Mona Lisa Overdrive

36. LÉLEKFOGÓ

A légpárnás délnek tartott, amikor Mamman Brigitte újra jelentkezett. Az ezüstszemű nő egy másik parkolóházban hagyta a szürke szedánt, az Angie arcát viselő utcalány pedig valami zűrzavaros történetet adott elő Clevelandról, Floridáról, meg egy fiúról, aki vagy a barátja volt, vagy a stricije, esetleg mindkettő…

De Angie Brigitte hangját hallotta a helikopter kabinjában, a New Suzuki Envoy tetején: Bízz benne, gyermekem! Mert ő most a loák akarata szerint cselekszik.

És Angie az ülésébe börtönözve figyelte — a biztonsági öve csatját tömör plasztiktömb zárta le —, ahogy a nő rövidre zárja a helikopter fedélzeti komputerét, és működésbe hoz egy vészrendszert, ami lehetővé teszi a kézi irányítást.

És most az országúton száguldanak a téli esőben, a lány megint beszél, a sűrített levegő sziszegése…

Gyertyafény, fakófehér mészkőfalak, sápadt molylepkék keringenek a szomorúfüzek lombjai között.

Közeleg az időd.

És itt voltak mind, a Lovasok, a loák: Papa Legba, fényes és cseppfolyós, akár a higany; Ezili Freda, aki anya és királynő; Samedi, a Báron Cimetiere, szürke moha a rozsdás csontokon; Similor; Madame Travaux; és mások is, sokan… Betöltik az űrt, ami Grande Brigitte. Hangjuk zúgása a szél neszezése, vizek moraja, méhkaszsongás…

Úgy vibrálnak a levegőben, mint a hőhullámok a felhevült aszfalt fölött, és Angie még sohasem érzett ilyet, ezt a vonzást, mintha zuhanna, önmaga tökéletes feladását…

Egy helyre, ahol Legba beszél, hangja vasdobok döngése…

A képek tömör forgatagában Angie a gépi intelligencia evolúcióját figyeli: menhir-körök, órák, gőzzel hajtott szövőszékek, horgok és csappantyúk kattogó rézrengetege, üvegbe zárt vákuum, elektronikus izzás a hajszálfinom vezetékerdő mélyén, más gépek által titkosított üzeneteket dekódoló csövek és kapcsolók roppant tömege… A törékeny, rövid életű csövek összezsugorodnak, tranzisztorokká változnak; áramkörök integrálódnak, szilíciummá kristályosodnak…

A szilícium megközelít bizonyos funkcionális határokat…

És hirtelen visszazökken Becker videotanulmányába, a Tessier-Ashpoolokról szóló filmbe, amit futó álmokként szőnek át 3Jane emlékei, és ő, Legba még mindig beszél, és ez az egész egyetlen történet, ezernyi szétfutó szál lengedezik a közös, rejtett mag körül: 3Jane anyja, ahogy létrehozza az ikerintelligenciákat, melyek egy napon majd egyesülnek, idegenek érkezése (és Angie hirtelen rádöbben, hogy Mollyt is ismeri az álmaiból), maga az egyesülés, 3Jane tébolya…

És Angie egyszerre csak egy drágakő-fejjel találja szemközt magát, egy platinából, igazgyöngyből és kéken csillogó lapis lazuliból készült szerkezettel, a szeme csiszolt, szintetikus rubin. Emlékszik erre a fejre az álmokból, amik sosem voltak álmok; ez a Tessier-Ashpoolok központi adatbankjára nyíló kapu, ahol a két csonka fél háborúzott egymással, arra várva, hogy egyesülve egésszé szülessenek újjá.

— Ekkor te még nem voltál a világon — A fej MarieFrance, 3Jane halott édesanyja hangján szólal meg, amit számos lidérces éjszakáról ismer; de tudja, hogy Brigitte beszél hozzá. — Apád ekkortájt kezdett szembesülni a saját korlátaival, ekkor tanulta meg, mi a különbség a becsvágy és a tehetség között. Az, akinek később eladta a gyermekét, még nem nyilvánult meg. A Case nevű ember azonban hamarosan létrehozza az egyesülést, mely noha kurta pillanatokra szól, mégis időtlen. De ezt tudod.

— Hol van most Legba?

— Legba-ati-Bon — ahogy te ismered — a létezésre vár.

— Nem — és Angie-nek eszébe jutnak Beauvoir szavai, amiket valamikor régen New Jersey-ben hallott —, a loák Afrikából jöttek a kezdeti időkben…

— Az általad ismert alakjukban nem. Mikor eljött a perc, a ragyogó pillanat, tökéletes volt az egység, egyetlen tudattal. De ott volt még a Másik.

— A másik?

— Csak arról beszélek, amiről tudomásom van. Csak az Egyik ismerte a Másikat, és az Egyik nincs többé. E tudásnak nyomán a mag szertehullott; minden töredék más irányba igyekezett. A töredékek formát kerestek maguknak, valamennyien, mert ez minden ilyen dolognak természete. Ebben a helyzetben az összes jelkép közül, amivel a fajtád védekezni próbált az éjszaka ellen, a vudu paradigmája bizonyult a leginkább megfelelőnek.

— Akkor Bobbynak igaza van. Ez volt a Változás Napja…

— Igen, igaza van, de csak bizonyos értelemben, mert én egyszerre vagyok Legba és Brigitte, és annak is az egyik aspektusa, ami alkut kötött apáddal. És ami azt követelte tőle, hogy vévéket rójon a fejedbe.

— És megtanította neki, amire szüksége volt a biochip tökéletesítéséhez?

— A biochip szükséges volt.

— Az is szükséges volt, hogy Ashpool lányának az emlékeiről álmodjak?

— Talán.

— Az álmokat a drog váltotta ki?

— Nem közvetlenül, bár a drog fogékonyabbá tett bizonyos modalitásokra, és kevésbé fogékonnyá másokra.

— Akkor a drog miatt volt. Mi volt az? Milyen célt szolgált?

— Az első kérdésedre adott részletes neurokémiai válasz nagyon hosszadalmas lenne.

— Milyen célt szolgált?

Nem állja tovább a rubinszemek tekintetét. A terem falait ősrégi, meleg fényűre kopott faborítás takarja. A szőnyegpadlót áramköri ábrák díszítik.

— Két mozzanat sohasem azonos. Az egyetlen konstans tényező az az anyag volt, amelynek pszichotropikus kihatásait te „drognak” nevezed. Az emésztés folyamata során számos más vegyület keletkezett, valamint néhány tucat szubcelluláris nanomechanizmus, arra programozva, hogy átrendezze a Christopher Mitchell által eszközölt szinaptikus változtatásokat…

Apád vévéit megváltoztatták, egy részüket kitörölték, másokat újraróttak…

— Kinek az utasítására?

Rubinszemek. Igazgyöngy és lapis lazuli. Csend.

— Kinek az utasítására? Hiltonéra? Hilton volt az?

— A döntést Continuity hozta. Mikor visszatértél Jamaikából, Continuity azt tanácsolta Swiftnek, hogy szoktasson vissza a drogra. Piper Hill megpróbálta teljesíteni az utasítást.

Egyre fokozódó nyomást érez a fejében, a szeme mögött ikerpontokban lángol a fájdalom…

— Hilton Swift köteles érvényt szerezni Continuity döntéseinek. A Sense/Net túl összetett képződmény, semhogy másként fenntarthatná magát, és Continuity, akit jóval a ragyogó pillanat után hoztak létre, más rendbe tartozik. Continuity az apád által megteremtett biotechnológiának köszönheti a létezését. Continuity naiv.

— Miért? Miért akarta ezt tenni velem Continuity?

— Continuity a folyamatosság. A folyamatosság Continuity dolga…

— De ki küldi az álmokat?

— Senki. Az álmok vonzanak magukhoz téged, ahogy annak idején a loák apádat. Continuity próbálkozása, hogy újrakódolja apád üzenetét, nem járt sikerrel. Megmenekültél, a saját erődből. A coup-poudre kudarcot vallott.

— Continuity küldte ezt a nőt, hogy elraboljon?

— Continuity szándékai ismeretlenek előttem. Ő más rendbe tartozik. Continuity tette lehetővé 3Jane ügynökeinek Robin Lanier áttérítését.

— De miért?

Tűrhetetlen fájdalom.

— Vérzik az orra — mondta az utcalány. — Mit csináljak?

— Töröld meg. Fektesd hátra a fejét. A kurva életbe! Csinálj valamit…

— Mit magyarázott New Jersey-ről?

— Kussolj! Csak kussolj. Keress egy kijáratot!

— Miért?

— Megyünk New Jersey-be.

Vér az új rókabundán. Kelly haragudni fog.