Második fejezet

— A számba fogja rakni az ételt, vagy eloldozza a kezem, amíg eszem? — kérdezte Jason gúnyosan. Mikah ott állt előtte a tálcával, és habozni látszott. Bárki vagy bármi is ez az ember, azt nem lehet rá mondani, hogy ostoba. — Én jobban örülnék, ha megetetne, mint egy kedves nővér.

— Egyedül is tud enni — felelte Mikah, és a tálcát letette az asztalra Jason elé. — De csak az egyik kezét oldozom el, nehogy gondot okozzon. — Megnyomott egy gombot a műszerfalon, és a jobb csuklót rögzítő pántok kinyíltak. Jason megmozgatta elzsibbadt ujjait, majd felemelte a villát.

Evés közben szeme alaposan végigkutatta a pilótafülke minden részét. Egy ügyes szerencsejátékos figyelme megakad olyan apró részleteken, amelyek felett mások talán elsiklanak. Egy pillantás a másik játékos lapjaiba, mindig megnöveli az ember esélyeit.

Megfigyelni mindent, azután a részletek szép lassan összeállnak. Végignézett a kabinon: műszerpult, képernyők, komputerek, kézikönyvek. Minden apróságot megfigyelt és memóriájában elraktározott. Később a részletek majd konkrét tervvé állnak össze.

Azonban egyelőre csak egy gondolat alapjainál és egy következtetés végénél járt. Az alaphelyzet: pillanatnyilag ennek a hajónak a foglya, útban Cassylia felé. A következtetés: nem akar fogoly maradni, Cassyliára pedig végképp nincs kedve visszamenni.


Már csak a kettőt összekötő megoldás hiányzott. A szabadulás egyelőre lehetetlennek látszott, de Jason mégsem adta fel a reményt. Bízott a szerencsében.

Elhatározta, hogy nyitva tartja a szemét, és türelmesen vár a megfelelő pillanatra. A gyors cselekvés fél siker.

Ha viszont az ember túl sokáig habozik, a kedvező pillanat elmúlik, és ez már önmagában balszerencse.

Eltolta maga elől az üres tálcát, majd cukrot tett a teába. Mikah kifejezéstelen szemmel bámult maga elé, amint gondolataiba merülve kortyolgatta teáját. Kissé összerezzent, amikor Jason megszólalt.

— Említette, hogy nem tart cigarettát a hajón. De azt bizonyára megengedi, hogy a sajátomra rágyújtsak? Csak elő kéne kotornia a zsebemből, mert így leszíjazva nem férek hozzá.

— Nem tehetem — felelte Mikah mozdulatlanul. A dohányzás káros az egészségre. Ha cigarettát adnék magának, elősegíteném, hogy rákot kapjon.

— Ne legyen ilyen ál szent! — vetette oda Jason.

Elégedetten tapasztalta, hogy Mikah elvörösödik. — A rákkeltő anyagokat egyébként is, már évszázadokkal ezelőtt kivonták a dohányból. De ha nem, akkor mit változtatna a helyzeten? Maga visszavisz engem Cassyliára, ahol biztos halál vár rám. Miért érdekli, hogy néhány évtized múlva esetleg tüdőrákot kapnék?

— Én nem így látom ezt. Vannak bizonyos szabályok, amelyeket életünk folyamán be kell tartanunk…

— Valóban? — vágott a szavába Jason. — Szerencsére nem olyan sok, mint ahogy maga szeretné. Akik ezeket az ostoba szabályokat kigondolják, sohasem látnak az orruknál tovább. Ellenzi például a drogok használatát. De a teát megitta, amely nagy mennyiségű koffeint tartalmaz, ami köztudottan erős stimuláló és vízhajtó hatású alkaloida. Az űrkikötők vendéglőiben ezért nem szolgálnak fel teát. Tehát a drogokkal és a cigarettával kapcsolatos álláspontját át kellene értékelnie.

Mikah elgondolkodott Jason szavain.

— Talán igaza van — bólintott végül. — De fáradt vagyok, nincs kedvem ezen vitatkozni. — Kivette a cigarettatárcát Jason zsebéből, és az asztalra dobta.

Azután töltött magának még egy csésze teát. — Ne haragudjon, Jason, amiért a kényelmét a saját értékrendemhez próbálom igazítani. A nagy Igazság érdekében néha apróbb igazságtalanságokat kell elkövetni. Alapjában véve megértő vagyok, de elvárom, hogy az emberek azoknak a szabályoknak megfelelően éljenek, amelyeket magam számára is kötelező érvényűnek tekintek. A szerénység persze nagyon fontos, ezért köszönöm, hogy felhívta rá a figyelmem. Az Igazság keresése nehéz feladat.

— A nagybetűs Igazság nem is létezik — jelentette ki Jason. Hangjából már eltűnt a harag. Nem akarta, hogy abbamaradjon a beszélgetés, hátha sikerül fogva tartójának figyelmét elterelnie a szabadon maradt jobb kézről. Szájához emelte a teáscsészét, de nem ivott belőle. A félig telt csésze indokolta, hogy szabad kezére továbbra is szüksége van.

— Nem létezik Igazság? — töprengett Mikah. — Ezt nem gondolhatja komolyan. A galaxist megtölti az Igazság; az Élet alapköve. Ez emeli ki az Emberiséget az állatvilágból.

— Nincs Igazság, sem Élet, sem Emberiség. Legalábbis nem abban az értelemben, ahogy ön gondolja: nagy kezdőbetűvel. Nem léteznek.


Mikah homloka összeráncolódott.

— Ezt magyarázza meg! — reccsent rá. — Nem elég világos.

— Szerintem az ön elmélete nem elég világos. Az igazság, kis i-vel, egy álláspont jellemzésének a módja.

Ám az Igazság, nagy i-vel, csak kitaláció, egy értelem nélküli főnév. Nincs jelentése, nincs semmi értelme.

Amikor kijelenti: „Hiszek az Igazságban”, valójában az mondja: „Nem hiszek semmiben.”

— Nagyon téved! — rázta a fejét Mikah, felemelve a mutatóujját. — Az Igazság filozófiai elvonatkoztatás, amely réven a tudatunk kiemelt minket az állatvilágból.

Ez a bizonyíték, hogy nem vagyunk állatok, hanem felsőbbrendű lények. Az állatok talán tudnak igazságosan cselekedni, de nem ismerik az Igazságot. Látnak, de nem látják a Szépséget.

— Ostobaság — morogta Jason. — Magával nem lehet vitatkozni. Mintha nem is azonos nyelven beszélnénk.

Egy időre felejtsük el, hogy melyikünknek van igaza, és tisztázzuk néhány alapvető fogalom értelmezését.

Kezdjük az elején: meg tudná határozni a különbséget az etika és az ethos között?

— Természetesen — jelentette ki Mikah elégedetten csillogó szemmel. — Az etika olyan tudományág, amely azzal foglalkozik, hogy meghatározza, mi jó és mi rossz, mi igaz és mi hamis. Az ethos, vagyis erkölcsi világkép a legfontosabb hitvallások, társadalmi normák, elvek összességét jelenti, amelyek egy adott csoportot vagy közösséget jellemeznek.

— Nagyon jó. Úgy látom, a világűr hosszú, magányos éjszakáit a könyvek böngészésével tölti. Most pedig pontosítsuk a két fogalom közti különbséget, mert ez a beszélgetésünk alapja. Az ethos elválaszthatatlanul hozzákapcsolódik egy adott társadalomhoz, nem lehet tőle elkülöníteni, mert akkor értelmét veszti. Egyetért ezzel?

— Nos…

— Egyet kell értenie, hiszen ez az ön definíciójából következik. Társadalmi normák nem léteznek társadalom nélkül, hiszen az emberek egymás közötti viszonyát jelentik. Nem?

Mikah bizonytalanul, de egyetértőn bólintott.

— Most, hogy ebben megegyezik a véleményünk, azt hiszem, tovább léphetünk. Az etika, az ön definíciójának megfelelően, általánosan fogalmazza meg a társadalmi szabályokat. Tehát, ön szerint, az etika törvényei abszolút értelműek, és valamennyi társadalomra érvényesek.

Egyetemesek, mint a gravitációs törvények.

— Nem tudom követni. .

— Számítottam rá. A magafajta emberek, amikor az egyetemes törvényekről fecsegnek, sohasem veszik figyelembe a kifejezések pontos jelentését. Azt hiszem, a természettudományok fejlődésével kapcsolatos ismereteim kissé hiányosak, de azt tudom, hogy az első gravitációs törvény egy zuhanó test megfigyelésén alapult. A testre hatott egy erő, amely egységnyi idő alatt meghatározott sebességre gyorsította. Ez törvényszerűség, de ki kell egészítenünk azzal, hogy „azon a bolygón”. Különböző gravitációs erővel rendelkező bolygókon a test gyorsulása eltérő eredményt mutat. A gravitációs törvény formulája a következő:

mM
F = ———
d2

— Ez alapján meghatározható a gravitációs erő mértéke bárhol a világegyetemben. A törvény megmásíthatatlan és mindenütt alkalmazható. Ha tud mondani igazi etikai törvényeket, akkor azoknak is ugyanilyen egyetemes érvényűeknek kell lenniük. Alkalmazhatók a Cassylián, a Pyrruson vagy bármelyik bolygón, bármilyen társadalomban. Most jutottunk el az ön álláspontjához.

Amit maga olyan fennkölten etikai törvényeknek nevez…

csupa nagybetűvel, mindössze primitív törzsi szokásokként alkalmazhatók, melynek segítségével a birkapásztorok rendet tartanak a házuk táján. Ezek a szabályok nem általános érvényűek, ezt még maga is beláthatja. Gondoljon vissza a különböző bolygókra, ahol megfordult valaha. Az emberi kapcsolatok számtalan módja kialakult. Próbáljon meghatározni tíz olyan törvényt, amely valamennyi társadalomban alkalmazható.

Lehetetlen feladat. De fogadni mernék, tud tíz olyan szabályt, amelyek betartását rám akarja kényszeríteni.

Ám ha csak az egyikről kiderül, hogy agyrém, hogyan tudná elhitetni velem, hogy a többi általános érvényű?

Magának semmi etikai érzéke sincs, ha a környezetére megpróbálja rákényszeríteni a saját, igaznak hitt elveit.

Bár ezzel megtalálta az öngyilkosság egy különleges módszerét.

— Sértegetni akar?

— Ez a szándékom. Mivel nem tudom más módon elérni, az önteltségén próbálok csorbát ejteni. Miért ítéli el a cassyliai pénzszerzésemet, amikor ez az ottani etikai értékrendnek megfelel? Játékkaszinókat tartanak fenn, ahol kizsebelik a balekokat, és ezen senki sem háborodik fel. Mivel én átvertem őket, megfelelek a társadalmi normáiknak. Ha elfogadják azt a törvényt, hogy a szerencsejátékban tilos csalni, akkor a törvényük etikátlan, nem pedig a csalás. Ha maga visszavisz engem, hogy az ottani törvények szerint ítélkezzenek fölöttem, akkor ez valóban etikátlan cselekedet, én pedig egy gonosz ember védtelen áldozata leszek.

— Pokolfajzat! — kiáltotta Mikah magából kikelve.

Felugrott, és öklével Jason orra előtt hadonászott. — Össze akar zavarni azzal, hogy mindent félremagyaráz.

Létezik egy magasabb szintű törvény, amivel nem ellenkezhet…

— Ez hamis álláspont, amit azonnal be is bizonyítok — mutatott Jason a polcon lévő könyvekre. — A saját könyveivel fogom bebizonyítani. Nézzük csak azt a vékony kis kötetet: Lull a szerzője, ha jól látom. Ugye, Ramon Lull Társadalomelmélet című könyve?

Mikah szeme kerekre nyílt.

— Ismeri Lull írásait?

— Hogyne — jelentette ki Jason fölényesen, holott a polcon korábban megfigyelt könyvek közül csak erre emlékezett, az idétlen címe miatt. — Hadd kukkantsak bele, és elmagyarázom, mire gondoltam. — Igyekezett természetes hangon beszélni, bár tudta, hogy az a pillanat közeledik, amit olyan gondosan előkészített.

Elgondolkodó arccal szürcsölte a teáját.

Mikah Samon levette a könyvet a polcról, és átnyújtotta. Jason belelapozott.

— Igen… ez az. Szinte tökéletesen példázza az ön gondolkodásmódját. Szereti Lull műveit?

— Kimondhatatlanul — felelte Mikah ragyogó szemmel.

— Minden sora valóságos élmény. Szinte árad belőle az Igazság, amelyet a modern kor zűrzavaros világában már elfelejtettünk. A misztikum és a valóság közötti összefüggések magyarázata. A jelképek értelmezése kristálytiszta logika alapján.

— Szerintem semmit sem magyaráz meg — rázta a fejét Jason. — Csak játszik a szavakkal. Kiválaszt egy fogalmat, elvonatkoztatja, majd kapcsolatba hozza más fogalmakkal. A tények nem felelnek meg a valóságnak, ezért értelmüket vesztik. Ez a kulcspontja a kettőnk világa közti különbségnek. Maga az értelem nélküli fogalmak világában él, és ezért elszakadt a valóságtól. Az én világom tényeken alapul, amelyek egytől egyig valóságosak, bizonyítottak, megcáfolhatatlanok és örök érvényűek. Léteznek.

— Mondjon egyetlen megcáfolhatatlan tényt! — szólította fel Mikah csendesen.

— Látja azt a vastag, zöld könyvet a konzol előtt? Az olyan tényeket tartalmaz, amelyeket ön is elfogad, és igaznak tart. Minden sora aranyat ér. Kérem, nyújtsa ide!

— mondta Jason fellelkesülve, és Mikah gyanútlanul besétált a csapdába. Jason felé nyújtotta a könyvet, amely olyan vastag és nehéz volt, hogy mindkét kezével kellett tartania.

— Most pedig nagyon figyeljen, és próbálja felfogni, amit hall, még ha esetleg gondot okozna is! — mondta Jason. Mikah gúnyosan elmosolyodott. — Ez itt egy csillagászati kalauz, telis-tele adatokkal. Bizonyos értelemben az emberiség történelme. Nézze a műszerfalon a hipertéri ugrás képernyőjét, és megérti, mire gondolok. Látja azt a vízszintesen futó, zöld vonalat?

— Mivel ez a hajó az enyém, és én irányítom, természetesen ismerem a műszerek kijelzőit — felelte Mikah. — Tárja elém a bizonyítékot!

— Türelem — bólintott Jason. — Megpróbálom érthetővé tenni. A zöld csíkon lévő vörös pont az űrhajó helyzetét jelöli. A képernyőn kiírt szám a tervezett érkezésünk helyének kódjele. Ez egy csillagot jelöl, amelynek gravitációs tere akkora, hogy a műszerek a hipertérben is érzékelni tudják. BD89-046-299. Nézzük csak! — Lapozgatni kezdett a könyvben. Nincs neve, csak további kódjelzéseket látok. Lakható bolygók is keringenek körülötte, de azt nem írja, hogy valóban élnek-e ott emberek.

— Hová akar kilyukadni? — kérdezte Mikah.

— Egy pillanat. Nézze csak a képernyőt! A vörös pont nemsokára eléri a zöld csík végén lévő zöld, úgynevezett, legnagyobb közelségi pontot. Amikor a zöld és a vörös pont találkozik…

— Adja ide azt a könyvet! — parancsolta Mikah, Jason felé lépve. Ösztöne azt súgta, valami nincs rendben. De egy kicsit elkésett.

— Itt a bizonyíték — kiáltotta Jason, és belevágta a vaskos könyvet a képernyőbe. Mielőtt a monitor darabokra tört, és előtűntek mögüle a bonyolult áramkörök, már a másik kötet is követte társát. Hatalmas csattanás hallatszott, felvillant egy lángnyelv, és az áramkörök elolvadtak.

A biztonsági komputerek azonnal kihozták az űrhajót a hipertérből, és hatalmas erőfeszítéssel fénysebesség alá csökkentették eszeveszett száguldását. Az utasok lába alatt remegett a fémpadlózat.

Mikah-t a hirtelen megváltozott gravitációs erőtér földhöz vágta. Jason, a székhez szíjazva, jobban viselte a ránehezedő nyomást; bár úgy érezte, mintha a gyomra kiszakadna a helyéről, és egy pillanatra elsötétült előtte a világ. Mikah emberfeletti erővel próbált lábra állni, miközben Jason gondosan célba vette a szétroncsolt képernyőt, és a tálcát is nagy erővel a könyvek után küldte.

— Ez hát a cáfolhatatlan tény — jelentette ki diadalmasan —, a krómozott, tükörfényesre polírozott tény: egyáltalán nem megyünk a Cassyliára!

Загрузка...