Mona Lisa Overdrive

43. BÍRÓ

A nő a Gyártelepen parkoló légpárnáshoz vezette őket, már ha azt parkolásnak nevezik, amikor a járgány orra egy vasbeton tartószerelvénybe fúródik. Fehér teherszállító volt, a hátsó ajtaján CATHODE CATHAY felirattal, és Dörzsölt azon tűnődött, hogy a fenébe tudott behajtani vele anélkül, hogy meghallotta volna. Talán akkor történt, amikor Bobby Gróf frigókkal kezdte bombázni a nehézfiúkat.

Az aleph nehéz volt, mintha egy kisebb motorblokkot cipelne.

Nem akart a Boszorkára nézni, mert vér volt a pengéin, és ő nem erre tervezte. Mindenfelé holttestek hevertek, némelyik egészben, némelyik szétszabdalva; azokra sem nézett rá.

Inkább a biosoft-tömböt meg az energiatelepeket bámulta, és azon töprengett, hogy most is benne van-e minden, a szürke ház, Mexikó, 3Jane tekintete…

— Várj! — mondta a nő. Annál a rámpánál jártak, ami a gépek termébe vezetett; a Bíró még mindig odabent volt, meg a Hullamorzsoló és a másik Felügyelő is.

A nő egyelőre nem rakta el a pisztolyát. Dörzsölt Cherry vállára tette a kezét.

— Azt mondta, hogy várjunk.

— Az a vacak, amit tegnap este láttam — mondta a nő. — A félkarú robot. Működik?

— Ja.

— Erős? Terhet hordani? Szar terepen?

— Ja.

— Hozzad!

— Mi?

— Hozd be a légpárnás hátuljába! Most azonnal. Mozogj!

Cherry belekapaszkodott; még mindig rogyadozott a térde attól a szartól, amit az a lány adott be neki.

— Te — Molly Cherry felé intett a pisztolyával —, befelé!

— Menj vele! — mondta Dörzsölt.

Letette az alephet, és felballagott a rámpán a raktárhelyiségbe, ahol a Bíró várakozott az árnyékok között; a karja még mindig ott volt a padlón, ahol hagyta. Most már soha nem fogja fölszerelni, nem ellenőrizheti, hogy működik-e. Az egyik poros fémpolcon volt egy távvezérlő. Felvette, és üzembe helyezte a Bírót; a barna páncélon finom remegés futott végig.

Megindult vele előre, le a rámpán, az ormótlan acéltalpak ütemesen dübörögtek, egy-kettő, egy-kettő, a giroszkópok tökéletesen ellensúlyozták az egyik kar hiányát. A nő kinyitotta a légpárnás hátsó ajtaját, és Dörzsölt egyenesen odamasírozott a Bíróval. Ahogy a Bíró föléje magasodott, a nő elővigyázatosan hátrált pár lépést, szemüvege ezüstlencséjében fényezett rozsda csillant. Dörzsölt a Bíró mögött érkezett, és számítgatni kezdte a szögeket, hogy fog vele beférni a raktérbe. Értelmetlennek tűnt az egész, de a nőnek legalább volt valami elképzelése, hogy mit csináljanak, és Dörzsölt nem akart a Gyártelepen maradni, a sok hulla között. Eszébe jutott Gentry, odafent, a könyveivel meg a két halottal. Két lány volt a padlásszobában, és mindketten úgy néztek ki, mint Angie Mitchell. Az egyik meghalt — Dörzsöltnek fogalma sem volt róla, miért és hogyan —, a másiknak meg a pisztolyos nő azt mondta, várjon…

— Gyere már, gyere már, igyekezz azzal a kibaszott vacakkal, pucoljunk innen!…

Mikor végre oldalvást fordulva, behajlított lábbal sikerült bemanővereznie a Bírót a légpárnás rakterébe, gyorsan becsapta rá az ajtót, futva megkerülte a járgányt, és bemászott a jobb oldalon. Az aleph a két első ülés közé volt betuszkolva, Cherry pedig dideregve kuporgott a hátsó ülésen; valaki betakarta egy hatalmas, narancssárga zubbonnyal, amin a Sense/Net lógója díszelgett.

A nő belőtte a turbinát; a légpárna-szoknya felfúvódott. Dörzsölt attól félt, hogy fennakadnak a tartószerelvényen, de mikor a nő hátramenetbe kapcsolt, csak egy széles krómcsík szakadt le a járgányról, aztán kiszabadultak. A légpárnás éles kanyart írt le, és megindult a kapu felé.

Kifelé menet elhúztak egy öltönyt, nyakkendőt és tweedkabátot viselő fazon mellett, aki mintha meg se látta volna őket.

— Ez meg ki az ég haragja?

A nő vállat vont.

— Kell a járgány? — kérdezte később. Olyan tíz kilométerrejárhattak a Gyárteleptől, és Dörzsölt egyetlenegyszer sem nézett vissza.

— Lopott?

— Naná.

— Passzolok.

— Miért?

— Kétszer már lesitteltek kocsilopásért.

— És a barátnődnek?

— Alszik. Nem a barátnőm.

— Nem?

— Amúgy te ki a franc vagy?

— Üzletasszony.

— Milyen üzletben utazol?

— Azt nehéz lenne megmondani.

Az égbolt derült és világos volt a Kutyamagány fölött.

— Ezért jöttél? — Dörzsölt megveregette az alephet.

— Olyasmi.

— Most mi lesz?

— Megvan az üzlet. Összehoztam Mitchellt a dobozzal.

— Ő volt, aki elesett?

— Ja, ő volt.

— De hiszen meghalt…

— Van ilyen halál, meg van olyan halál.

— Mint 3Jane?

A nő feje egy pillanatra oldalt fordult, mintha ránézett volna.

— Mit tudsz róla?

— Láttam egyszer. Idebent.

— Nos, ott van továbbra is, de most már Angie-vel együtt.

— Meg Bobbyval.

— Newmarkkal? Ja.

— Mihez kezdesz vele?

— Ugye te építetted azokat a vackokat? Azt ott hátul, meg a többit?

Dörzsölt egy pillantást vetett hátra a válla fölött, ahol a Bíró feküdt kétrét görnyedve a légpárnás rakterében, akár egy lefejezett bábu.

— Ja.

— Ezek szerint tudsz bánni a szerszámokkal.

— Asziszem.

— Oké. Munkám van számodra — Lelassította a légpárnást egy szaggatott ívű, hólepte szemétdomb mellett, aztán félrehúzódott, és megállt. — Lennie kell itt valahol egy szerelőkészletnek. Keresd meg, mássz fel a tetőre, szedd le a napelemeket, meg egy köteg huzalt! Ha rákötöd a napelemeket erre az izére, akkor feltöltik a telepeit. Meg tudod csinálni?

— Valószínűleg. Miért?

A nő hátradőlt az ülésben, és Dörzsölt látta, hogy idősebb, mint hitte, és fáradt, nagyon fáradt.

— Mitchell most odabent van. Azt akarják, hogy kapjon egy kis időt, ennyi az egész…

— Kik?

— Nemt'om. Valakik, valamik. Akikkel üzletet kötöttem. Szerinted meddig fogja bírni a tápegység, ha rákötöd a napelemekre?

— Pár hónapig. Esetleg egy évig.

— Oké. Majd eldugom valahová, ahol sok napsütés éri.

— Mi van, ha egyszerűen elvágod a vezetéket?

A nő lenyúlt, és végigfutatta mutatóujja hegyét a vékony kábelen, ami összekötötte az alephet a telepekkel. Dörzsölt látta a körmeit a hajnali fényben; mesterségeseknek látszottak.

— Hé, 3Jane! — suttogta a nő, és az ujja megremegett a vezeték fölött. — A kurva anyádat!

Aztán a keze ökölbe szorult, és kinyílt, mintha kiengedne valamit a markából.

Cherry mindent el akart mondani Dörzsöltnek, hogy mit fognak majd csinálni, ha eljutnak Clevelandbe. Dörzsölt azon volt, hogy ezüstszínű szigetelőszalaggal a Bíró széles mellkasára erősítse a két lapos napelemet. A szürke alephet már rögzítette a gép hátán; elhasznált hozzá vagy fél kilométer ragasztószalagot. Cherry azt mondta, tud neki munkát: automatákat kellene javítani egy játékteremben. Dörzsölt nem igazán figyelt oda. Mikor végzett, átnyújtotta a nőnek a távirányítót.

— Most, gondolom, megvárunk.

— Nem — felelte a nő. — Mentek Clevelandbe. Cherry az előbb mondta.

— És veled mi lesz?

— Sétálok egyet.

— Szarrá akarsz fagyni? Vagy éhen dögleni?

— Csak szeretnék egyedül maradni egy kicsit, a változatosság kedvéért, baszd meg! — A nő kipróbálta a távirányítót: a Bíró megremegett, tett egy lépést előre, aztán még egyet. — Sok szerencsét Clevelandben! — Figyelték, ahogy kiballag a Kutyamagányra; a Bíró hűségesen csörömpölve követte. Aztán sarkon fordult, és visszakiáltott: — Hé, Cherry! Lökd be egy kádba ezt a srácot!

Cherry integetett neki; a bőrdzsekijein vidáman csilingeltek a cipzárak.