A technicolor időgép

18. FEJEZET

— Barney, erre a naplementére vártunk! — állapította meg Charley Chang. — Nézd azokat a színeket!

— Akkor fogjunk hozzá! — Barney végighordozta pillantását a gyülekező filmeseken. — Készen állsz, Gino?

— Még két perc — az operatőr a kamera keresőjébe hunyorított. — Hadd húzódjék az a felhősáv a nap elé, hogy direktben fényképezhessem.

— Akkor várunk. — Barney Oltárhoz és Slitheyhez fordult, akik a legjobb viking öltözékükben ácsorogtak.

Ottar arcán műgumi karcolás, halántékán alig látható szürke hajfesték díszelgett. — Ez az utolsó jelenet. A legutolsó. Egészen mostanáig vártunk, hogy a megfelelő színeket kaphassuk el. Minden más a dobozban van. A vetítéskor természetesen egymást követi majd a jelenet három fésze, de a forgatáskor a sorrend megváltozik, utoljára a sziluetteket vesszük fel a naplemente hátterével. Az egyes számú részletben felmentek a dombra. Világos? Megálltok a tetején, a földbe karcolt vonalnál. Semmit se tesztek, ott álldogáltok, míg azt nem kiáltom: Most. Akkor te, Slithey, kinyújtod a kezedet, és karon fogod Ottart. Ez az első jelenet vége. Azután te, Ottar, Slithey derekára fűzöd a karodat. Azt akarom, hogy így maradjatok, amíg mi visszagurulunk a kamerával, hogy felvegyük a záróképet: a kettőtök apró alakját a naplementével. Világos? Mindketten bólintottak.

— Kész! — kiáltott Gino.

— Még egy pillanat. Ha szólok, hogy ennyi, ti helyben maradtok, hogy beguríthassuk a kamerát, és felvehessük a kettes részletet, a párbeszédet. Érthető?

Minden remekül ment. Ottar már csaknem hivatásos színészként ténykedett. Legalábbis vita nélkül követte az utasításokat. Kettesben felmásztak a dombra, és belebámultak a naplementébe. Barney harsány instrukciói alapján a díszletezők lassan, lágyan mozgatták a kamera kocsiját a fűre telepített deszkákon. A szerelmesek alakja lassan a távolba veszett.

— Ennyi! — kiáltotta Barney. A kocsi a deszkasor végére ért. — Főszereplők! Maradjatok odafönn! Mozgás azzal a kamerával, míg el nem megy a fény.

Jól szervezett, összehangolt kapkodás indult. Míg a kamera a domb teteje felé gördült, a hangtechnikusok felállították a mikrofonjaikat és magnetofonjaikat. Slithey szemöldökét ráncolva meredt a saját szövegére, míg a súgó Oltárnak olvasta az övét. Vörösen lángolt az ég, a nap a tenger felé siklott.

— Kész — szólt Gino.

— Egyetlen hangot se! — figyelmeztetett Barney. — Kamera indul.

— Ott kinn — mutatta Ottar —, valahol odakinn, a tengeren túl van az otthonunk. Még mindig visszavágysz, Gudrid?

— Sokáig visszavágytam, de nincs többé honvágyam. Harccal és vérrel fizettünk ezért a földért. Most már a miénk. Vinland… Ez az új világ, ez már a hazánk.

— Ennyi. Megtartjuk. Be is fejeztük, azt hiszem. Mindenki éljenzett. Slithey megcsókolta Barneyt.

Ottar alaposan megnyomorgatta a kezét. Roppant izgalmas pillanat volt, hiszen a film szinte minden részletében elkészült már, s mihelyt a végső jeleneteket is megzenésítik, megvágják és beillesztik, befejezték a munkát. Az aznap esti bankett ugyancsak jelentős eseménynek ígérkezett.

Az is volt. Még az időjárás is kedvezett. A hősugárzóknak köszönhetően az ebédlősátor oldalponyváit is felhajthatták. Pulyka volt, és pezsgő, négyféle desszert és korlátlan mennyiségű ital. Ott volt minden filmes, a legtöbb viking és az északiak néhány asszonya. Isteni buli volt.

— Nem akarok elmenni! — jajveszékelt Slithey. Hatalmas könnycseppeket hullajtott a pezsgőjébe. Barney a szabad kezét veregette, Ottar pedig együttérzően masszírozta a combját.

— Nem is mégy el igazán. És a bébidet se hagyod el — magyarázta Barney immár huszadszor. Tiszteletteljesen csodálta saját türelmét. Hiába, rendkívüli este volt. — Tudod, hogy Kirsten kitűnő dajka lesz, ha elmaradnál egy ideig, de erre se lesz szükség. Különben is, be kell látnod, nehezen magyarázhatnánk meg, hogyan lett hirtelen gyereked, hiszen a múlt héten még csak terhes se voltál. A film reklámkampánya idején végképp nehéz lenne efféle magyarázattal előállni. Nem kell hát mást tenned, mint várnod, amíg a filmet bemutatják. Addigra el is döntheted, hogy mit akarsz a gyerekkel kezdeni. Ne feledd, Kaliforniában hajadon vagy, s arrafelé van egy szó az ilyesmire. Azután, ha úgy döntesz, visszatérhetsz ide. A prof megígérte, hogy távozásod után egy perccel itt lehetsz. Mi lehetne egyszerűbb?

— Hónapokig is eltarthat — sírta Slithey. Barney épp hozzálátott, hogy huszonegyedszer is elmagyarázza, amikor Charley Chang karon veregette, és friss italt nyomott a kezébe.

— Az idő természetéről csevegtem a proffal — említette Charley.

— Nem akarok hallani az idő természetéről — zárkózott el Barney. — Az elmúlt két hét után legszívesebben elfeledkeznék az egészről.

Az a két hét sokukat igénybe vette. Kaliforniában négy nap telt el, a vremeatron visszaérkezési időt jelző óráján csütörtök délután volt, s ez a négy nap fölöttébb zsúfolt volt.

Gyakran ingáztak a helyszínen és a stúdió között, hogy a bonyolultabb vágási és utószinkronmunkákat az ottani laborokban végezhessék. Pókláb Spinneke és rezesbandája az egyik műteremben készítették a hangfelvételeket. A létesítmények napi huszonnégy órás kihasználása érdekében bőségesen éltek az időátfedések lehetőségével, s számos esetben egy-egy személy önmagával találkozott. Barney szívesen elfelejtette volna annak a látványnak az emlékét, melyet az egymással lelkesen tárgyaló három Hewett professzor nyújtott. Most mindenesetre ivott a poharából.

— De mégis — makacskodott Charley. — Tudom, hogy mindannyian begolyóztunk attól, hogy csaknem kezet rázhattunk önmagunkkal, de nem erre gondoltam. Az jár a fejemben, miért éppen ezen a helyen forgatunk, itt Labradorban?

— Mert a prof ide hozott bennünket.

— Úgy van. És miért pont ide hozott minket a prof?

— Mert ez egyike volt azoknak a vidékeknek, melyeket Jensszel végigjártak, hogy telepeseket keressenek — felelte Barney vontatottan. Ma az égvilágon mindenki számára volt türelme.

— Helyes. Vajon elgondolkodtál-e azon, hogy miért éppen itt akart Jens telepeseket keresni? Professzor, mondja el neki, legyen szíves.

Hewett letette a poharát, s ajkához érintette a szalvétát.

— A Helge Ingstad által, a hatvanas évek elején, itt folytatott ásatások eredményei alapján választottuk ezt a helyszínt. Kilenc épület maradványait tárták fel. A helyszínen talált növényi szénmaradványok C14-izotópos kormeghatározása alapján a település kb. i. sz. 1000-ben létesült.

— Kapiskálod, mit jelent ez? — kérdezte Charley.

— Ne kímélj! — Barney alig figyelt. Együtt zümmögte a zenekarral a „Gyerünk, vikingezünk” lüktető dallamát. A film slágerét Pókláb csapata játszotta halkan a háttérben.

— Az 1006. évet írjuk most — magyarázta Charley. — Odalenn a táborban kilenc épület áll. Közülük kettő eleve csak utánzat volt, szénné égettük őket a film kedvéért. Tehát azért van itt északi település, az Epaves-öbölben a tizenegyedik században, mert megtalálták a nyomait a huszadikban. Azt mondhatjuk, hogy zárt kör alakult ki az időben, nincs se eleje, se vége. Azért jöttünk ide, hogy nyomokat hagyjunk, melyeket később megtalálunk, s mert megtaláltuk, idejöttünk, és nyomokat hagytunk…

— Elég — emelte fel Barney a kezét. — Ezzel az időhurokdologgal már találkoztam. Legközelebb azt akarjátok majd elhitetni veleni, hogy az összes régi saga szó szerint igaz, és mi vagyunk érte a felelősek, vagy Ottar valójában az a Thorin Karlsefni, aki az első telepet létesítette Vinlandon…

— Úgy is van — mondta Ottar. — Az én vagyok.

— Hogyhogy te vagy az? — Barney sűrűn pislogott.

— Thorin Karlsefni, Lófejű Thor fia, aki Thorhild Rjupa fia, aki Thord Gellir lánya…

— Téged Ottarnak hívnak.

— Persze. Az emberek Ottarnak hívnak, ez a rövid nevem. Igazi nevem Thorin Karlsefni, aki Lófejű Thor…

— Emlékszem a Karlsefni-sagára — szólt közbe Charley. — Azt is tanulmányoztam a forgatókönyvhöz. A saga szerint Izlandon át jött, és feleségül vett egy Gudrid nevű lányt…

— A filmben Slithey a neve — mondta fojtottan Barney.

— Ez még nem minden, várj! — Charley hangja üresen kongott. — Emlékszem, hogy Gudrid állítólag gyermeket szült Vinlandon, és Snorrinak nevezték el…

— Zorri — Barney érezte, hogy a tarkóján felmered a haj. — Hófehérke egyik törpéje után…

— Nem értem, miért aggódik itt mindenki — jegyezte meg Hewett professzor. — Néhány hét óta tudomásunk van az időhurkokról. Önök most nem tesznek mást, mint egyetlen ilyen hurok közönséges szerkezeti részleteit taglalják.

— De a jelentősége, prof, a jelentősége! — kiáltotta Barney. — Ha mindez igaz, akkor a vikingek mindössze azért telepedtek le Vinlandon, mert mi úgy döntöttünk, hogy filmre visszük, hogyan telepedtek le a vikingek Vinlandon.

— Ez éppen olyan jó ok, mint bármi más — válaszolta hidegen a professzor.

— Eltart egy darabig, míg hozzászokunk — morogta Barney.

A bankett felejthetetlen volt. Ebben később mindenki egyetértett. Az ünnepség hajnalig elhúzódott, emiatt aztán alig haladt a másnapi munka. Mindenesetre megszűnt végre a nyomás, s a személyzet többségére nem volt már szükség. Egymás után elszivárogtak. Néhányan elugrottak Ó-Katalinára szabadságra, a többség persze egyenesen hazament. Boldogan integettek fizetési utalványaikkal. A Climactic Filmstúdió bérszámfejtésén aznap egész éjjel égett a villany.

Mire a film olyan lett, ahogy Barney elképzelte, és az első kópia elkészült, alig maroknyian lézengtek a táborban, s azok többsége is sofőr volt, akik a konvojt költöztették.

— Sokáig nem. szívsz majd ilyen friss levegőt — mondta Dallas. A viking települést nézte a domb oldalán.

— Ennél többet is hiányolok majd — felelte Barney. — Csak most kezdem felismerni, hogy mindvégig kizárólag a filmmel törődtem, pedig sokkal többről volt itt szó, mint hittük volna. Érted?

— Mondjuk. Ne feledd, hogy a sok Joe csak azért láthatta Párizst, mert a kormány odaküldte őket, hogy fasisztákat öldössenek. Megesik az ilyesmi, Ennyi az egész. Megesik.

— Azt hiszem, igazad van — Barney a tenyerét szopogatta. — De ne nagyon hangoztasd! Nagyon hasonlít a professzor időhurkaira.

— Mi van a kezeddel? — kérdezte Dallas.

— Talán szálka ment bele.

— Ki kéne vetetned az ápolónővel, mielőtt becsukja a boltot.

Az ápolónő résnyire nyitotta lakókocsija ajtaját, és gyanakvóan pislogott kifelé.

— Sajnálom, már mindent elzártam.

— Én is sajnálom — mondta Barney. — Nyissa ki! Sürgős ellátásra van szükségem.

Az ápolónő az orrát fintorgatta a sürgős ellátás okának láttán, de felnyitotta az elsösegélyszekrényt.

— Nem tudok olyan mélyre nyúlni a csipesszel — jelentette ki nem minden káröröm nélkül. — Kénytelen leszek icipicit bevágni a szikével.

A műtét alig egy percig tartott. Barney gondolatait sürgetőbb ügyek töltötték be, míg csak az ápolónő be nem jódozta a sebet.

— Auu!

— Ugyan már, Mr. Hendrickson. Ez igazán nem fájhatott. Ilyen nagy ember! — feltúrt még egy szekrényt. — Sajnos teljesen kifogyott a gyorstapaszom. Egyelőre kénytelen lesz gézkötéssel beérni, Mr. Hend-rickson.

Az ápolónő már a második réteget tekerte a kezére, mielőtt Barney kapcsolt volna. Harsogó nevetésben tört ki.

— Egy szálka! — mondta. Lenézett. Legjobb fésűsgyapjú pantallóját húzta fel aznap reggel, és a lóbőr pilótazakót viselte hozzá. — Fogadni mernék, hogy van magánál Mercurochrome.[23] Sőt. Garantálom, hogy van!

— Fura dolgokat beszél. Hát persze hogy van.

— Akkor jó vastagon tekerje fel azt a kötést. Majd én megmutatom annak a szadista kurvapecérnek.

— Micsoda? Kinek?

— Kinek, kinek? Nekem. Csúnyán viselkedtem velem szemben, de most majd megfizetek nekem. Hogy képzelhettem, hogy így bánhatok velem!

Az ápolónőnek ezek után egy szava sem volt. Terjedelmes kötést tekert a sebesült kezére, úgy, ahogy Barney kérte, és akkor se tiltakozott, amikor Barney bőségesen meglocsolta a kötést Mercurochrome-mal. Pedig még a tiszta padlóra is jutott belőle. Amikor Barney kuncogva távozott, az ápolónő sietve kulcsra zárta mögötte az ajtót.

— Fájsz? — kérdezte Ottar.

— Csöppet sem — Barney a másik kezét nyújtotta. Így Ottar ezúttal a balját préselte össze. — Ne izgulj, és vigyázz az indiánokkal!

— Nem félek tőlük! Sok keményfát vágtunk, vagyont kapok Izlandon. Visszahozod Gudridot?

— A te időd szerint két percen belül. S hogy aztán mi lesz, az tőle függ. Viszlát, Ottar!

— Far heill [24], Barney! Csinálj másik filmet, fizess Jack Danielsszel!

— Lehet, hogy meg is teszem.

Ez volt az utolsó forduló. A többiek már mind elmentek. Az időemelvény fél hektár letaposott fű és sáros abroncsnyomok közepén állt. Egyetlen jármű volt rajta, egy furgon, benne a bedobozolt film. Dallas a volánnál ült, mellette a vörösre sírt szemű Slithey.

— Viheti! — kiáltotta Barney Hewett professzornak, és utolsót szippantott a friss levegőből.

Hewett professzor a teherkocsit és a többieket pénteken rakta ki. Csupán Barney indult el az időhurokban visszafelé, hogy ugyanazon hét hétfőjén megérkezzék a filmmel.

— Ne sajnálja az időt, prof! — kérte. — Fél tizenegyre L. M. irodájába kell érnem.

Amikor megérkezett, telefonált küldöncért és kézikocsiért. Tíz óra húszkor végeztek a pakolással.

— Vigye ezt L. M. irodájába. Előremegyek az első tekerccsel.

Barney jól kilépett. Az utolsó sarkon befordulva ismerős alakot pillantott meg, amint kivert kutyaként vánszorgott felfelé a lépcsőn. Komiszul mosolygott, és egészen L. M. ajtajáig követte önmagát, végig a hosz-szú halion. A szerencsétlen ott elöl egyszer se pillantott vissza. Barney kivárta, hogy a másik lenyomja a kilincset, és csak akkor tolta el a kezét.

— Be ne menj!

— Mi a fenét művelsz?! — kiabálta Barney ingerülten, aztán felpillantott, s úgy csuklott össze, mint akármelyik sokadrangú színész a legócskább horrorfilmben. Minden végtagja reszketett, a szeme kiguvadt.

— Pompás póz! — értékelte Barney. — Talán jobb lenne, ha fellépnél a filmekben, ahelyett hogy rendezed őket.

— De hiszen… te… én vagyok… — rebegte az idétlen alak.

— Remek megfigyelés — Barneynak hirtelen eszébe jutott a diagram. Örült, hogy megszabadul tőle. — Tartsd ezt egy picit — nyomta alteregója kezébe a filmes dobozt. Kezén a vérfoltos kötéssel nem tudott a zsebébe nyúlni, ezért a bal kezével kellett kihalásznia a tárcáját. A másik Barney a dobozba kapaszkodva motyogott, míg Barney ki nem tépte a kezéből s bele nem nyomta helyette a diagramot.

— Mi történt a kezemmel… a kezeddel? — bámult a másik Barney elszörnyedve a kötésre.

Meg kellene mondanom nekem, gondolta Barney, de meglátta, hogy jön a küldönc a kézikocsival, s kinyitotta előtte az ajtót.

— Add ezt a profnak — mondta, amint a küldönc elhaladt mellette. Aztán, mert nem bírta leküzdeni a kísértést, hozzátette: — És ne lebzselj itt tovább, hanem eredj! Fejezd be a filmet, világos?

Követte a küldöncöt, s hagyta, hogy az ajtó becsapódjék mögötte. Hátra se pillantott. Szemernyi kétely nélkül tudta, hogy nem fogják követni. Élvezte, hogy életében először tökéletesen bizonyos lehet valamiben. Ugyanez a bizonyosság vitte tovább Miss Zucker mellett is, aki felállt, és a banktól jött emberekről akart mondani valamit. Barney félresöpörte a titkárnőt, kitárta a belső ajtót a küldönc számára. L. M. holtsá-padtan nézett fel. Hat fagyos arcú, szürke hajú férfi fordult hátra.

— Sajnálom, uraim, hogy elkéstem — kezdte Barney hűvös magabiztossággal. — Mr. Greenspan természetesen mindent elmagyarázott már. Külföldön voltunk, éppen most érkeztem meg annak a filmnek a kópiájával, melyről Mr. Greenspan az imént tájékoztatta önöket. Uraim, ez a több millió dolláros haszonnal kecsegtető produktum új korszakot nyit a filmművészetben, emellett jelentős profitot biztosít a Climactic Filmstúdiónak.

A filmdobozok halkan megcsörrentek, amint a küldönc sarkosra igazította a kézikocsit. A legtávolabbi sarokból felröppent Sam alig hallható sóhajtása.