Mona Lisa Overdrive

18. SITTIDŐ

Gentry padlásszobájában volt. Látta, hogy Cherry Gentryt ápolja. Cherry hátranézett rá a válla fölött Gentry ágya széléről.

— Hogy érzed magad, Dörzsölt?

— Oké… rendben vagyok.

— Emlékszel rá, hogy az előbb is megkérdeztem?

A férfi arcába bámult, akit Kid Afrika Grófnak nevezett. Cherry a hordágy szerelvényeivel vacakolt, egy átlátszó műanyagzacskót akart rögzíteni, amiben zabkása-színű folyadék lötyögött.

— Hogy vagy, Dörzsölt?

— Frankón.

— Egy szart vagy te frankón. Folyton…

Gentry szobájának a padlóján ült. Az arca nedves volt. Cherry szorosan mellette térdelt, a kezét a vállán nyugtatta.

— A sitten csinálták?

Bólintott.

— Vegyszeres büntetőkúra?

— Ja…

— Indukált Korszakov?

Dörzsölt…

— Epizódok? — kérdezte Cherry. Dörzsölt a padlón ült Gentry padlásszobájában. Hol van Gentry? — Csak ilyen epizódokra emlékszel? A rövid távú memóriád befuccsol?

Honnan tudja? Hol van Gentry?

— Mi a kiváltó ok?

— Mi váltja ki a tüneteket, Dörzsölt? Mi pörget át a sittidőbe?

A földön feküdt Gentry szobájában, és Cherry gyakorlatilag rajta ült.

— A stressz — mondta, és azon csodálkozott, honnan tudja ezt a csaj. — Hol van Gentry?

— Lefektettem.

— Miért?

— Összeesett. Mikor meglátta azt az izét…

— Milyen izét?

Cherry egy rózsaszín dermát simított a csuklójára.

— Durva egy anyag — mondta. — Talán kizökkent belőle…

— Miből?

A lány sóhajtott.

— Ne is törődj vele!

Az ágyban ébredt, Cherry Chesterfield mellett. Minden ruhája rajta volt, csak a dzsekije meg a cipője nem. Ágaskodó pénisze az övcsatja mögé szorult, és a bőrnadrágon keresztül nekifeszült Cherry fenekének.

— Verd ki a fejedből!

Téli fény szüremlett be a viharvert ablakon, és mikor Dörzsölt megszólalt, gőzölgött a lehelete. — Mi történt? — Miért van ilyen hideg a szobában. Eszébe jutott Gentry sikolya, amikor az a valami meglódult feléje…

Hirtelen felült.

— Nyugi! — mondta a lány, és a hátára hemperedett. — Feküdj vissza! Gőzöm sincs, mi indít be…

— Mire gondolsz?

— Feküdj vissza! Takarózz be! Meg akarsz fagyni? Engedelmeskedett. A lány félkönyékre támaszkodott, és fürkész pillantást vetett rá.

— Lesitteltek, ugye? Kemoterápiás büntetőeljárás.

— Ja… Honnan tudod?

— Te mondtad. Tegnap éjjel. Meg azt is, hogy a stressztől visszaeshetsz. Pontosan ez történt. Az a vacak el akarta kapni a haverodat, te a kapcsolóhoz ugrottal, kinyírtad a holovetítőt. A haverod elesett, beverte a fejét. Vele foglalkoztam, amikor észrevettem, milyen furán viselkedsz. Úgy becsültem, kábé ötperces összefüggő emlékeid lehetnek. Akkor is előfordul, ha sokkot kap az ember, vagy légnyomás éri…

— Hol van? Hol van Gentry?

— Alszik a kéróján, teletömtem nyugibogyóval. Ahogy kinézett, úgy gondoltam, ráférne egy nap pihenés. Legalább addig sincs útban.

Dörzsölt lehunyta a szemét, és megint maga előtt látta azt a szürke valamit, ami el akarta kapni Gentryt. Emberszerű volt, legalábbis nagyjából, vagy inkább mint egy majom. Egyáltalán nem emlékezetetett azokra a bonyolult geometriai ábrákra, amiket Gentry hozott össze a cuccával, mikor az Alakra vadászott.

— Azt hiszem, kiment a biztosíték — mondta Cherry. — Itt kábé hat órája aludt ki a fény.

Dörzsölt kinyitotta a szemét. A hideg. Gentry nem zongorázta be a kódokat a konzolon. Felnyögött.

Cherryt a konyhában hagyta, hogy kávét főzzön a butángázos tűzhelyen, ő meg elindult megkeresni Kismadarat. A füstszag után ment. Kismadár tüzet rakott egy acéltartályban, és köréje tekeredve aludt el, mint valami kutya.

— Hé — mondta Dörzsölt, és megbökte a srácot a cipője orrával —, kelj fel! Balhé van.

— Kifogyott a kibaszott lé — motyogta Kismadár, és felült zsíros nejlon hálózsákjában, ami a sok kosztól pontosan ugyanolyan színű volt, mint a Gyártelep padlója.

— Észrevettem. Ez az egyes számú probléma. A kettes számú az, hogy szükségünk van egy furgonra, légpárnásra vagy ilyesmire. El kell vinnünk innen azt a pasast. Nem jön össze Gentryvel.

— De Gentry az egyetlen, aki vissza tudja hozni a lét — tápászkodott fel dideregve Kismadár.

— Gentry alszik. Kinek van itt furgonja?

— Marvie-nak meg a haverjainak — mondta Kismadár, és görcsös köhögőroham fogta el.

— Vidd el Gentry robogóját! Majd a furgonnal visszahozod. Most azonnal.

Kismadár magához tért kicsit a köhögésből.

— Ez komoly?

— El tudod vezetni, nem?

— Ja, de Gentry teljesen ki lesz…

— Az az én gondom. Tudod, hol tartja a tartalék kulcsát?

— Izé, igen — mondta Kismadár félénken. — Figyelj csak — kockáztatta meg —, mi van, ha Marvie meg a haverjai nem akarják ideadni nekem a furgont?

— Add oda nekik ezt! — mondta Dörzsölt, és a dzsekije zsebéből előhalászta a drogokkal megtömött tasakot. Cherry magához vette, mikor bekötözte Gentry fejét. — És az összeset odaadod nekik, érted? Mert rá fogok kérdezni.

Az ágy szélén kuporogtak Dörzsölt szobájában, szorosan egymás mellé húzódva, és éppen kávét ittak, amikor felsípolt Cherry csipogója. Dörzsölt mindent elmondott neki a Korszakov-módszerről, amit csak tudott, mert a lány megkérdezte. Korábban soha senkinek nem beszélt erről, és muris volt, hogy voltaképpen alig tudott róla valamit. Beszélt a lánynak a régebbi rohamairól, aztán megpróbálta elmagyarázni, hogyan működik ez a rendszer a sitten. Az volt benne a trükk, hogy az embernek egészen addig megmaradt a hosszú távú memóriája, amíg be nem adták neki a szert, így aztán szépen betanították valamire, és amikor nekilátott legürcölni az idejét, nem felejtette el, hogyan kell csinálni. Főleg olyan melót bíztak rá, mint a robotokra. Dörzsöltél például miniatűr fogaskerék-áttételek összeszerelésére képezték ki; mikor már öt perc alatt össze tudott rakni egyet, mehetett a buli.

— Semmi mást nem csináltak veled? — kérdezte Cherry.

— Csak azokat a fogaskerék-áttételeket.

— Nem arra gondoltam. Agyzárlat, vagy ilyesmi…

Dörzsölt ránézett. A sebhely az ajkán már majdnem begyógyult.

— Ha igen, nem mondták meg — felelte.

Ekkor szólalt meg a csipogó a lány egyik bőrdzsekijében.

— Valami nem stimmel — mondta Cherry, és felállt.

Gentryt a hordágy mellett térdelve találták; valami feketét tartott a kezében. Cherry kikapta a markából, mielőtt megmoccanhatott volna. Gentry ott maradt, ahol volt; pislogva nézett fel a lányra.

— Téged aztán nem könnyű lecsendesíteni, haver — Cherry odanyújtotta Dörzsöltnek a fekete szerkentyűt. Egy retinális kamera.

— Ki kell derítenünk, ki ez — mondta Gentry. A hangja kásás volt a nyugtatóktól, amiket Cherry adott be neki, de Dörzsölt érezte, hogy most nem izzik benne a téboly parazsa.

— A francokat — mondta Cherry —, még azt se tudod, hogy egy éve ugyanezeket a szemeket hordta-e.

Gentry megérintette a kötést a halántékán.

— Ti is láttátok, ugye?

— Ja — mondta Cherry —, Dörzsölt kikapcsolta.

— Egyszerű sokkhatás — mondta Gentry. — Nem gondoltam volna, hogy… Igazából nem volt veszélyes. Nem készültem föl eléggé…

— Egy rakás szar volt a kibaszott koponyádban — mondta Cherry.

Gentry bizonytalanul talpra állt.

— Eltűnik innen — mondta Dörzsölt. — Elküldtem Madarat egy furgonért. Nem tetszik nekem ez a sok szar.

Cherry rámeredt.

— Hova tűnik el? Vele kell mennem. Ez a munkám.

— Tudok egy helyet — hazudta Dörzsölt. — Nincs áram, Gentry.

— Nem viszed sehová — mondta Gentry.

— Nem ám a lófaszt!

— Nem — Gentry kissé megingott. — Marad a pasas. A csatlakozók a helyükön vannak. Nem fogom még egyszer piszkálni. Cherry is maradhat.

— Azt hiszem, meg kéne magyaráznod ezt a szarságot, Gentry — mondta Dörzsölt.

— Először is — mondta Gentry, és a szürke műanyagtömbre mutatott a Gróf feje fölött — ez nem „LF”; ez egy aleph.