókereket, hatalmas rést ütve, miközben mindenfelé fadarabok repültek. De az ütközés lefékezte a csatahajó lendületét.

— Ellengőz! Szabadítsuk ki a hajó elejét! — kiáltotta Jason a szócsőbe.

Egy ellenséges katona, aki az ütközéskor a vízbe esett, felkapaszkodott a csatahajóra, és harsány kiáltással támadt Jasonre. Hertug karja lesújtott a katona nyakára, a vér messzire spriccelt, majd Hertug belelökte a haldoklót a vízbe. Az ellenséges katonák kezdték összeszedni magukat, és egyre többen ugráltak át a csatahajóra.

Hertug visszahúzódott a páncélozott hajóhíd biztonságába, éppen idejében, mert egy nyílvessző fúródott a feje fölötti deszkába.

A csatahajó motorja keményen dolgozott, a két hajótest nyögött és recsegett, mégsem tudtak elszakadni az ellenségtől. Jason nagyokat káromkodott, miközben jobbra-balra forgatta a kormányt. A hajó teste megremegett, és végre kiszabadult, majd egyenletes tempóban távolodott a roncstól. Az oldallapátos azonnal süllyedni kezdett, szerkezete hirtelen összeroppant.

— Láttátok, hogyan pusztítottam el a ránk támadó hajót? — kérdezte Hertug önelégülten.

— És vajon te láttad-e, hogyan ütöttem lyukat az oldalába, miközben te csak a kardoddal hadonásztál? Ó!

Most érte el kazán a víz szintjét! — kiáltotta Jason a sistergő roncsra mutatva. A hirtelen lehűlt kazán szétrepedt, és hatalmas gőzfelhő tört a magasba.

— Tiporjuk le a túlélőket! — parancsolta Hertug, de Jason elengedte szavait a füle mellett.

— Víz van a hajótérben! — jelentette az egyik matróz, felkapaszkodva a fedélzetre. — Egyelőre bokáig ér.

— Biztosan az illesztéseknél sérült meg a burkolat mondta Jason. — Erre az esetre készítettem el a szivattyút, és ezért hoztuk magunkkal a rabszolgákat. Állítsátok munkába őket!

— Ez a győzelem napja — jelentette ki Hertug, véres kardját nézegetve. — Bánhatják a disznók, hogy megtámadtak minket!

— De majd akkor mennyire bánják, mire lemegy a nap — mondta Jason. — Akciónk az utolsó fázishoz érkezett.

Tudják az embereid a dolgukat?

— Magam ismertettem velük több ízben, és az általad készített tervrajzokat is kiosztottam. Mindenki a jelre vár.

— Hamarosan annak is eljön az ideje. Te maradj itt a kapitányi hídon, én pedig még leadok néhány lövést a gőzkatapulttal.

Jason átment az uszályra, és kilövetett még néhány tűzgömböt, nehogy a tetők és faszerkezetek égése alábbhagyjon. Azután következett néhány félelmetes robbanógolyó, melyek becsapódásuk után ököl nagyságú kődarabokká robbantak. Végül a tengeri kaput zúzta szét tömör kőgolyókkal. Az út megnyílt az inváziós csapatok előtt. Jason magasba emelte a karját, és beugrott a csónakba. A csatahajóról három éles füttyjel hallatszott, és a várakozó perssonók támadásba lendültek.

Mivel Jason nem talált megbízható embereket, akikre rá merte volna bízni a feladatokat, ezért mindent neki kellett csinálnia. Ó volt az akcióparancsnok, tűzmester, hajókapitány és minden más; lába már remegett az ide-oda futkosástól. Csoda, hogy fel tudott mászni a csatahajó fedélzetére. Alig várta, hogy a csapatok bejussanak az erődbe, és akkor már rájuk bízhatja a véres munka hátralévő részét. Ő elvégezte a saját feladatát: meggyengítette a védelmet, lerombolta a falakat, és jelentős emberveszteséget okozott. Innentől csak a hagyományos várostrom maradt hátra, a teljes győzelemig. A vitorlás és evezős hajók már félúton jártak, amikor a csatahajó elindult, de gőzmotorja segítségével hamarosan megelőzte őket. A páncélburkolat könnyedén nyitott utat a tengeri kapu roncsai közt. A perssonó sereg bősz kiáltásokkal követte.

A trozelligók minden erejüket a dokkoknál vonták össze, így néhány perc alatt rendkívül heves küzdelem alakult ki. Hertug híres, válogatott testőrei szálltak partra elsőként, utat nyitva a többiek számára.

Jason előhúzott egy üveg vésztartalékként őrzött brandyt, és nagyot húzott belőle. Az erős ital szétáradt a testében, úgy érezte, új erőre kap tőle. Azután teletöltött egy bögrét, hogy a következő kortyokat nyugodtan ízlelgesse, miközben a hajóhídról figyelte a csata eseményeit.

Amikor a két sereg összecsapott, már sejteni lehetett a csata kimenetelét. A védőket pszichikailag megtörte az iszonyú rombolás látványa, ezenkívül számbelileg is lényegesen alulmaradtak. A beözönlő perssonók visszaszorították a védőket; hamarosan megtisztították a kikötőt és a várudvart. Már csak egymástól elszigetelt helyeken folyt harc a vár termeiben és folyosóin.

Elérkezett az idő, hogy Jason végrehajtsa személyes jellegű feladatát. Felvett a földről egy pajzsot, majd előhúzta övéből a láncos buzogányt, amely legutóbb is olyan jól bevált. Tudta, hogy Ijale a várban van, és meg akarta találni, mielőtt valami baj érné. Felelősnek érezte magát a lány sorsáért; még mindig boldogan gyűjthetné a krenót a tengerpart fövényén, ha ő nem zuhan le éppen ott. Végső soron őmiatta keveredett bele ebbe a háborúba, tehát neki is kell kiszabadítania innen. Sietve ugrott partra.

A tetők már porig égtek, csak az üszkös, füstölgő gerendák maradtak. Amerre ment, halott katonák feküdtek a hatalmas vértócsákban, sebesültek fájdalmas nyögése hallatszott. Jason a lábával belökött egy ajtót. A tágas ebédlőbe érkezett, ahol az utolsó ellenállók vívták elkeseredett küzdelmüket a túlerővel szemben. A konyhai rabszolgák az asztalok alatt kuporogtak, csak a főszakács rontott Jasonre egy mészárosbárdot lobogtatva. A láncos buzogány egyetlen csapásával lefegyverezte a támadót, majd megígérte neki, hogy agyonüti, ha nem árulja el azonnal, hol találja Ijalét. A főszakács esküdözött, hogy örömest megmondaná, de fogalma sincs róla, hol lehet a lány. A rabszolgák reszkettek a félelemtől, egyetlen szót sem tudott kihúzni belőlük. Jason továbbment.

Az élénk kiáltozás, és fegyvercsörgés mágnesként vonzotta Jasont az utolsó, elszigetelt ellenállási góchoz.

A csata már csak a lovagteremben zajlott. A két csapat hihetetlen gyűlölettel és elszántsággal gyilkolta egymást.

Egy boltíves emelvényen íjászok jelentek meg, és nyílzáport zúdítottak a támadókra, akik azonnal megtorpantak, és maguk elé tartották pajzsaikat. A védők szintén erős sorfalat alakítottak ki velük szemben.

Páncélos lovagok védelme alatt díszes ruhába öltözött csoport igyekezett a kijárat felé. Nyilvánvalóan ők voltak a Trozelligó család tagjai. Egyikük megpillantotta Jasont, kardjával felé mutatott, miközben izgatottan magyarázott valamit a társainak. A csoport hirtelen szétvált, és Jason megpillantotta a fogva tartott Ijalét, amint az egyik katona tőrét a lány nyakához szorítja. Szándékuk nyilvánvalónak látszott: ha nem állítja le a támadást, Ijale meghal. Fogalmuk sem volt arról, mit érez a lány iránt, de azt tudták, hogy fontos számára. A támadók perceken belül lemészárolják valamennyiüket, tehát mindent meg kell próbálniuk.

Jason tehetetlen dühében félelmetes ordítást hallatott, és a tömegbe vetette magát. Tudta, hogy a perssonók teljes győzelmét már semmi sem állíthatja meg, ilyen helyzetben már nem lehet nyugodtan leülni, és békefeltételekről tárgyalni. Rajta kívül senkit sem érdekelne Ijale halála. Oda kell érnie, mielőtt megölik!

Elérte az egymásnak feszülő pajzsok vonalát. Egy nyílvessző néhány centiméterrel húzott el a feje mellett.

Eszeveszetten csapkodott a buzogánnyal, és ez a fékevesztett támadás kimozdította helyéről a védők sorfalát. Egy kardpenge csapott le a sisakjára, amitől kissé megszédült, de buzogánya azonnal szétloccsantotta támadója koponyáját.

Jason nem törődött semmivel, ellenállhatatlanul vágta keresztül magát az ellenség sorfalán. A mögötte törtető katonák viszont igyekeztek egymást fedezni, és megtartani a zárt alakzatot, így egyre jobban eltávolodott tőlük.

Jason hirtelen megpillantott egy ismerős alakot a díszes ruhát viselő csoport tagjai közt. Az áruló Mikah volt az! Ott állt a szerencsétlen Ijale mellett, akit már semmi sem menthetett meg a haláltól, mert Jason nem tudott időben odaérni. Mielőtt a tőr véget vetett volna a lány életének, Mikah előrelendült, és földre döntötte Ijale fogvatartóját. Jason nem láthatott többet, mert egyszerre több oldalról támadtak rá, és minden figyelmét az életéért vívott küzdelem foglalta le.

Nem győzhetett a túlerővel szemben, legfeljebb tarthatta magát addig, míg saját emberei odaérnek.

Érezte, hogy csak néhány lépésre vannak mögötte, hallotta diadalmas üvöltésüket, amint összeroppant előttük az ellenség védelmi vonala. Jason sisakját újabb csapás érte, ösztönösen csapott buzogányával a támadó felé, majd rögtön utána egy másiknak is lyukat ütött a koponyáján. De még mindig túl sokan voltak. És mintha mindenki csak őt akarta volna elpusztítani. Ekkor egy idősebb férfi lépett elé, ruhájából ítélve a vár ura lehetett.

— Pusztulj, démon! — kiáltotta, és hosszú kardjával Jason felé döfött. A hideg penge pokoli fájdalmat okozva járta át Jason mellkasát, és egy pillanattal később kijött a hátán.