A Bika órája

A szerző előszava

„Az Androméda-törzs” és „A Kígyó szíve” után ez a harmadik mű a távoli jövőről számomra is meglepetés. Történelmi regényt és népszerű paleontológiái könyvet szándékoztam írni, mégis úgy esett, hogy három esztendőt egy tudományos-fantasztikus regénynek szenteltem, amely nem közvetlen folytatása ugyan két előző munkámnak, de szintén a jövendő kommunista társadalom fejlődési útjairól szól.

„A Bika órája” válaszként született a hazai tudományos-fantasztikus irodalomban (a külföldiről már nem is szólva) elterjedt irányzatra, amely a jövőt katasztrófák, kudarcok, váratlan — és elsősorban kellemetlen — események sötét színeivel ábrázolja. Az ilyen műveket, amelyeket figyelmeztető regényéknek vagy antiutópiáknak neveznek, még szükségeseknek is mondhatnánk, ha a katasztrófák ábrázolásával együtt azt is megmutatnák, hogyan akadályozhatnánk meg őket, vagy légalábbis, hogyan kerülhetnénk ki a veszélyes csapdákat, amelyeket a jövő állít az emberiségnek.

Az antiutópia ellenkező végletének tekinthető az a sok tudományosfantasztikus mű, a rövid elbeszélésektől a nagy regényekig, amelyekben a boldog kommunista jövő szinte önmagától valósul meg, és az egyetemes kommunizmus korában élő embereknek mondhatni nagyobb hibáik vannak, mint nekünk, tökéletlen elődöknek. A jövőnek ezek a kiegyensúlyozatlan, műveletlen, fecsegő és szellemtelenül ironizáló hősei inkább korunk tanulatlan és rosszul nevelt naplopóira emlékeztetnek.

A jövőről alkotott elképzelések két végletének viszont közös vonása, hogy semmibe veszi a történelmi folyamatok marxistadialektikus szemléletét, és nem bízik az emberben.

Regényemmel az a célom, hogy megcáfoljam az ilyen műveket, és kövessem Lenin három rendkívül fontos útmutatását, amelyet a jövendő földi társadalom modelljeinek készítői szem elől tévesztenek.

A világ és az anyag elképesztő bonyolultsága — amit mi csak most, a XX. század második felében kezdünk felfogni, s amiről ő már háromnegyed évszázaddal ezelőtt beszélt — sziszifuszi munkát kíván tőlünk, hogy lényegesen előbbre jussunk a megismerésben.

Az átmenet az osztály nélküli kommunista társadalomba, a marxizmus megalapítói álmainak valóra váltása, az „ugrás a szükségszerűség birodalmából a szabadság birodalmába”, nem könnyű feladat. Rendkívüli fegyelmezettséget és minden téttűkért tudatos felelősségvállalást kíván az emberektől. Végül pedig soha ilyen időszerű nem volt, hogy felidézzük Lenin tanácsát, amelyet A. A. Bogdanovnak, a fantasztikus történetek írójának adott: azt mutassa meg, hogyan rabolja ki a kapitalista gazdálkodás bolygónk természeti kincseit.

„A Bika órájá”-ban olyan bolygót ábrázolok, amelyre áttelepült földi emberek egy csoportja. Ezek az emberek meghódítják a bolygót, ahogy egykor a pionírok az amerikai Nyugatot, de jóval fejlettebb technikai szinten. A lakosság hihetétlenül gyors szaporodása és a kapitalista gazdálkodás következtében a bolygó kimerül, az éhínség és a betegség pedig tömegesen pusztítja az embereket. Az államrend a kifosztott bolygón természetesen oligarchikus. Ezt a típusú államot úgy mintáztam meg, hogy átvittem a jövőbe a fasizálódó gengsztermonopolizmusnak azokat a tendenciáit, amelyek ma Amerikábán és néhány más országban kialakulóban vannak, és erőteljesen nacionalista alapon próbálják megvédeni a magánvállalkozás „szabadságát”.

Természetesen nem a távoli jövő tudományának és technikájának, végtelenül messzi világok különös civilizációjának ábrázolása a célom, hanem hogy megmutassam, milyenek lesznek a jövő Földjének emberei, akik évszázadokon át magasabb rendű, kommunista társadalomban nevelkednek, milyen ellentétek vannak köztük és az ugyanolyan földi lények közt, akik azonban egy más bolygó oligarchikus elnyomásában és zsarnokságában fejlődtek ki.

Ha ezt sikerült valamennyire is megvalósítanom, és ezáltalsegítenem a jövő építőit — fiataljainkat — abban, hogy tovább haladjanak a kommunista holnap embereinek tökéletesedése, az emberiség szellemi magaslatai felé vezető úton, munkám nem volt haszontalan.

1968 augusztus