A technicolor időgép

…Ugyanazon a nyáron hajó érkezett Grönlandra Norvégiából. Kapitányát Thorfinn Karlsefninek hívták. Karlsefni nem csekély gazdagságot mondhatott magáénak. A telet Brattahlidben töltötte Leif Eirikssonnal.

Karlsefni hamarosan beleszeretett Gudridba, és megkérte a kezét. Gudrid felkérte Leifet, válaszolna az ő nevében. Meg is történt az eljegyzés. A házasságot még azon a télen megkötlek.

Változatlanul sok szó esett a vinlandi utazásról.

Mindenki, maga Gudrid is arra biztatta Karlsefnit, hogy vágjon neki az útnak. A kapitány végül elszánta magát. Hatvan férfiból és öt nőből álló sereget gyűjtött. Megegyeztek, hogy bármiféle hasznot hoz vállalkozásuk, egyenlően osztoznak majd rajta. Bőségesen vittek magukkal lábasjószágot is, mivel szándékukban állott, hogy tartósan megtelepedjenek Vinlandon.

Karlsefni megkérdezte Leifet, nem engedné-e át neki a vinlandi házakat. Leif el nem adta ugyan a házait, de hozzájárult, hogy a telepesek használják őket.

Thorfinn Karlsefni hajója vitorlát bontott, és biztonságban átszelve a tengert, megérkezett Leif házaihoz. Ott partra szállították a függőágyakat. Élelemben nem szenvedtek hiányt, mivel egy partra sodródott bálnára bukkantak. Ezt feldarabolták, és még tartalékokra is szert tettek. A lábasjószágot kihajtották a fűre. A hímek hamarosan olyan tüzessé váltak, hogy alig lehetett bírni velük. A hím állatok között egy bika is volt.

Karlsefni elrendelte, hogy vágjanak szálfákat, és hasítsanak gerendát belőlük, amit majd hazaszállítanak. Az elkészült gerendákat kint szárították a sziklákon. A vidék összes természeti kincsét hasznosították: a gyümölcsöket, a terméseket és a sokféle vadat.

Eltelt az első tél, és beköszöntött a nyár, amikor először találkoztak a skraelingekkel. Nagy számban érkeztek az erdőn át. A közelükben legelészett a tehéncsorda, a bika pedig félelmetes erővel bömbölt, és a földet kaparta. A skraelingek ettől megrettentek, és szőrmékkel, prémekkel és gereznával teli csomagjaikat magukkal cipelve, Karlsefni házában kerestek volna menedéket. Ő azonban bezáratta előttük a kaput. Egyikük sem értette a másik nyelvét.

Azután a jövevények kibontották a csomagjaikat, és felkínálták a magukkal hozott árut. Fegyvereket szerettek volna kapni értük, Karlsefni azonban megtiltotta embereinek, hogy eladják fegyvereiket. Azután arra az ötletre jutott, hogy tejet hozasson az asszonyokkal a skraelingeknek, s hogy azt meglátták, az idegenek mást már nem is akartak vásárolni. Így hát a skraelingek a hasukban vitték el, amit szereztek, s cserében otthagyták szőrméiket és csomagjaikat Karlsefninál és embereinél.

Ezt követően Karlsefni megparancsolta, hogy építsenek cölöpökből erős palánkot a házak köré. Úgy is történt.

Körülbelül ez idő tájt Gudrid fiút szült Karlsefninek. A gyermeket Snorrinak nevezték el.

A következő tél elején visszatértek a skraelingek. Ezúttal sokkal nagyobb számban érkeztek. Ugyanazokat az árukat kínálták, mint az előző alkalommal. Karlsefni ezért így szólt az asszonyokhoz:

— Vigyétek elébük azokat az árukat és termékeket, amiket a múltkor a leginkább kerestek. Mást ne vigyetek.

Mihelyt a skraelingek meglátták, mit kínálnak nekik, átdobálták csomagjaikat a palánkon.

Gudrid az ajtó mellett ringatta Snorri bölcsőjét, amikor árnyék takarta el az ajtó nyílását. Egy asszony lépett be, aki fekete, testhez álló tunikát viselt. Alacsony termetű volt, haját gesztenyebarna szalag fonta át. Sápadt arcában hatalmas szemek világítottak. Gudridhoz lépett, és így szólt hozzá:

— Mi a te neved?

— Gudrid vagyok. És a tiéd?

— Gudrid vagyok — felelte az ismeretlen asszony.

Gudrid, Karlsefni asszonya hellyel kínálta maga mellett a vendéget. Ám ekkor hatalmas csattanás hangzott. A nő eltűnt, ugyanakkor pedig Karlsefni egyik embere megölt egy skraelinget, aki fegyvert akart lopni. A skraelingek ész nélkül menekültek, még ruháikat és csomagjaikat is hátrahagyták. Az idegen nőt egyedül Gudrid látta.

— Most pedig fel kell készülnünk — jelentette ki Karlsefni —, mivel bizonyos, hogy a skraelingek harmadszor is meglátogatnak minket, mégpedig ellenséges szándékkal, és nagyon nagy számban. Megmondom, mit tegyünk. Tízen kimennek a hegyfokra, és feltűnően viselkednek, hogy magukra vonják a figyelmet, A többiek irtást készítenek az erdőben, és odahajtják majd a jószágot, ha támadnak a skraelingek. A bikát pedig készenlétben tartjuk.

A csatához kiszemelt helyszínt egyik oldalról a tó, a másikról az erdő határolta.

Minden Karlsefni tervei szerint történt. A skraelingek ott támadtak, ahol Karlsefni várta őket. A csatában sok skraeling elesett. Az egyik skraeling magas, szép férfi volt. Karlsefni úgy vélte, ez a főnök. Egy skraeling felkapott egy fejszét, megszemlélte, majd belevágta a mellette álló emberbe, aki azonnal holtan összeesett. Akkor a skraeling jól megfogta a fejszét, és amilyen messze csak tudta behajította a vízbe. A skraelingek pedig az erdőbe menekültek, és ezzel véget ért a csata.

Karlsefni ott telelt Vinlandon az embereivel, tavasszal azonban bejelentette, hogy nem kíván tovább időzni ott, hanem hazatér Grönlandra. Felkészültek hát az útra. Sok-sok értékes árut, szőlőt, gyümölcsöt, gereznát vittek magukkal. Vízre szálltak, majd egészségben megérkeztek Eiriksfjordba, és ott töltötték a telet.

…Egy tavaszi hajnalon hihetetlenül sok, állatbőrből készült csónak tűnt fel a hegyfoktól délre. Ahogy egyre közeledtek, úgy beborították a vizet, mintha csak szurkot hintettek volna az öbölbe. Minden csónakban rudakat lengettek. Karlsefni emberei felemelték pajzsaikat, s kezdetét vette a cserebere.

A bennszülöttek leginkább piros kelmét akartak venni, ezenkívül a dárdák és a kardok érdekelték őket. Karlsefni és Snorri azonban megtiltották a fegyverek csereberéjét. A kelméért cserébe szürke színű gereznát kínáltak. Egy arasz kelméért adtak egy gereznát. A ruhát a fejük köré kötötték. Így folyt a vásár, míg aztán alig maradt piros kelme. Akkor Karlsefni és emberei ujjnyi széles csíkokra vágták a maradékot, ám a skraelingek ugyanannyit vagy még többet adtak érte.

Így is történt pedig, hogy a vásár közben a Karlsefni bikája kirontott az erdőből, és félelmetesen bömbölt. A skraelingek megrettentek, bőrcsónakjaikhoz rohantak, és sietve eleveztek a hegyfokon túlra.

Ezt követően három egész héten át nem mutatkoztak. Egy napon azonban Karlsefni egyik embere roppant nagy számban látta közeledni a csónakjaikat. Úgy zúdultak le, mint az áradat. Ezúttal visszafelé forgatták a botjaikat, és valamennyien hangosan üvöltöztek. Karlsefni és emberei vörös színű pajzsot ragadtak, és megindultak a támadók felé.

Amikor a két csapat összetalálkozott, ádáz csata tört ki köztük. Sűrűn záporoztak a lövedékek, mivel a skraelingek katapultokat is használtak. Karlsefni és Snorri látták, amint az ellenség harcosai hatalmas mélykék gömböt emelnek póznavégen a magasba. Zúgva szállt a lövedék Karlsefni embereinek a feje fölött, s fülsértő zajjal csapódott a földbe. Karlsefni és emberei annyira megrémültek ettől, hogy csak a menekülésre tudtak gondolni. Visszavonultak hát feljebb a folyó mentén. Meg sem álltak, míg sziklák közé nem értek. Ott pedig elszánták magukat a végső összecsapásra.

Freydis előjött a házból, és meglátta a visszavonulókat. Rájuk kiáltott:

— Miért menekültök holmi szánandó nyomorékok elől, bátor harcosok?! Úgy kéne mészárolnotok őket, mint a vágómarhát! Ha én fegyvert forghatnék, bizony bármelyikőtöknél különbül küzdenek!

A férfiak azonban nem hallgatták meg Freydist. Ő maga hiába próbált lépést tartani velük, mivel teherben volt. Így hát csak követte őket az erdőbe, ám a skraelingek utolérték. Freydis előtt ott hevert Thorb-rand Snorasson holtteste, fejében a halált hozó kovakő. Mellette hevert a kardja. Freydis felkapta. Ingvállából kivette az egyik mellét, és rácsapott a karddal. A skraelingek ettől elszörnyedtek, félelmükben visszafutottak a csónakokhoz, és elmenekültek.

Karlsefni és emberei Freydis köré sereglettek, és bátorságát dicsérték. Közülük ketten haltak meg, a skraelingek közül pedig négyen, bár Karlsefniéknek jelentős túlerővel kellett szembenézniük.