Halálvilág 2

Ötödik fejezet

Ijale másnap Jason közelében maradt a véget nem érő krenókereső túrán. Amikor lehetett, kérdéseket tett fel a lánynak, és délre megszerezte a part menti síkság ügyeit illető összes információt. A rabszolgák titokzatosnak találták az óceánt; ellátta őket ehető állatokkal, halakkal, és időnként partra vetett egy-egy emberi holttestet. Néha láttak hajókat, de azokról semmit sem tudtak. A felségterületük másik oldalát sivatag határolta, amely még az óceánnál is barátságtalanabb és félelmetesebb volt. A sivatagban csak a d’zertanók éltek és a caróik. Ez utóbbiakat Jason szállítást végző állatoknak vagy gépeknek vélte, de ezt Ijale leírása alapján nem sikerült pontosan meghatároznia. Óceán, part, sivatag jelentette a lány számára a világot; el sem tudott képzelni olyat, ami azon túl lehet.

Jason viszont biztos volt benne, hogy létezik a bolygón fejlettebb kultúra; a számszeríj is ezt bizonyította. Mindenáron meg akarta tudni, honnan származik. Ennek érdekében rabszolga mivoltán változtatnia kell az első adandó alkalommal. Sikerült kifejlesztenie egy különleges képességet, amellyel Ch’aka nehéz csizmáját elkerülhette. A munka végső soron nem volt nehéz, és mindig akadt ennivaló. De rabszolgaként engedelmeskednie kellett a parancsnak, és ez nem adott neki lehetőséget arra, hogy megismerje a bolygó többi részét. De azt is tudta, hogy éppen ezért szökését rendkívül alaposan elő kell készítenie.

Délután újabb gumógyűjtő hordával találkoztak. Jason arra számított, hogy a találkozás az előzőhöz hasonlóan fog alakulni. Igen meglepődött, amikor nem ez történt.

Amint Ch’aka meglátta a közeledőket, haragra gerjedt; rabszolgái riadtan menekültek a szélrózsa minden irányába. Toporzékolt, hadonászott, furkósbotjával bőr mellvértjét ütögette, amivel tovább hergelte magát, végül a másik csapat felé rohant. Jason igyekezett a nyomában maradni, hogy szemtanúja lehessen a váratlan eseményeknek.

A másik csapat rabszolgái is szanaszét futottak, és csak egy bőrvértes, sisakos alak maradt a helyszínen. A két vezér gyorsan közeledett egymás felé, és Jason abban reménykedett, hogy hamarosan lebunkózzák egymást.

Ám közelebb érve lejjebb vették a tempót, majd szitkokat szórva megálltak.

— Utállak, M’shika!

— Utállak, Ch’aka!

A szavak ugyanazok voltak, mint korábban, de ezúttal a hangsúly egészen más értelmet adott nekik.

— Dögölj meg, M’shika! Megint átmerészkedtél az én területemre a rohadt húsú rabszolgáiddal!

— Hazudsz, Ch’aka! Ez a föld mindig az enyém volt.

— Takarodj innen!

Szavai végén Ch’aka olyan erővel sújtott le félelmetes bunkójával, hogy az kettészakította volna, akit eltalál. De M’shika számított erre, és idejében hátraugrott, miközben válaszcsapást mért ellenfelére. De Ch’aka könnyedén kitért a bunkósbot elől. Ezután gyors ütésváltás következett, amely semmi eredményt nem hozott azon kívül, hogy kicsit megmozgatta a levegőt. Majd egymásba kapaszkodva kezdtek dulakodni, ezáltal a harc végre komolyabbá vált.

Együtt gurultak a földön, fenyegető morgások közepette tépték, marcangolták egymást. A nehéz bunkókat nem használták, inkább a késeket és térdüket részesítették előnyben. Jason most értette meg, miért rögzített Ch’aka agyarakat a térdére. Küzdelmüket nem igazán lehetett kötöttfogású birkózásnak nevezni; mindketten arra törekedtek, hogy megöljék az ellenfelet.

De a bőrvértezet megnehezítette ezt a feladatot. A homok már tele volt körülöttük a ruhájukról letört agyarakkal, szarvakkal, elszórt fegyverekkel. Úgy látszott, az összecsapás döntetlenül végződik, amikor a két ellenfél szusszanásnyi időre megpihent, de azután újult erővel estek megint egymásnak.

Ch’aka oldotta meg a patthelyzetet azzal, hogy tőrét a földbe döfte, és amikor legközelebb odagurultak, fogaival megfogta a nyelét, majd keresett egy gyenge pontot ellenfele vértezetén. M’shika kibontakozott a szorításból, és feltápászkodott. Karján végigfolyt a vér, és vörösre festette ujjait. Ch’aka azonnal rávetette magát, de a sebesült felkapta bunkóját a földről, és kivédte a támadást. Miközben hátrabotorkált, sikerült felszednie a földről fegyverei nagy részét, majd gyorsan meghátrált.

Ch’aka egy darabig szaladt utána, végül feladta az üldözést. Helyette saját erejéről és ellenfele gyávaságáról ordibált hangzatos megjegyzéseket. Jason észrevett egy szarvat a földön, amely valamilyen tengeri állat testrésze lehetett, és gyorsan a ruhája alá rejtette, mielőtt Ch’aka észrevehette volna.

Amikor ellenfele túl messzire menekült, Ch’aka visszatért a küzdelem színhelyére, és összegyűjtött mindent, amit harcászati szempontból értékesnek tartott.

Mivel alkonyatig még maradt néhány óra, intett az embereknek, hogy folytassák a vacsorához szükséges mennyiségű krenó összegyűjtését.

Jason a földön ülve gépiesen rágta az adagját, amikor Ijale közelebb húzódott hozzá, és vállát Jason oldalához dörgölte, hogy megriassza a ruhája alatt tevékenykedő tetveket. A tetvektől lehetetlen volt megszabadulni; a durván kikészített állatbőrökben tenyésztek, és az emberi test adta nekik a táplálékot. Jason érezte, hogy az ő testét is birtokukba vették, mert egyre többet kellet vakaróznia.

Ez az apró kellemetlenség csak fokozta növekvő haragját.

— Elegem van ebből a rabszolgaéletből! — mondta, és felugrott. — Merre találok leghamarabb egy d’zertanót?

— Arra mindössze kétnapi járás — felelte a lány a sivatag felé mutatva. — De hogyan akarod megölni Ch’akát?

— Nem akarom megölni. Egyszerűen csak elmegyek.

Már túl sokáig élveztem a vendégszeretetét.

— Ezt nem teheted — suttogta a lány. — Meg fogsz halni.

— Ch’aka nem ölhet meg, ha nem vagyok itt.

— Mindenki rád fog vadászni. Ez a törvény. A szökött rabszolgákat mindig megölik.

Jason visszaült a földre, és elgondolkodva rágcsálta a krenót.

— Tehát te azt mondod, hogy maradjak még egy darabig. De egyelőre nincs szándékomban megölni Ch’akát, annak ellenére, hogy ellopta a csizmámat. Sőt azt sem látom tisztán, mit segítene rajtam, ha megölném.

— Te bolond vagy! Miután megölted Ch’akát, te leszel a vezér. Akkor azt csinálhatsz, amit akarsz.

Hát igen. Most már egyértelművé vált számára a társadalmi felépítés. Amikor rabszolgákat és rabszolgatartókat látott, azt hitte, hogy különböző osztályba tartoznak. De a valóságban mindannyian ugyanabba a társadalmi csoportba tartoztak. Az egyik farkas megeszi a másikat. Észre kellett volna vennie, amikor látta, hogy Ch’aka mindenkit távol tart magától, és éjszakára búvóhelyet keres magának. Hiszen bármelyik rabszolgája bármikor az életére törhetett, és megszerezhette a pozícióját. Mindez arra ösztönözte, hogy ölje meg Ch’akát, ha el akar szökni. Bár még mindig nem érzett hajlandóságot, mégis belátta, hogy meg kell tennie.

Aznap éjjel Jason megleste, amikor Ch’aka eltűnt a többiek szeme elől, és megfigyelte, milyen irányba távozik. Persze tudta, hogy a rabszolgatartónak is van annyi esze, hogy tegyen néhány kört, mielőtt nyugovóra tér. Jason mégis úgy gondolta, hogy egy kis szerencsével meg tudná találni, és akkor álmában megölheti. Nem szerette az éjféli merényleteket, és a bolygóra érkezese előtt az volt a véleménye, hogy álmában megölni valakit végtelenül aljas és gyáva cselekedet. De a különleges helyzetek különleges megoldásokat követelnek, és neki egyetlen porcikája sem kívánta, hogy nyíltan kiálljon a tetőtől talpig felvértezett emberrel. Akkor már inkább az orgyilkosság.

Nem sokkal éjfél után csendben kibújt a bőrök közül.

Ijale látta, hogy elmegy, nyitva volt a szeme, de a lány meg sem moccant. Jason halkan elindult a dűnék között.

Tudta, hogy nem lesz könnyű Ch’akát megtalálnia, de türelmesen kutatott, egyre nagyobb köröket átvizsgálva.

Rábukkant néhány szélfútta mélyedésre, kiszáradt patakmederre, és biztosra vette, hogy Ch’aka egy ilyennek a mélyén rejtőzött el.

Az a gondolat, hogy Ch’aka különleges előkészületeket tesz az orgyilkosok ellen, akkor villant az agyába, amikor egy vékony zsinórt megérintve kis csengettyű szólalt meg mellette. Eszébe jutott, hogy a bolygóra érkezését követő reggelen ugyanezt a hangot hallotta. Átkozta óvatlanságát, és lassan visszahúzta a kezét, amitől a kis csengő másodszor is megszólalt. A rabszolgatartó valószínűleg minden éjszaka körülveszi magát ezzel a biztonsági hálózattal, és a csengők azonnal felébresztik, ha valaki meg akarja közelíteni az éj leple alatt. Jason halkan elbújt egy kiszáradt patakmederben.

Hamarosan lábdobogás szakította meg a csendet, és Ch’aka robusztus alakja jelent meg a holdfényben.

Bunkósbotját a feje fölött lengetve egyenesen Jason felé tartott. Mielőtt a bunkó lesújtott, Jason oldalra hemperedett, majd felugrott, és futásnak eredt. Kavicsok repültek szanaszét a lába alól; tudta, ha elesik, vége van.

Mégsem tehetett mást: rohant tovább. A nehéz bőrvértet viselő Ch’aka nem tudott lépést tartani vele, és egyre jobban lemaradt. Káromkodott, átkokat ordibált, de nem sikerült Jasont utolérnie.

Jason levegő után kapkodva visszatért a táborhoz. A zaj bizonyára felébresztette a rabszolgákat, ezért elbújva, dideregve várt egy órát, míg minden elcsendesedett, és csak azután tért vissza a helyére. Hajnalodott, de nem jött álom a szemére. Azon tűnődött, vajon Ch’aka felismerte-e; az eseményeket átgondolva arra a meggyőződésre jutott, hogy nem.

Amint a nap felkelt, Ch’aka haragtól remegő alakja megjelent az egyik dűne tetején.

— Ki volt az? — bömbölte. — Ki merészelt éjszaka a közelembe jönni? — Gyanakvó pillantásokkal járta körül az ébredező tábort. De senki sem mozdult, csak a csizma elől igyekeztek elhúzódni. — Ki volt az? — kérdezte még egyszer, amikor éppen Jason fekhelyéhez ért.

Öt rabszolga Jasonre mutatott, Ijale félelmében megborzongott, és elhúzódott a közelből.

Jason nagyot káromkodott társai árulása miatt. Éppen idejében ugrott talpra, és hajolt el a lesújtó buzogány elől.

A kiélezett szarv ott lapult a zubbonya alatt, de egyelőre nem akart Ch’akával ilyen nyílt küzdelemben összecsapni. Azt remélte, talál erre más módot. Ezért inkább elszaladt, de az egyik rabszolga elgáncsolta.

Mindannyian ellene vannak! Mindannyian egymás ellen vannak, és egyikük sincs biztonságban a többiektől.

Nagy nehezen kijutott a táborból, azután felkapaszkodott az egyik dűne tetejére. Hirtelen megfordult, és homokot rúgott a nyomában loholó Ch’aka szemébe. De a rabszolgatartó elővette számszeríját, és ráillesztette az acélvesszőt a húrra. Jason tovább futott, ahogy a lába bírta. Ch’aka lassan követte a nyomokat a dűnék között.

Jason hamarosan elfáradt, és kénytelen volt belátni, hogy ez így nem mehet sokáig. Eljött az ideje az ellentámadásnak. A rabszolgákat eltakarták a dűnék, így a küzdelembe nem avatkozhattak bele. Jason elbújt egy szikla mögött, és amint Ch’aka a közelébe ért, rávetette magát. A meglepett vezér ösztönösen lesújtott bunkójával. Jason azonban kitért a buzogány elől; villámgyors mozdulattal megfogta ellenfele lendülő csuklóját, és a hatalmas test lendületét tovább vitte.

A sisakos férfi fejjel nekizuhant egy sziklának. Jason azonnal rávetette magát a hason fekvő alakra. Egyik karját villámgyorsan az álla alá dugta, és felfelé feszítette a fejét. Másik kezével pedig tövig vágta torkába a kiélezett szarvat. Vastag sugárban ömlött a vér Jason kezére, Ch’aka teste hevesen rángatózni kezdett, majd elernyedt, a férfi meghalt.

Jason feltápászkodott; lábai remegtek a kimerültségtől. Erős bőrszíjak rögzítették a kagylóból készült sisakot a fejre. Jason kioldozta őket, lehúzta a sisakot, és akkor látta, hogy Ch’aka középkorú férfi volt.

Haja teljesen megőszült, sőt szakállában is mutatkozott néhány szürke szál. Ahol a sisak eltakarta, ott arca sápadt maradt.

Meglehetősen sok időbe telt, mire leszedte a halottról a vértezetet, és magára öltötte; de végül elkészült vele.

Ch’aka lábán Jason megtalálta saját csizmáját; boldogan húzta a lábára. Ahogy Ch’aka a földön feküdt, úgy nézett ki, mint bármelyik rabszolgája. Jason belegurította a testet egy szélfútta gödörbe, majd betemette homokkal.

Azután sisakban és teljes vértezetben, hátán a batyuval, amelyben ott pihent a számszeríj, kezében pedig a bunkósbot, elindult a csendben várakozó rabszolgák felé. Amint odaért hozzájuk, azonnal felálltak, és gumókereső csatárláncot alkottak. Jason észrevette, hogy Ijale félelemmel teli szemmel néz rá. Tudni akarja, ki lett a párviadal győztese.

— Indulás! — kiáltotta Jason. Felismerve a hangot, a lány félénken elmosolyodott. — Új nap virradt rátok, rabszolgák! — mondta Jason, leginkább magának. — Tudom, hogy még nem hisztek benne, de eget rengető változások előtt álltok.

Füttyentésére a sor megindult, ő pedig elégedetten rágcsálta az első krenót, amit az egyik rabszolga futva hozott neki.